Gounod Faust című darabja az Operaházban
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. április 25.
Gounod operája talán a legismertebb a szerző művei közül, hacsak nem a Bach-féle prelúdiumhoz komponált dallamát említjük. A nagyopera a franciák büszkesége, nem véletlenül. Remek áriák, a koncerttermekben is megszólaló balettzene, fordulatos cselekmény jellemzi a művet, a zene minden ízében kifejező, árad a hallgatóra. A szólamokra megfelelő énekesekkel ma is bombasztikus sikert arat bárhol a világon.
A Faust-történet rendkívül népszerű volt, a tudós és az őt körülvevő szereplők zenei ábrázolását például Liszt, Berlioz, Boito, Busoni is megkomponálta. Az Opera 2015-ben a fausti történet köré csoportosított néhány művet, jó ötletként.
A 2015-ös, Michał Znaniecki rendezésében színpadra állított opera idei utolsó előadását láttam április 12-én. 2015-ben már szerencsém volt megtekinteni az operát, így lehetőségem volt arra is, hogy egyfajta összehasonlítást tehessek. Az új szereplők beállása, illetve a bemutatón és a jelen szériában éneklők tolmácsolásának összevetése alkalmat ad arra (is), hogy egy mű előadása hogyan válik érettebbé. A rendezés ha nem is hagyományos, de még elfogadható azok számára is, akik a rendezői színház túlkapásait érthetetlennek vélik. Faust a darab elején tolószékben ül (érdekes lenne összeszámolni, hány operában ír elő a rendező tolószéket), idős ember. A szereplők többnyire hétköznapi jelmezben vannak, Znaniecki tehát a jelen korba helyezi a történetet, a bár villogó cégére, a golfpálya is ezt mutatja.
Minden énekesről csak a legjobbakat lehet írni. Wiedemann Bernadett Márta kisebb szerepében lépett színpadra. Mind énekesi, mind színészi játéka lendítette elő az estet, jól hozta a Mefisztónak bedőlő, főnök asszony Márta szerepét. Siebelt Kálnay Zsófia énekelte, hatalmas elánnal, nagyszerű hangon és remek, a fiatalság nyegleségét is ábrázoló figurát mutatott a színpadon. Haja Zsolt Valentin megformálásánál érezhető volt a hatalmas fejlődés a 2015-ös szériával összehasonlítva. Szép volt az Ima, a színpadi jelenlét is hangsúlyosabb volt, mint korábban. Sáfár Orsolya Margit szólamát énekelte, kifejezően, érzően, csodás pianókkal, elragadtatással az Ékszeráriában. Andrej Danyilov nem csak kínai és angol tolmácsként végzett, de énekesként is megállta a helyét. Szép pillanatokat kaptunk a tenortól. Mefisztó Kálmán Péter volt, elementáris erővel énekelt, a nevetései félelmetesen hangzottak, valóban egy sátáni figurát láttunk, hallottunk, világszínvonalon.
A kórust is dicséret illeti, bár helyenként pontatlan volt, a balett tetszetős, látványos. Az előadást Kovács János fogta össze. Csodás hangszíneket, karaktereket hozott elő a zenéből, a dinamika, az apró cezúrák, az énekesek értő kísérete Kovács karmesteri erényeit dicséri.
Sajnos nézőtér foghíjas volt, de a jegyárak nem az átlagpolgár számára lettek kialakítva.
Az idei előadás minden ízében remek volt, olyannyira, hogy a rendezés esetlegességeit is elfedje. Kimagasló, felejthetetlen előadást láthattam. A nézőtéren a darabot korábban rendező Szinetár Miklós is helyet foglalt.
