Névnapok: Teréz, Aranka, Aurélia, Auróra, Berény, Dominik, Hedda, Hédi, Hedvig, Rella, Relli, Rézi, Tegza, Tekla, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza, Vilma
Megszületett Vergilius (Publius Vergilius Maro, i.e. 70- i.e. 19) római költő, Ovidius és Horatius mellett az augustusi aranykor epikus költője.
Legismertebb művei az Aeneis című eposz, a Georgica című eposz-„tanköltemény” és a Bucolica avagy Eclogák néven ismert tíz eclogából álló bukolikus gyűjtemény. Ez a Theokritosz pásztoridilljeit (eidüllionok) mintázó kötet tíz hexameterben írt párbeszédes költeményt (Eclogae) tartalmaz. Főműve, a római klasszicista költészet kimagasló darabja az Aeneis, amin mintegy tíz évig dolgozott. A mű olyan mondabeli eseményt dolgoz fel, amely a trójai háború végén vette kezdetét, és Róma alapításának történetét írja le. Vergilius már életében klasszikussá vált, alakjához korán legendák kapcsolódtak (Virgil Pásztori dalai, Az izgalom mesterei, A szúnyog).
Megszületett Mihail Jurjevics Lermontov (1814–1841) orosz költő, elbeszélő, drámaíró, Puskin mellett az orosz romantika kiemelkedő alakja.
Tizennégy éves korában egy moszkvai bentlakásos iskolába került, s itt kitűnt zenei és képzőművészeti tehetségével. 1830-ban a Moszkvai Egyetemen tanult irodalmat, történelmet, klasszikus és élő nyelveket. 1837-ben forrongó hangú költeményt írt Puskin halála kapcsán, mely szerint az szándékos gyilkosság volt a cári udvarral a háttérben, s e vélekedése a cár tudomására jutott. Letartóztatták, de I. Miklós hatására végül nem ítélték el. Költészetén már 1830-tól fő motívumként átvonul a szabadságvágy, magány és elveszettség érzése, és az összhang utáni sóvárgás. További témaként megjelenik a zsarnokság gyűlölete és a romantikus individualizmus. Érett költészete már egyre inkább gondolati jellegű, a haladó intelligencia elveszettség érzése jut benne kifejezésre. Elbeszélő költeményei általában fantasztikus témájúak voltak és népi világban játszódtak (Korunk hőse, Orosz korrajz, Álarcosbál).
Megszületett Ábrányi Kornél (Eördögh, 1822–1903) zeneszerző, zongoraművész, zenei író.
Első szerzeménye 1841-ben jelent meg Magyar Ábránd címmel, s a következő évben zongoristaként is debütált Nagyváradon. Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, akinek egyik legodaadóbb híve és barátja lett. A szabadságharcban önkéntesként és nemzetőrként vett részt. Az ezt követő önkényuralmi években Pesten élt. 1860-ban megalapította az első magyar zenei szakfolyóiratot, a Zenészeti Lapokat, amelynek 1876-ig főszerkesztője volt. 1863-ban szintén ő volt az egyik alapítója a Zenészsegély Egyletnek. Életművének maradandó értéke zenei közéleti tevékenysége. Rendszeresen publikált zenei írásokat, maradandó értékeket hozott létre magyarországi zenei kultúrpolitikai tevékenységével (Művészet és forradalom, A magyar dal és zene sajátságai, Jellemképek a magyar zenevilágból).
Megszületett P. G. Wodehouse (Sir Pelham Grenville Wodehouse, 1881–1975) brit író.
Elismert mestere volt az angol prózának, tiszteletnek örvendett mind a kortársak körében, mind a modern írók körében. Seán O’Casey találóan „az angol irodalom cirkuszi bolhájá”-nak nevezte, ezt a lekicsinylő meghatározást megkedvelte, és egyik önéletrajzi jellegű kötetének ezt a címet adta. A The Times így írt róla: „tréfás zseni, akit az ő korában elismertek, mint a komédia klasszikus és vén mesterét”. Számos novellájából sorozatot csináltak és leközölték magazinokban, könyvei állítólag ott vannak az angol királynő éjjeliszekrényén (Hübele Sámuel, Nyári zivatar, Az életművész).
Ezen a napon született:
Maximilian Duncker (1811-1886)
német történetíró. A szabadelvű iránynak csak feltételesen volt híve, a Mannteufel-minisztérium gyanakvó szemmel kísérte lépéseit és ahol tehette, mellőzte a nagytehetségű férfiút. 1861-ben Frigyes trónörökösnek előadó tanácsosává tették és ekkortól ő szerkesztette a mérsékelt alkotmányos szellemtől áthatott trónbeszédeket. Magyarul megjelent négy kötetes műve Az ókor története.
James Tissot (Jacques-Joseph Tissot, 1836-1902)
francia festő, karikaturista és illusztrátor volt. A párizsi társadalom sikeres festője volt és a divatosan öltözött nők festőjeként lett híres. 1871-ben Londonba költözött. Az 1880-as években vallásos élményei voltak, és ezután hívő katolikusként élete végéig a Biblia jeleneteit és alakjait is festette (Október, Bujócska, Tengerpart).
Friedrich Nietzsche (1844-1900)
német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, aforisztikus stílusban alkotó költő, zeneszerző. Nietzsche mindig is vitatott gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett. Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe (Ecce homo, Virradat, A tragédia születése).
Damkó József (1872-1955)
szobrász- és iparművész. Az Iparművészeti Iskolában, Strobl Alajos mesteriskolájában, majd a párizsi Julian Akadémián tanult. Sok épületen láthatóak naturalista stílusú, allegorikus szobrai. Síremléket, egyházi szobrokat, hősi emlékeket, portrékat, terrakotta figurákat is készített (Búsuló kuruc – Kiskunhalas, Kossuth Lajos – Torino, Hősi emlék – Budapest).
Bóna Kovács Károly (1897-1970)
szobrász, festő, művésztanár. Az I. világháború után, 1920-ban rendkívüli növendékként felvették az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára. Szobrászművészként 1932 és 1942 között volt a legtermékenyebb. Számos egyházi megbízást is teljesített, továbbá művészetének külön ágává vált ebben az időben a magánportré, valamint a bányásztémájú szénrajzok, kisplasztikák, szobrok készítése. 1946-ban megalakította a Munkás Művelődési Főiskolát, s ettől fogva főleg a tanításnak élt (Szent József-oltár, Kálvária – Salgótarján; Bányász hősi emlékmű – Rudabánya; Szent Kristóf-szobor).
Ilf és Petrov (Ilja Ilf, eredetileg Ilja Arnoldovics Fajnzilberg, 1897-1937)
és Jevgenyij Petrov, szovjet-orosz írók közös művészneve. Műveik zömét együtt írták. Szatirikus látásmódjuk és gyűlöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette őket. Trilógiának tervezett nagy művükből csak két regény készült el. Mindkét könyv főhőse egy nincstelen, minden hájjal megkent férfi, Osztap, akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: könnyen meggazdagodni (Tizenkét szék, Aranyborjú).
Fábri Zoltán (Furtkovits, 1917–1994)
háromszoros Kossuth-díjas rendező, képzőművész, kiváló művész. 1958-ban választották meg a Magyar Film- és Televízióművészeti Szövetség elnökévé, a tisztséget 1981-ig töltötte be, majd tiszteletbeli elnök lett. 1970-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (Körhinta, Hannibál tanár úr, Isten hozta, őrnagy úr!).
Asztalos Sándor (1919–1970)
József Attila-díjas költő, zenekritikus, esztéta. 1951-től a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetője lett, 1958-ban az akkor indult Muzsika című folyóirat főszerkesztője lett haláláig. Számos hazai és külföldi tudományos és kulturális szervezetnek tagja, illetőleg tisztviselője volt (A debreceni kollégiumi kórus hangversenyei, Szabad életünk törvénye, Útinapló).
Mario Puzo (Mario Gianluigi Puzo, 1920-1999)
amerikai író, leghíresebb műve a A keresztapa 1969-ben jelent meg. Ezt később Francis Ford Coppola vitte filmre, majd a film sikerére való tekintettel trilógia lett belőle. Együttműködött Coppolával a forgatókönyv írásában, majd 1974-ben megírta első önálló forgatókönyvét a Földrengés című katasztrófafilmhez. Közreműködött az 1978-as és 1980-as Superman filmekben is.
Italo Calvino (Italo Giovanni Calvino Mameli, 1923–1985)
olasz író. Szürreális, egyéni szemléletű, felnőtteknek szóló meseregényei népszerűek voltak és sok nyelven jelentek meg (A pókfészkek ösvénye, Láthatatlan városok, Az egymást keresztező sorsok kastélya).
Michel Foucault (1926-1984)
francia történész, filozófus, a Collège de France tagja, a 20. század nagy hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén. Elsősorban a különböző társadalmi intézmények, valamint a szexualitás történetéről szóló újszerű kutatásairól ismert. A kritikusok és kommentátorok munkásságát legtöbbször a posztmodernizmus és a posztstrukturalizmus áramlatába sorolják, bár a hatvanas években egyértelműen kapcsolódott a strukturalizmushoz is (A bolondság története a klasszicizmus korában, A fantasztikus könyvtár, A szexualitás története). ––> Olvas(s)atok, néz(z)etek – A gyönyör deszexualizálása
Ed McBain (Salvatore Albert Lombino, 1926–2005)
amerikai író, elsősorban krimiíró volt. Rendkívül termékeny szerző volt, legnagyobb sikereit a kitalált, ám New Yorkról mintázott Isola város 87-es körzete rendőreinek munkájáról és életéről szóló regénysorozatával érte el, ebbe a sorozatba több mint ötven regényt írt. Novellái öt kötetben láttak napvilágot (Holtomiglan, holtodiglan; Halj meg, zsaru!; Míg a halál el nem választ).
Philippe Leroy (1930)
francia filmszínész. Színészi karrierjének kezdete óta több mint százötven filmben szerepelt, leginkább olasz és francia filmekben. Egyik legnagyobb sikerét Leonardo da Vinci megformálásával aratta, a Leonardo da Vinci élete című minisorozatban. Két alkalommal is kitüntették a Francia Köztársaság Becsületrendjével (Zsoldoskatona; Legyetek jók, ha tudtok; Nikita).
Lubik Zoltán (1932-1983)
kürtművész, tanár. A budapesti Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, 1957-ben diplomázott. 1954–1983 között a Magyar Állami Operaház zenekarában játszott. 1958–1959 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában oktatott. 1959–1983 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanított. 1964–1965 között Weimarban Karl Biehling mesteriskolájában továbbképezte magát. Hangszerével kapcsolatban intenzív kutatómunkát is végzett. Több cikke, tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban.
Tolnai Miklós (1940–2015)
színész. 1959–1964 között előadóművészként dolgozott, majd szerepelt Debrecenben, Szolnokon, Békéscsabán és Szegeden. 1976-tól öt éven át a 25. Színházban játszott. 1981–1983 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1983–1989 között a József Attila Színház színésze lett. 1989-től a Nemzeti Színház tagja volt. 2000-től a Pesti Magyar Színház színésze volt (A Pogány Madonna, Napló szerelmeimnek, Csinibaba).
Tanya Roberts (Victoria Leigh Blum, 1949-2021)
amerikai színésznő. Modellként kezdte a karrierjét, majd Hollywoodban tévé- és filmszerepeket vállalt. Karrierjének fontos állomása volt 1980-ban a Charlie Angyalai, majd 1984-ben elvállalta a Sheena, a dzsungel királynője című film főszerepét, 1985-ben pedig az utolsó, Roger Moore alakította Bond mellett szerepelt a Halálvágtában.
Oláh Bódi Éva (1959)
színésznő, drámapedagógus. 1984-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Drámapedagógusként színészmesterséget tanít, hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásával foglalkozik (Vérszerződés, Redl ezredes, Szamba).
Rudolf Péter (1959)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész, színházi-, és filmrendező, producer, forgatókönyvíró, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2020-tól a Vígszínház igazgatója. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1983-ban. Első filmes rendezése az Üvegtigris első része volt, amelyet Kapitány Ivánnal közösen rendezett (Cha-Cha-Cha, Üvegtigris, De kik azok a Lumnitzer nővérek?).
Lengyel Ferenc (1961)
Jászai Mari-díjas rendező és színművész. 1992 és 2017 között a Katona József Színház tagja, két és fél évtized alatt hatvanhárom bemutatón lépett színpadra. Sokoldalú művész. Számos színpadi adaptáció szerzője; gyakorlott rendező is (Sorstalanság, Brazilok, Drága örökösök).
Gazdag Tibor (1964)
színész, zeneszerző. 1990-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Pannon Várszínház tagja, a színészkedés mellett koncertezik is az úgynevezett Dr. GROG zenekarban (Vattatyúk, Európa Kemping, Meteo).
Dominic West (Dominic Gerard Francis Eagleton West, 1969)
angol színész. Legismertebb szerepe Jimmy McNulty baltimore-i nyomozó, aki az HBO drámasorozatának, a Drótnak egyik főszereplője. Színházi munkássága során angliai és amerikai színpadokon lépett fel (Johnny English újratöltve, John Carter, Tomb Raider).
Betz István (1977)
színész. 1996-2000 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 2002-2004 között a Győri Nemzeti Színházban szerepelt. 2016-2020 között a József Attila Színházban játszott. Szinkronizálással is foglalkozik.
Járai Máté (1978)
Jászai Mari-díjas színész. 1997-től 2000-ig a Vasutas Zeneiskola Musical szakán tanult. 1998-1999-ben a Veszprémi Petőfi Színháznál játszott, majd 2005 és 2010 között a Szegedi Nemzeti Színház művésze, 2010-2021 között a Győri Nemzeti Színház tagja volt. 2021-től a kecskeméti Katona József Színház színésze.
Ezen a napon halt meg:
Michał Kleofas Ogiński (1765-1833)
lengyel zeneszerző, diplomata és politikus. Zeneszerzőként leginkább a Búcsú a hazától című polonézéről ismert, amelyet akkor írt, amikor a Kościuszko-felkelés után Nyugat-Európába emigrált. Mintegy 20 polonézt, különböző zongoradarabokat, mazurkákat, indulókat, románcokat és keringőket írt. Polonézei a lengyel zeneszerző egész generációjára voltak hatással. Számára a zene inkább csak kikapcsolódás volt, nagyon szerette az olasz és a francia operát, játszott hegedűn, klavikordon és balalajkán. Az 1790-es években indulókat és katonanótákat komponált, amivel 1794-ben népszerűvé vált a lázadók körében.
Johann Ludwig Burckhardt (1784-1817)
svájci Közel-Kelet-kutató. Svájci származásából adódóan nevének több változatát használja a régészeti szakirodalom. 1809 és 1812 közt Málta kiindulással beutazta Szíriát és Palesztinát, tanulmányozta annak történetét, földrajzát, az arab nyelvet és az iszlámot. 1813-ban a Nílus völgyét kutatta, később az Arab-félszigeten és a Sínai-félszigeten járt. 1812-ben Petrába, ahol arab öltözékét kihasználva titokban rajzokat és feljegyzéseket készített.
Balogh Sámuel (1796-1867)
református lelkész, író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Irodalmi működését nyelvtani dolgozatokkal kezdte a Tudományos Gyűjteményben 1819-ben és ugyanott filozófiai, esztétikai, irodalmi s vegyes tárgyú cikkei is megjelentek (Áhítatosság órái, A Különcz, Érzékeny történetek).
Szász Károly (Szemerjai ~, 1829–1905)
költő, író, műfordító, akadémikus. A szabadságharc után Tiszaroffon a Borbély-családnál talált menedéket. 1867-ben a vallásügyi minisztériumba osztálytanácsossá nevezték ki. Minden irodalmi műfajban alkotott, balladákkal is próbálkozott, önálló szépirodalmi műveit az irodalomtörténet kevésbé maradandónak ítéli, viszont a magyar kulturális életben jelentős szerepet játszottak műfordításai és irodalmi elemzései. Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról ő írta az első elemzést (Nemzeti színek, A tragikai felfogásról, Madártávlatból).
Mátrai Lajos György (Muderlak, 1850–1906)
szobrász. Már mint kis fiúcska sok szeretettel rajzolt és faragcsált. Külföldön tanulta a szobrászmesterséget, miközben kőfaragóként kereste kenyerét. Hazatérve hosszú éveken át egész generációkat tanított meg a fafaragás mesterségére. Szobrász volt s erről az oldalról nem egy méretre kisebb monumentum őrzi nevét.
Vágó Pál (1853–1928)
festőművész. Eleinte müncheni akadémikus stílusú tárgyias felfogású életképeket festett, majd alföldi jeleneteket, később monumentális magyar történelmi képeket festett kiváló kompozícióteremtő- és alakábrázoló képességgel. Az alakok mozgásának érzékeltetése, akár nagy tömegben is, nem okozott számára gondot. Freskókat is festett (Jár a baba, Szegedi árvíz, Budavár bevétele).
Henry van de Velde (1863-1957)
belga festő, építész, bútorkészítő, az Art Nouveau kialakulásához nagyban hozzájárult. Először festőnek tanult, majd építészettel és iparművészettel folytatta tanulmányait. Nagyrészt Németországban dolgozott, ahol igen nagy megbecsültségnek örvendett. A modernizmus és funkcionalizmus előfutáraként és teoretikusaként az Art Nouveau mozgalom vezető iparművésze volt. Kidolgozta személyes kortárs stílusát a bútortervezésben és megkísérelte annak átültetését az építészetbe.
Cole Porter (1891-1964)
amerikai zeneszerző. Már hatéves korában tehetségesen hegedült, nyolcévesen zongorázott, később a Yale Egyetemre járt, az itt töltött évek alatt 6 musicalt és 300 dalt írt, az egyik a mai napig az egyetemi hagyomány része, egyik indulója. Párizsban elismerték, de az amerikai sikerre az 1920-as évek végéig várnia kellett. 1928-ban aztán a Párizs című musicalhez írt egyik dalát felkapta a közönség, és ettől kezdve csak ontotta a sikerdarabokat. A Broadwayn telt házzal futottak musicaljei (Csókolj meg, Katám, Mi a szerelem?, Szeretem Párizst).
Ungvári Lajos (1902-1984)
Kossuth-díjas szobrászművész. Már 1922-től szerepelt műveivel csoportos kiállításokon. Síremlékeket, díszítőszobrokat, portré-, illetve emlékszobrokat egyaránt készített. A második világháborút követő időszakban szovjet hősi emlékműveket és felszabadulási emlékműveket is készített. részt vett a budapesti Kossuth téren álló Kossuth-emlékmű mellékalakjainak mintázásában. Munkáit a hagyományos historizáló stílus és a plasztikai kiegyensúlyozottság jellemzi. Jó eltalált portré- és egész alakos szobrainál az idő múlása és a környezeti ártalmak igen érvényesülnek (Indián – Budapest; Labdarúgó – Komló; Ybl Miklós portrészobra – Székesfehérvár).
Oravecz Paula (1903–1990)
József Attila-díjas írónő. Fiatalon kivándorolt Brazíliába, a kivándorlók keserves sorsa tanította meg arra, hogy észrevegye, és sorsukkal azonosulva tudja ábrázolni az embereket. Gyermek- és fiatalkori élményei végigkísérik egész munkásságát. Az 1930-as évek közepén hazatért Magyarországra, ahol néhány megjelent karcolata után írói pályakezdése az 1943-ban megjelent önéletrajzi Facipő című regénye volt, mely kritikusi és közönségsiker lett. Az 1962-ben megjelent Dudvatépés című regénye a falusi mindennapok világába vezet (Negyvenhét köménymag, Faforgácsok, Életben maradunk).
Schubert Ernő (1903-1960)
festőművész, grafikus, textiltervező, érdemes művész, az Iparművészeti Főiskola egykori rektora. Tanulmányait Fényes Adolfnál kezdte, 1924-től tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Az 1920-as évek végén csatlakozott az emigrációból hazatérő Kassák Lajos folyóirata, a Munka köré szerveződő fiatalok csoportjához. Avantgárd művészeti elképzelései miatt többedmagával kizárták a főiskoláról. Festészetére elsősorban a francia kubizmus, Picasso, Braque művei hatottak. A harmincas évek második felétől gyakori látogatója volt a szentendrei művésztelepnek, amelynek 1946-ban rendes tagja lett.
Cserés Miklós (1914-1981)
Jászai Mari-díjas színházi és rádiós rendező, író, esztéta, főiskolai tanár, dramaturg, a Magyar Rádió főrendezője, érdemes művész. Számos könyvet írt a rádiórendezésről, esztétikáról (A német impresszionista dráma típusai, A rádiószerű rádió, Rádióesztétika).
Tóth István (1923-2016)
fotóművész. Képei négy évtizedes alkotó időszakában 52 ország, több mint 2200 kiállításán szerepeltek. 1970-ben a The Photographic Society of New York éves ranglistáján, Európában az első, a világranglistán a tizenkilencedik helyet foglalta el. 2002-ben 240 képét ajándékozta az Országos Széchényi Könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményének.
Hemmert János (1927–2010)
festőművész, tanár. 1952-ben szerzett földrajz-rajz szakos tanári diplomát a Szegedi Pedagógiai Főiskolán. A diploma megszerzése után három esztendeig dolgozott tanársegédként a főiskola rajz tanszékén. Lengyel tanulmányúton ismerkedett meg a kollázsfestészettel. Ez az élmény véglegesen és végérvényesen a kollázsok mellett kötelezte el. Kollázsképei humorosak, szellemesek, itt-ott torz fintorok a műalkotás piedesztálra emelése ellen, és ott van bennük a mimetikus művészettel szembeni irónia is. 1995-től lelkesen kutatta az 1879-es Szegedi Nagy Árviz történetét.
Tamara Buciuceanu (1929-2019)
román színésznő, a „román vígjáték nagyasszonya” (Zsarolás, Miért húzzák a harangokat?, Mindenki a mennybe megy).
Delphine Seyrig (Delphine Claire Beltiane Seyrig, 1932-1990)
libanoni származású francia színpadi és filmszínésznő, filmrendező, politikai aktivista. 1952–1987 között számos sikeres drámai szerepet játszott el különböző párizsi színházakban (Szamárbőr, Kedves Michele, Útközben).
Események:
1875 – Budapesten, a mai Blaha Lujza téren megnyílik a Népszínház Rákosi Jenő vezetésével. A megnyitó előadást I. Ferenc József király és fia, Rudolf trónörökös is megtekintik.
1937 – A Királyi Kúria öthónapi fogházra ítéli Féja Gézát „Viharsarok” című könyvéért.
1973 – Megkezdődik a Haraszti-per. (Az újbaloldali Haraszti Miklóst 1973 májusában letartóztatják a „Darabbér” című – kiadásra nem került – könyvéért, majd 14 napos éhségsztrájkja után szabadon engedik.
1983 – Ezen a napon tartotta az önálló társulattal rendelkező budapesti Katona József Színház első bemutatóját. Csehov drámája, A manó került színre.
