A Nemzeti Filharmonikusok koncertje
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: szabói
Hogy a hagyományos értelemben vett versenyműnek nevezhetjük-e Wolf Péter Utazás című hattételes darabját – az ismertetőlapon ez a műfaji megjelölés állt – nem tudom, mindenesetre igen jól illeszkedett a Nemzeti Filharmonikusok műsorának rendjébe. Két hegedűversenyt keretezett két Te Deum, két egyházi mű, a koncertek pedig a könnyedebb(nek tartott) filmzeneszerű világot tárták a hallgató elé. És még egy hasonlóság, mindkét Te Deum a szerzők viszonylag késői alkotói periódusából való.
Az unikális, és első hallásra talán meghökkentő összeállítás első darabja Haydn 1800-ban befejezett, valószínűleg a Lord Nelson látogatásához kapcsolódó események keretében Kismartonban bemutatott Te Teum énekes szólisták nélküli, viszonylag rövid (meglehetősen tömör, olvasom a kísérőlapon), Mária Terézia császárné felkérésére készült. A császárné olyannyira zenekedvelő volt, hogy maga is énekelte az Évszakok szopránszólóját.
Bruckner Te Deuma a szerző művei közül talán legkedveltebb, valljuk be, nincs híján a hangerőnek, a monumentalitásnak. Bruckner egyházi zenész léte ebben a darabban kiteljesedik, sokáig csak mint orgonista dolgozott az osztrák zeneszerző. A mű 1881–1884 közt íródott, a VII. szimfóniával egy időben, érdekes, hogy Bruckner mennyire takarékosan bánt a hangjegyekkel, nincs felesleges ütem, a hangzás viszont sok elemből merít, így a középkori, reneszánsz zenéből, melyet remekül ötvöz a nagyromantika sajátosságaival. Az öt tétel szimmetrikus egységbe rendezett, a hallgató nem is igen veszi észre, hogy a mű tagolt, a kórustételek és a szólók, a nagy zenekari tömbök váltakoznak a lírai részekkel.
Mindkét Te Deum előadása feltételezi egy jó énekkar létét, a Nemzeti Énekkar most is remek volt. A két különböző zenei korszakból való egyházi mű tolmácsolása mindkét esetben pontosan alkalmazkodott a stiláris követelményekhez: a Bruckner-mű hatalmas hangorkánja imponálóan zúgott, az első taktustól (nem sok darab kezdődik ilyen lehengerlően) a pianók pianók voltak. Csodálatosan szólt a basszus, puhán, mégis átütően. A Haydn-mű finomságai, a karakterváltások, a karakterek árnyalásai nagyon szépek voltak, a kettős fúga precízen, egyetlen hangnyi pontatlanság nélkül mutatta a darab csúcspontját. A kórus tömören, de nem harsányan szólt, a szólamarányok kiegyensúlyozottsága végig megmaradt.
Bruckner Te Deumában a tenorszólót Brickner Szabolcs énekelte, kivételes érzékenységgel, a magas hangok nem voltak erőltetettek, a megejtő szépségű, szólóhegedűt is előíró Salvum fac és Te ergo tolmácsolása is a legmagasabb szintet képviselte. Kevesebb szerep jut a műben a szopránnak, Fodor Beatrixot hallottuk, hangja csodálatos, magvas, a mezzo szólamot Meláth Andrea énekelte, aki szintén kiváló énekes, erről többször is megbizonyosodhattunk, mind az opera, mind az egyházi művek kategóriájában jártas. Szüle Tamás basszusa kevésbé volt erőteljes, a mély hangok támasz nélkülinek hallatszottak. A négy énekes eszményi volt az együttesekben.
Korngold Bronis³aw Huberman ösztönzésére megszületett Hegedűversenye 1945-ben íródott, Jascha Heifetz szólójával mutatták be, itthon csak 1990-ben szólalt meg először, azóta sem sokszor, pedig a mű – az első hallásra inkább csillogónak, mint velősnek hat – remek, minden igénynek eleget tesz. Korngold mint hollywoodi zeneszerző nem kerülhetett be a zenei nagyok közé, ahogy a magyar Rózsa Miklós sem, mindkettejüket elkönyvelték az alkalmazott zene kategóriájába. A háromtételes versenymű jól elegyíti a színes hangzást, az érzelmes dallamokat, a formai megoldások izgalmasak, ha egy jó előadásban halljuk, a nyitó főtéma még sokáig cseng a fülünkben.
Wolf Péter Utazás – hegedűverseny szimfonikus zenekari kísérettel című darabja szintén a könnyebb zenei világba kalauzol, az érzelmeket előtérbe helyező megoldásokkal, a kicsit suta műfaji megjelölés talán megkülönböztetés a korábbi változattól. A hattételes, egy-egy várost, tájegységet zenébe foglalt, rövid egységekből álló mű karakterei jók voltak, az első tétel, Le Havre, rondószerű elépítése, a könnyed, táncos jellege meghatározta a darabot. A tételek sorrendje változott a műsorlapon szereplőtől, a Bihar című kórust is szerepeltetett, mély érzésű, a magyar–román népzenei intonációt kihasználó tétel és a záró Jerusalem szép pillanatokat hozott.
Mindkét darab Baráti Kristóf eszményi tolmácsolásában hangzott el, a Korngold-mű első tételében a hangok ideális, karaktereknek megfelelő hossza tette még izgalmasabbá t részt, a harmadik vad tánca túlzásoktól mentes, de kifejező volt. Baráti hegedűhangja olvadékony, a középső tétel álomszerű részében ezt teljes mértékben meg is mutatta. Rendívül nagy tapsot kapott a fiatal művész, ráadásként Ernst A nyár utolsó rózsája variációfüzérét játszotta, virtuózan, kecsesen.
A Nemzeti Filharmonikusokat ezúttal Antal Mátyás vezényelte, nagyszerű hangszíneket kaptunk, kifejező muzsikálást. A Nemzeti Énekkar vezetője a két vokális műben ideális hangzást varázsolt a közönség elé, gyakran hallani az énekkar vagy a zenekar túlsúlyát a klasszikus stílusú művekben, a zenekar énekeseket elsöprő hangerejét a romantikában. Ezen a koncerten nem így volt. Nagyszerű estét köszönhetünk a közreműködőknek.
