Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója az Operaházban
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. április 1.
Fotók: Berecz Valter
Március idusán, majdnem pontosan két évvel az Ókovács Szilveszter rendezésében bemutatott Erkel darabot tűzte műsorra az Operaház. Az 1935-ös átdolgozást – amely évtizedekig képezte a korábbi előadások alapját – követte a Zenetudományi Intézet kritikai összkiadásának partitúrája alapján készült változat. Az előadás szép volt, látványos jelmezekben énekeltek a szereplők, egy ló, igaz, kissé makacs is feltűnt a színpadon a közönség nagy örömére.
A Hunyadi Lászlót magyar nemzeti opera első darabjának tekintik, a bemutatót 1844. január 27-én tartották a Pesti Német Színházban. A Tóth Lőrinc Két László című dráma alapján készült librettót Egressy Béni készítette, a legújabb szövegfrissítés Ókovács munkája. Az opera többszöri átdolgozáson ment keresztül az évek során. 1989-ben például már a Németh Amadé-féle verzió Fodor Ákos szövegével került az Opera műsorába, majd 2012-ben a Radnai – Nádasi – Oláh (az 1935-ös verzió) nevéhez kötődő változatban játszották. Az Erkel-emlékévben Debrecenben is bemutatták a művet, akkor nem változtattak az eredeti szövegen és a zenén sem.
Erkel zenéje egyaránt tartalmazza a magyaros elemeket, a verbunkost, a palotást, a cigányzenei tónust, de az európai, különösen az olasz operai hangütést. Erkel jellemez is a többféle stiláris elemmel: a verbunkos a Hunyadiak dallama, az olaszos dallamvezetés pedig V. László és Cillei szerepének zenei elemeiben hallható. Érdekességképpen mindenképp meg kell említeni, hogy az opera néhány ikonikus részlete később került a darabba, így a La Grange ária, Gara Mária cabalettája, a koncerteken is felhangzó palotás (eredetileg csárdás címmel) vagy a remekbe szabott nyitány.
Az új rendezésben megvalósult előadás díszletei (Lisztopád Krisztina) utaltak a korra: omladozó, ferdén dőlő, szürke falat láttunk. Szintén láthattunk oszlopos teret, de a cselekmény egyes részei lent, illetve fent játszódtak (például Hunyadi László kivégzése). A fő kellék egy láda volt, innen emelték ki az iratokat, ülőalkalmatosságként is funkcionált, de a másik emblematikus tárgyat, egy kardot is innen vettek ki a szereplők. A jelmezek pompázatosak, tobzódott a színpad a színekben. Ókovács Szilveszter első rendezését láthattuk. Bár neve után a DLA megjelölés szerepel, érdemes kiírni a többi alkotó, szereplő neve elé/mellé is a titulust, igen, a PhD-t is. De nem szokás és nem is szerencsés prezentálni a tudományos fokozat meglétét.
Egyedi megoldásként tarthatjuk számon a Palotás török-magyar – gyermek-felnőtt táncát, de nem értjük, hogy Szilágyi Erzsébet áriája alatt miért kellett tevékenykedniük eléggé feltűnően a színpadon jelenlévőknek. Az sem egyértelmű, hogy Gara testi panaszait, kopaszságát miért kellett hangsúlyozni.
A zenei anyag megvalósítása kellemes volt, többé-kevésbé a megfelelő énekes tolmácsolta a szerepeket. Rozgonyit Erdős Attila formálta meg. A szerep összetett, és fontos a cselekmény szempontjából, hiszen Rozgonyi hol az egyik, hol a másik pártot preferálja. Erdős színpadi jelenlétével kihozta a figurában rejlő különféle kettősséget, a hang erőteljes. Emri Jónás Bendegúz Mátyás szerepében volt a színpadon, az ének szólamot Heiter Melindától hallottuk. Heiter néha takarásban énekelt, így hangja nem mindig jött át. Mindenesetre szólamát kifejezetten jól formálta. Gara Máriát Rácz Rita személyesítette meg. Helyenként szubrettszerűen énekelt, ami meglehetősen távol áll a szereptől, azonban a Hollósy Kornélia számára írt cabaletta kidolgozottan, virtuózan, szépen szólt. Gara nádor Cser Krisztián volt, határozott színpadi jelenléttel, bár Frigyes ló nem kedvelte azt, hogy Cser a hátán ül. Pataki Adorján V. Lászlója – valószínűleg a rendezés miatt – egy gyengekezű, határozatlan uralkodóként jelent meg, a hang illett ehhez a koncepcióhoz. Palerdi András Cillei Ulrik volt, birtokában mind a feltűnő színpadi jelenlétnek, mind a hangi adottságoknak. Brickner Szabolcs Hunyadi Lászlója zenei szempontból rendkívül igényes volt. Bár a hang nem kifejezetten erre a szerepre predesztinálja – helyenként halknak tűnt –, de érzékeny, színes, rendkívül kifejező éneklést hallottunk. Szilágyi Erzsébet szólamát Kolonits Klára énekelte, a tőle megszokott világszínvonalon. A koloratúrák peregtek, az anyai fájdalom színpadi megjelenítése nagyszerű volt.
A Magyar Állami Operaház kórusa jól teljesített, de a férfikar az ikonikus Meghalt a cselszövő kezdetű részt saját tempóban énekelte. Szintén szép perceket kaptunk a Magyar Nemzeti Balett művészeitől és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeitől (koreográfus: Solymosi Tamás). A zenekar Hamar Zsolt vezényletével értően segítette az énekeseket, a Nyitány azonban kevésbé jó felfogásban szólalt meg, nem pezsgett igazán.
Összességében kellemes, de hosszú este volt. Bár a látványban gyönyörködtünk, de az a plusz, amelytől egy előadás felejthetetlen lesz, ezen az estén nem jött létre. Nem tudhatjuk, hogy a néhány nappal későbbi események befolyásolták-e az előadást.
Comment on “A ló és a láda esete”