a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: Lehotka Ildikó
Jevgenyij Kiszin szólóestjét hallgathatta a közönség az MVM-koncertek – A zongora sorozatának bérleti estjén. Csodagyerekként tűnt fel, és töretlenül az élvonalban maradt, ami nem mondható el a komolyzenei világban is szupersztárokat termelő éránkban. Kiszin két szerző, Schubert és Szkrjabin darabjaiból állította össze műsorát, a művek ritkán szólalnak meg itthon.
Schubert 850-es Deutsch-jegyzékű D-dúr szonátája töltötte ki a koncert első részét, mintha ez a darab nem kapna elég fényt, a három nagy (és bámulatra méltó) e műfajú műve mellett. 1825-ben három zongoraszonátát komponált Schubert, melyeket ki is adtak, ezek közül az utolsó, a nagy kontrasztokra, érzelmi töltetre épülő D-dúr. A klasszikus formát meghagyó, hagyományosan négytételes művet Karl Maria von Bockletnek ajánlotta a szerző. A formai struktúra és a Schubertre jellemző, szinte végletesen egyszerű, mégis invenciózus dallamvezetés ebben a szonátában is jelen van, a szerző mégis más világot tár a hallgató elé.
Jevgenyij Kiszin tolmácsolásában a mű talán egy kicsit elhamarkodottan indult, éppen a bécsi klasszikus stílus finomságai hiányoztak az első és a második tételből. A karaktereket nem mindig éreztem az adott zenei anyaghoz a legjobban illőnek, a nyitó, felhívó dúr, majd ugyanennek a motívumnak a négy ütemmel későbbi moll változata elkapkodottan, talán harsányan szólalt meg, a triolás szakaszok száguldoztak, a későbbi virtuóz részek is inkább egy technikai gyakorlatot mutattak, a forték túlzott használatával. Az Allegro vivace helyenkénti táncos karaktere sem sejlett fel mindig, a rusztikus részt kivéve, végig hiányoltam a zenei szövetben lévő nyilvánvaló izgalmat, mélyebb érzelmi réteget. A II. tétel (Con moto) kicsit vastagon indult, meghittség nélkül, azonban itt történt meg a csoda először, két lélegzetelállító pillanattal, beszédes szünettel. A Scherzo és a Rondo megoldásai – talán a zenei anyag miatt is, a scherzotéma vadsága, a Rondo kecsessége, kissé banálisnak tűnő bécsies(kedő) karaktere – nagyon jók voltak.
Szünet után Szkrjabin kéttételes gisz-moll zongoraszonátája (Sonate-Fantaisie, Op. 19.) szólalt meg, nemcsak a darabválasztás, de az előadás miatt is a koncert nagyszerű szakasza következett. A szkrjabini zene a legnagyobb pompájában tárult fel Kiszin előadásában, a két tétel karaktereit itt nem kérdőjelezhettük meg, olyan belső szólamokat hallottunk, olyan dinamikai megoldásokat, egyedi hangszíneket, melyek igencsak ritkák. A nyitótétel (Andante) hangzásképe elbűvölő volt, elképesztően szép, bensőséges, a dallamívek, az egyes szakaszok egybeolvasztása vagy inkább fűzése a tökéletesen felépített darabot mutatták (Szkrjabin programja szerint egy nyugodt, tengerparti estét jelenít meg). A sodró erejű, a tengeri vihart idéző Presto zaklatottsága, vadsága lehengerelt.
Szkrjabin életművének nagy részét teszik ki a zongoraművek, második szonátája után szintén egy korai ciklusból, az op. 8-as 12 etűdből játszott hetet Kiszin, ezek a rövid karakterdarabok nagyon változatosak, izgalmasak. A fantasztikus tolmácsolásban mindegyik miniatűr egy-egy különös világot hozott, talán az ABA-formájú H-dúr (Piacevole) valószerűtlenül szép pianóját lehet kiemelni, vagy a gisz-moll (Alla ballata) vad, erőteljes, fátumszerű hangját.
Ezen a koncerten Kiszin érezhetően otthonosabban mozgott Szkrjabin helyenként tünékeny mikrovilágában, amit keveselltem vagy hiányoltam a szonátában – a megejtő hangzást, a pianókat, a feszített íveket –, itt bőségesen kárpótolta. A karakterbeli gazdagság, a sajátos ragyogás vagy áttörtség, a formák megrajzolása, a varázslatos hangszínek a zongorista megkérdőjelezhetetlen tudását mutatták.
Szvjatoszlav Richter szerint „Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani…, mámorító likőr…, poétikus kábítószer, törékeny kristály.” Nos, én szívesen hallgattam volna még a műveiből.
Ráadásokban bővelkedett a koncert, bár ebben a honfitárs, Szokolov jár elöl, elsőként Bach 1031-es Sicilianójának átirata szólalt meg, csendesen, érzelmekkel teli, majd Szkrjabin op. 42-es etűdsorozatának 5., cisz-moll darabja. A koncertet a rendkívül virtuóz Chopin-polonéz, az Asz-dúr (Hősi) zárta. Nagyszerű második részt kaptunk.
2013. szeptember 16., Művészetek Palotája
Comment on “Kiszin és Szkrjabin”