Sarah Montes: Long As The Day Is,
Joe Fiedler Trio: The Crab,
Cynthia Sayer: Attractions
Heikki Sarmanto: Moonflower
Szerző: Czékus Mihály
Sarah Montes igazi „nemzetközi” családban született, hiszen a mama német, a papa pedig spanyol. Az 1993 óta New Yorkban élő harsonás, Joe Fiedler igen gazdag zenei pályafutást tudhat maga mögött: az elmúlt évtizedek során többféle műfajban – a poptól az afrokaribi zenén és a dzsesszen keresztül az avantgárdig – kipróbálta magát. Sajnos, nem egyedi eset, hogy világszinten ismert és elismert muzsikusokról itthon alig tudunk valamit, ilyen előadó az amerikai származású és a világ egyik legjobb dzsesszbendzsósának számító Cynthia Sayer is. A finn Heikki Sarmanto igen gazdag zenei múltú művész. Eddig több mint 20 olyan albuma jelent meg, amelyen ő volt a vezető muzsikus.
Sarah Montes: Long As The Day Is
Sarah Montes számára az angol, a német és a spanyol nyelv anyanyelvi szintű ismerete lehetővé teszi, hogy a repertoárt tetszés szerinti nyelven énekelje el. Sarah főként az élő produkciókra helyezi a hangsúlyt, ennek az interjúkban is gyakorta hangot ad. Azt mondta, hogy sokkal otthonosabban érzi magát a világot jelentő deszkákon, mint a stúdiók steril világában. Az említett hangsúlyeltolódásnak kézzelfogható nyoma van, hiszen eddig mindössze két albuma – a debütáló Sarah és a mostani Long As The Day Is címmel – jelent meg az előadónak. Ezzel szemben koncertturnék keretében bejárta a világot, és az elmúlt évek során több mint 2800 fellépése volt.
A tavalyi évben megjelent albumon 10 szerzemény kapott helyet. A dalok döntő többségét a Sarah Montes és Lisa Webb páros jegyzi szerzőként. Annak ellenére, hogy nem élő produkcióról van szó, az énekesnő minden bizonnyal a koncertek során tanulta meg azt a varázslatos atmoszférateremtő képességet, amelyet a lemezen is igyekszik használni. Sarah énekhangjával kifogástalan teret rajzol a hallgató köré, az előadása egy kis klubocska hangulatát idézi fel. Az énekesnő hangja balzsamos, lágy, de kellően erőteljes is. Sarah nem csupán fotómodellkülsővel (a férfi olvasóknak javaslom az énekesnő honlapján a képgaléria megtekitését!) és érző lélekkel megáldott nő, hanem kiváló dalszerzői-előadói tehetségű teremtés is, aki egyszerű és természetes dallamokkal képes megörvendeztetni a közönséget. Mindössze egy hibája van a produkciónak, mégpedig az igen soványka, alig több mint félórás műsoridő. Sajnos ez még a bakelitlemezek által standarddá tett 45 perces játékidőtől is elmarad, ezért Sarah lenyűgöző hangja ellenére inkább úgy kell tekinteni a lemezre, mint egy koncertmeghívóra.
Lazsar Music, 2007
*
Joe Fiedler Trio: The Crab
A tavalyi évben megjelent The Crab címet viselő albumát Joe Fiedler saját együttesével készítette. A trióban John Heberttel (nagybőgő) és Michael Sarinnel (dobok) zenél együtt. Fiedlert a tengerentúlon az egyik legnagyobb zenei innovátornak tartják. A kísérletező kedv már a lemezen is meglátszik, ugyanis egy nagyon egyedi hajtogatású, mágneszárral ellátott tok védi a kis ezüstkorongot. A repertoár 9 szerzeményből áll, valamennyi művet Fiedler komponálta.
A fürge, életteli harsona a témától függően érzelmeket korbácsol (pl. a Don’t Impede The Stream és a New Rugs) vagy éppen levezeti őket (pl. a Jesse’s Little Freakout). Fiedler minden mondanivalóját könnyedén kiszűrhetjük, átérezhetjük a történések minden mozzanatát. Hebert bőgőjátéka – különösen a For Albertben és a Split Tone-ban – nagyon élvezetes. Amikor megszólal a hangszere, akkor annak nemcsak a hangja tökéletesen követhető, hanem érezni a bőgő testét és a benne rezonáló levegőt. Sarin ütősszekciója kitűnő érzékkel lavíroz a határozottság és a lágyság között. Joe Fiedler tagadhatatlanul izgalmas előadó, amikor a formációval szinkronban van, élmény hallgatni az újabb és újabb ritmusok által létrehozott zenei párbeszédeket. Joe olyan közismert előadók lemezein és koncertjein szerepelt, mint Jennifer Lopez, Celia Cruz, Lee Konitz, Anthony Braxton és Cecil Taylor.
Clean-Feed, 2007
*
Cynthia Sayer: Attractions
Cynthia szinte valamennyi hangszert kipróbálta, végül döntése a dobra esett. Illetve csak esett volna, mert a szülei meggyőzték, hogy ez az igen hangos instrumentum nem való a lakásba. Helyette meglepték egy bendzsóval. Kézbe véve a hangszert – saját bevallása szerint – azt sem tudta, hogy mi fán terem. Azóta sokat változott a világ, az elmúlt évtizedek alatt a világ egyik legelismertebb bendzsósa vált belőle. Eddigi pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Woody Allen, Bill Cosby, Wynton Marsalis, Bela Fleck, és a sort még hosszasan lehetne folytatni. A Carnegie Halltól a Metropolitanen keresztül a Fehér Házig már szinte minden olyan helyen fellépett, ami az előadók álmaiban előfordul.
Az Attractions Cynthia nyolcadik albuma, 13 kompozícióval. A kínálat saját szerzeményekből, dzsesszörökzöldekből és egy magyar (!) műből áll. Olyan nagy sikerű dalokat hallhatunk bendzsósítva, mint a Half as Much (Hank Williams), a Shaking the Blues Away (Irving Berlin), az Over the Rainbow (Hamburg & Arlen) és a Swing de Paris (Django Reinhardt). Természetes módon a legtöbb ember tudatában egy másik zenei műfaj, méghozzá a country kötődik a bendzsóhoz. Azonban Cynthia művészetében egy egészen más életet kezd élni ez a hangszer, az előadó kezei között a többiekkel egyenrangú dzsesszinstrumentummá válik. Már csak ezért sem szabad fanyalogva félretolni meghallgatás nélkül a korongot, mondván: ugyan már, ez csak egy bendzsó!
Cynthia azt is bebizonyítja nekünk, hogy legalább olyan jó énekes, mint amilyen jó muzsikus. Amellett, hogy színvonalas produkciót hallhatunk a lemezről, még büszkeség is eltölthet bennünket, hiszen magyar érintettséget is felfedezhetünk, az album záró felvétele Liszt Ferenc egyik Magyar rapszódiájából született.
Plunk Records (USA), 2007
*
Heikki Sarmanto: Moonflower
Az ismert finn származású zongorista, Heikki Sarmanto Moonflower című albumát mint leletmentést adták újra. Az eredeti valamikor a 70-es évek közepe táján jelent meg, most régi-új lemezként hallhatjuk ezt az izgalmas zenei anyagot.
Sarmanto igen gazdag zenei múltú művész. Eddig több mint 20 olyan albuma jelent meg, amelyen ő volt a vezető muzsikus, és számtalan olyan, amelyiken vendégként szerepelt. Olyan legendás figurákkal játszott együtt, mint pl. Sonny Rollins. A zenei pályáját már a kezdetektől rangos díjak övezik (1961-ben International Competition of Jazz Composition in Minneapolis; 1971-ben kettős díj a montreux-i dzsesszfesztiválon).
A Moonflower 11 kompozíciót foglal magába. Az At the Fountain (F. A. Ehrstrom) kivételével valamennyi művet Sarmanto jegyzi szerzőként. A zongorista vezette formáció igen sokoldalú együttes, ennek megfelelően néha magával ragadó, máskor pedig meglepő lendülettel játszott (pl. a Run). Az egyik pillanatban befelé fordulónak érezzük őket, a másikban pedig azt a benyomást keltik, hogy ablakot nyitnak a világra. Mindvégig magabiztosan és kreatívan kalandoznak a dallamvilágokban, legyen szó akár afrikai (African Echoes), akár indiai (Jai Guru Dev) vagy tradicionális dzsesszinspirációról.
A szaxofon és a zongora remek összjátékának lehetünk tanúi, előbbi hangszer levegős és nagyon életszerű, utóbbi pedig telt és szépen csengő. De a pontos, átható és mozgékony nagybőgőt, valamint a mindig biztos hátteret nyújtó ritmusszekciót is dicséret illeti.
Sarmanto zenei pályája kitűnő példa arra, hogy nem kell feltétlenül amerikainak születni ahhoz, hogy valaki dzsesszkarriert csináljon.
Porter Records, 2007
