Marin Marais és Jordi Savall
Szerző: Lehotka Ildikó
Marin Marais a kor nagy gambajátékosának számított, virtuozitását csodálták, párizsi évei után Versailles-ban működött, bár a Lully műveiről mintázott négy operáját Párizsban mutatták be. Hangszeres műveit is nagyon kedvelték, a zenetörténet a gambára még egy húrt illesztő művészt és az első, példa nélküli viharábrázolás szerzőjét tiszteli benne.
Marais legnagyobb sikerét harmadik, Alcione című operájával aratta. A darabot még ötven évvel a szerző halála után is műsorra tűzték – azóta viszont Marais-operát nemigen hallani. A francia barokk hagyománynak megfelelően az Alcionéból is készült szvitváltozat; mind a négy tánctételsorozat szép füzérből áll össze. Nincs azonos karakter, gyakran használja Marais a tutti és kisegyüttes hangzásbeli ellentétét, a dúr-moll fényét-halványságát. Csodás pillanatokat hallunk végig: az I. szvit menüettjének hangszerelése finom, a bourré gyors, de könnyed.
Megejtő a II. szvit Sarabande-jának hangzása, a gamba zeng, a tétel árasztja a nyugalmat, a következő szvit Sarabande-ja táncosabb, a hangszerelés itt is elbűvölő. A röpke Gigue pezseg, jó az ütőhangszeres színezés, az Álomszimfónia varázsos. A záró szvit viharábrázolása a vonóspasszázsokkal valóban egyedülálló. A következő Ritornell visszafogott kétfuvolás, theorba-gambás, continuós hangzása a végletet mutatja. Finom, sokszor áttört, csipkeszerű hangzással (gyakran a szilajabb táncoknál is), de sokfajta karakterrel szólalnak meg a tételek. A nyitányok, előjátékok sem súlyosak, a theorba hangzása hol színez, hol hangulatteremtő. Élvezettel hallgatjuk a gigue-ek, passepied-k, menüettek zenei anyagát, no és az előadást: Jordi Savall most is remek elképzeléseit, a Le Concerts des Nations míves játékát.
