Hit és humor
a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Kerekes Tamás
Gazdag személyiségében jól megfért egymással humorra fogékony, bohém lelkivilága, rendszertelen életvitele, hat gyermekének nevelése, valamint az értelemmel megragadott, mélyen elkötelezett istenhit. Egyéniség volt – vagyis kortársai különösebb nehézség nélkül tekinthettek rá tisztelettel vagy megbotránkozással, ki-ki szándéka szerint.
Ewelyn Waugh (1903–1966), a nagy tudású kritikusok szerint a XX. század egyik legjelentősebb angol nyelvű írója, huszonhét évesen tért katolikus hitre. Gazdag személyiségében jól megfért egymással humorra fogékony, bohém lelkivilága, rendszertelen életvitele, hat gyermekének nevelése, valamint az értelemmel megragadott, mélyen elkötelezett istenhit. Egyéniség volt – vagyis kortársai különösebb nehézség nélkül tekinthettek rá tisztelettel vagy megbotránkozással, ki-ki szándéka szerint. Hitének kiérlelt tanúságtétele, szépirodalmi gyümölcse egyetlen történelmi műve, az 1950-ben kiadott Helena című kisregény. Hősnője Szent Heléna (Ilona), Nagy Konstantin császár anyja, aki élete alkonyán tett szentföldi zarándoklata során megtalálta Krisztus keresztjének néhány darabját, majd az ereklye tiszteletére bazilikát emeltetett Betlehemben. A korszak, amelyben élt, a történelem egyik legizgalmasabb fordulópontja: a kereszténység hivatalos vallássá vált, a krisztusi eszme immár nyíltan megütközhetett a nagyzási hóbortba merevedő császársággal. Az Oxfordi Egyetemen hallgatott újkori történelmet, majd ezt követően egy rövid ideig magániskolákban tanított.
1928-ban jelent meg első, Jámbor pálya című regénye, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. Az igazi anyagi sikert a Rosszcsontok című regény hozta meg számára, ezt követően sorra jelentek meg regényei.
Az olasz–abesszin háború idején a Daily Mail haditudósítója volt, a II. világháborúban pedig a brit haditengerészetnél szolgált. Háborús élményeit feldolgozta a regényeiben, később egész regénytrilógiát szentelt a témának. (Fegyverforgatók, 1952; Tisztek és urak, 1955; Feltétel nélküli kapituláció, 1961.)
„Az angol remekíró azt is ércnél maradandóbb anyagba véste, hogy e bizonyos valamin aztán sokáig kell dolgozni, verejtékesen, Isten tudja, meddig… és hogy a »látomásnak olyan pillanata volt ez«, mármint az (angol) írónak készülő, (amerikai) állatkrematóriumban épp alkalmi munkákat végző, arisztokratikus honfitársai által hazasegített, halott szerelmétől és a nyugati partoktól, a fövenyt borító hulladéktól, hajóroncsoktól, hínártól és halcsontoktól búcsúzó kölyökkutya-ember számára, amihez sokszor egy egész élet is rövidnek látszik.”
(Az, ahogyan az író szenvtelen előadásmódja ellenállhatatlanul kiváltja az együttérzést az olvasóból, a modern próza olyan vívmánya, amelyben nem Goldingé az úttörő érdem [talán Evelyn Waugh-é volt], de ő is kétségkívül mesterien él vele.)
Az irónia stíluseszköz, és már-már uralkodó jelleget ölt az intellektuális regények jelentős részében. Proust módjával ironizál, Joyce megállás nélkül. Thomas Mannt szintén tetten érhetni lépten-nyomon, de ő túl komolyan veszi saját magát. Orwell, Graham Greene nincsenek meg irónia nélkül, jóllehet eme stílusfogás és egyben életfelfogás legnagyobb mestere Evelyn Waugh. Az irónia maga az ember.
