Tavaszi zsongás

avagy a botránykoncert, és április bolondja

Szerző: Mika Róbert

A botránykoncert (Skandalkonzert)

A klasszikus zenét kedvelők körében nehéz elképzelni, hogy valamely előadás súlyos, emlékezetes botrányba fulladjon. Pedig ez nem is egyszer fordult elő az idők során. Így történt 1913. március 31-én a bécsi Musikverein nagytermében. A koncertet a Bécsi Koncertszervező Társaság tartotta.

A program a következő lett volna:

– Anton Webern: Hat zenekari darab (op. 6)
– Alexander von Zemlinsky: Hat dal Maeterlinck verseire (op. 13)
– Arnold Schönberg: 1. kamaraszimfónia (op. 9)
– Alban Berg: Öt dal Peter Altenberg szövegeire (op.4)
– Gustav Mahler: Gyermekgyászdalok(Kindertotenlieder) című műve

A koncert karmestere Arnold Schönberg volt, és a második bécsi iskola zeneszerzői műveit mutatta volna be.

A klasszikus zenére éhes közönség már az első három szerző expresszionizmusára és kísérleteire megdöbbent, de amikor Alban Berg dalai következtek (ráadásul a menedékjogot kérő Peter Altenberg szövegeit provokatívnak tekintették), elszabadultak az indulatok, a hallgatóság – egyszerűen szólva – fellázadt. A zavargások közepette Erhard Buschbeck koncertszervező állítólag arcon ütött egy koncertlátogatót, amiért az eseményt „pofonkoncert”-ként (watschenkonzert) is emlegetik. Oscar Straus operettszerző, az állítólagos merénylet szemtanúja azt vallotta, hogy a pofon volt „az est legharmonikusabb hangja”. A korabeli sajtóhírek viharos zavargásokról számoltak be: Schönberg és követői, tanítványai és ellenfeleik ordibáltak egymással, zavarták az előadást, dobálták, ami kezük ügyébe került, tönkretették a bútorokat…
A koncert idő előtt véget ért, így Gustav Mahler műve természetesen nem került bemutatásra. A botránynak volt előtörténete is: Schönberg február 23-án nem volt hajlandó elfogadni a bécsi konzervatív közönség tapsát, akik – egyesek szerint – ezen a koncerten álltak bosszút.

Bolondok napja (április bolondja)

Április 1-én van a bolondok napja, amit „áprilisi járatás”-nak is hívnak egyes helyeken. Már az ókori Rómában is volt ehhez hasonló bohókás időszak, amikor a szolgák lehettek az urak, az úrból pedig szolga, de ez még nem esett (eshetett) április elsejére. Amúgy a „modern” bolondok napját valószínűleg IX. Károly francia királynak köszönhetjük, aki 1564-ben elrendelte, hogy az eddig francia honban április 1-re eső újév első napját január elsejére tétessék. A franciák a kettősségre nehezen reagáltak, mind a két jeles napon küldözgették az ajándékaikat, de lassan április elseje a vicces ajándékok ideje lett. Ebből alakult ki, hogy a szolgákat, esetleg a barátokat föl-alá járassák a városban különböző ürüggyel, álüzenetekkel egyik címről a másikra. A gyerekeket elküldték egy deci galambtejért, szalmaolajért, kakasfogért… A főként Anglia-Franciaország-Németország-Magyarország tengelyen terjedő bolondok napját óvatosan kezeljük, mert nem mindenfelé értik ezt a tréfás napot. Amúgy, az egyik legjellemzőbb eset Angliában történt (april fools’ day), ahol 1846. március 31-én az Evening Star oldalain invitálták a tisztelt olvasókat a másnapi „első szamárkiállításra”. És az emberek bevették. Körbenéztek, és mit láttak? Magukat, a lóvátett szamarakat!