Névnapok: Klaudia, Áhim, Alexa, Alexandra, Azár, Csák, Hubert, Huberta, Hubertusz, Ipoly, Joachim, Joáhim, Joakim, Klaudetta, Klaudiána, Kötöny, Mór, Móric, Sugár, Sugárka, Volfram
Események:
Tavaszi nap-éj egyenlőség, a csillagászati tavasz kezdete.
1790 – Kis János társaival megalakítja a Soproni Magyar Társaságot az evangélikus líceumban.
1852 – megjelenik Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója című regénye.
1888 – a legelső roma nyelvű operett, az Erdők gyermekei bemutatója Moszkvában.
1906 – George Bernard Shaw Brassbound kapitány megtérése című drámájának premierje Londonban.
1929 – Bartók Béla IV. vonósnégyesének premierje a Waldbauer-Kerpely Quartet előadásában, Budapesten.
1948 – az első élő televíziós szimfonikus közvetítés: a Philadelphia Orchestrát Ormándy Jenő vezényli (CBS).
1952 – az Egy amerikai Párizsban című film Oscar-díjas lesz, Humphrey Bogart és Vivien Leigh főszereplésével.
1963 – az első Pop Art kiállítás New York-ban.
Megszületett Friedrich Hölderlin (1770-1843) német író, költő, a 18-19. század fordulójának egyetemesen is egyik legnagyobb lírikusa.
Életművét – amely átmenet a romantika és a klasszicizmus irodalma között – a modern irodalmi tudat egyre jelentősebbnek ítéli. A tübingeni egyetemen teológiát tanult, de mégsem a lelkészi hivatást választotta. Jobban érdekelte a filozófia és a költészet. Tanulmányai befejezése után házitanító volt. 1799-ben lapkiadással próbálkozott, de kísérlete kudarcba fulladt. Költészete a klasszika és a romantika határán foglal helyet, de közelebb járunk az igazsághoz, ha művészetében a klasszicizmus kiterjedését és lezárását látjuk. Kortársai számára ezért idegen volt stílusa. Rajongott az antik görögökért, a görög tájakért, a csodás szigetekért. Saját kora világából a hajdani athéni demokrácia eszméihez, héroszaihoz, isteneihez menekült. Verseinek formájára az alkaioszi, aszklépiadészi strófák, disztichonok jellemzőek, később egyre inkább az ógörög kardal-költészet formáját követő szabad, kötetlen ritmusok.
Megszületett Henrik Ibsen (1828-1906) norvég drámaíró, színházi rendező, költő.
Gyakran utalnak rá a „modern dráma” atyjaként és mint a modernizmus egyik színházi megalapozójaként. A századfordulón nagy hatással volt több drámaíróra is. Darabjait saját korában gyakran botrányosnak tartották, amikor a viktoriánus családi élet, szokások és erkölcs uralták Európát. Munkái a külsőségek mögött rejlő valóságot vizsgálta. Felfedező természete, kritikus szemlélete, az élet körülményeinek és erkölcsi problémáinak fürkészése számos kortársát zavarba ejtette. Elsősorban az 1875 utáni darabjairól ismerték. Az a hamis kép alakult ki róla, mintha eszmék támogatása érdekében írta volna darabjait. A magyar nyelvterületen a legtöbbet játszott külföldi szerzők egyike (Peer Gynt, Babaház, A vadkacsa).
Meghalt Ivan Ivanovics Siskin (1832-1898) orosz tájképfestő, a 19. századi realista orosz festészet kiemelkedő mestere.
A Moszkvai Festő-, Szobrász- és Építész Szakiskolában, 1856 és 1860 között pedig a Szentpétervári Birodalmi Művészeti Akadémián tanult. Az akadémián aranyéremmel és a legjobb minősítéssel végzett. Tanulmányait Európában, birodalmi ösztöndíjasként folytatta. Egy ideig Svájcban és Németországban, a Szentpétervári Állami Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként élt és dolgozott. Szentpétervárra visszatérve ő lett a Vándorkiállítók Egyesülete egyik alapítója, és három művét küldte el az egyesület első kiállítására. Belépett az Orosz Akvarellfestők Társaságába is. 1865-ben választották a Szentpétervári Állami Akadémia tagjává, 1873-tól 1898-ig a festészet professzoraként oktatott. Korai művei romantikus hangvételűek; a realista ábrázolásmódra Nyugat-Európában tért át. A legismertebbek erdei tájképei. Képein kiválóan, líraian adta vissza az évszakok váltakozását, a természet és az állatok életét. Nagyon ügyelt a táj hangulatát kiemelő részletekre. Kiemelkedő rajzoló és gravírozó is volt (Az erdő, Reggel a fenyvesben, A gát).
Megszületett Avar István (Ginsberger, 1931-2014) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, országgyűlési képviselő.
A háború borzalmait Dorogon élték át, édesapját behívták munkaszolgálatra, így ő lépett elő családfenntartónak. Szüleitől katolikus neveltetést kapott. Kezdetben pap akart lenni, de rokonai és barátai biztatására 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, gyakornoki két évét a Nemzeti Színházban töltötte. 1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Itt prózákban, tragédiákban és vígjátékokban játszott. 1960-ban a Madách Színházhoz szerződött, melynek hat évig volt a tagja. 1966 és 1985 között a Nemzeti Színház, majd 1985-től 1993-as nyugdíjazásáig ismét a Madách Színház társulataiban játszik, ezt követően pedig a Pesti Magyar Színház előadásaiban lépett fel. A Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadi beszédtanára, 1987–88-ban egyetemi tanár, 1991-ig tanszékvezető volt (Szevasz, Vera!, Szemüvegesek, Széchenyi napjai).
Megszületett Szécsi Pál (1944-1974) énekes, előadóművész, dalszerző, dalszövegíró.
1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, megjelenése, egyedi előadói stílusa révén minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadójának számít. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkig élnek. Igazán nagy sikert az olasz szerzemények Szécsi-féle adaptációi hoztak, majd a legnagyobb Szécsi-slágerek, s az ország könnyűzene-imádó közönsége a lábai előtt hevert. Számos külföldi szereplése volt, az NSZK-ban Paul Moro néven lemezei is jelentek meg. Hihetetlen népszerűségnek örvendett, magánéletében azonban sosem talált igazi társra – fantasztikus karrier ellenére mindvégig magányos maradt (Egy szál harangvirág, Kósza szél, Csak egy tánc volt).
Ezen a napon született:
Ovidius (Publius Ovidius Naso, i.e. 43 – i.u. 17?)
a római aranykor költője. Előkelő családból származott. Korán Rómába került, ahol kisebb tisztségeket töltött be. Apja közügyi pályára küldte, de számára a költészet mindennél fontosabb volt. Már huszonhét éves korában írt egy drámát, amely azonban nem maradt fenn. Költeményeivel hamar hírnevet szerzett az ókori Rómában. Fő műve a tizenöt könyvre osztott, mintegy tizenkétezer sorból álló Metamorphoses („Átváltozások”).
Jean-Antoine Houdon (1741–1828)
francia klasszicista szobrász. 9 évesen kezdett el szobrászattal foglalkozni. 1761-ben elnyerte a Római Díjat, majd 1769-ig Itáliában tanult. 1771-ben Párizsban állította ki Denis Diderot enciklopédista mellszobrát.
Aggházy Gyula (1850-1919)
festőművész. A müncheni naturalista művészeti irányzat egyik hazai képviselője. Anekdotikus naturalista zsánerképei jellemzőek. Gyermekkorában a zenéhez és festészethez egyaránt vonzódott, a zenei konzervatórium hallgatója, és egy ideig a Nemzeti Színház operai zenekarának hegedűse volt. Párhuzamosan Újházy Ferenc tanítványaként mintarajz-gyakorlatokat végzett, s végül a festészet mellett kötelezte el magát („Dodó”, Tehenek a Balaton-parton, Virágzó almafák).
Pecz Vilmos (1854-1923)
nyelvész, klasszika-filológus, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1876-ban klasszika-filológiából tett tanári vizsgát, 1878-ban görög, latin és német filológiából doktori szigorlatot szerzett. A Budapesti Philologiai Társaság 1875-ben rendes tagjává, 1887-ben első titkárává választotta. Az újgörög filológia tanulmányozása céljából az 1892/1893-as tanév első felében tanulmányutat tett Görögországban. Ez alkalommal meggyőződött arról, hogy az ógörög és latin filológiát egyesíteni kell a közép- és újkori görög, valamint latin filológia tanulmányozásával.
Pais Dezső (1886-1973)
nyelvész, akadémikus. Az egyetemen magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1908-ban. Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban. A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta. Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott (Ó-magyar olvasókönyv, A magyar irodalmi nyelv, A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből).
Beniamino Gigli (1890-1957)
a 20. század egyik legnagyobb olasz tenor operaénekese és színésze. 15 évesen kontraalt hangján a női főszerepet énekelte Alessandro Billi La fuga di Angelica című kisoperájában. A 20. század legkiválóbb énekesei közül, kétségkívül az ő hangja az egyik legszebbnek számít, nem csupán a híres tenorokat számba véve. Jellemzi a lágyság, egyöntetűség, kivételesen természetes harmóniaképzés, ami mindmáig kétségbevonhatatlanul megmutatkozik, számos ránk hagyott lemezfelvétele bármelyikén. Természetes adottságai mesterien keverednek a falzett mesterséges technikájával, amiben azóta is felülmúlhatatlant mutatott.
Haich Erzsébet (1897–1994)
magyar származású festő, szobrászművész, jógaoktató, író és spirituális tanító. Már fiatalkorában megmutatkozott kivételes tehetsége mind zongoristaként, mind pedig festőként és szobrászként. Az I. világháború után nemzetközileg elismert művész lett. Az akkori politikai helyzet miatt 1948-ban párjával, Selvarajan Yesudiannal elhagyni kényszerültek az országot. Zürichben telepedtek le, ahol jógaiskolát alapítottak.
Pertis Pali (1906–1947)
kora egyik vezető cigányprímása. Húszévesen megalakította saját együttesét. A Hadik kávéházban, majd a Vadászkürt Szállóban játszottak. Sikerességét jellemzi, hogy saját házat és autót tudott vásárolni, sőt sofőrt is tartott hozzá. Több filmben „alakította önmagát”.
Sir Michael Redgrave (Michael Scudamore Redgrave, 1908–1985)
brit (angol) színpadi és filmszínész, színházi rendező és író. Az előkelő cambridge-i Clifton College-be és a Magdalene College-ba járt, és elvégezte a Cambridge-i Egyetemet. Aktívan részt vett az iskolák amatőr színjátszó köreiben, színjátszásra tanította a fiatalabb fiúkat. A Clifton College színháza később az ő nevét vette fel. 1947-ben Hollywoodba utazott, azonban amerikai színészkarrierjét nem tudta felépíteni, így hamarosan visszatért Nagy-Britanniába. A háború utáni brit filmgyártás egyik legjelentősebb színművészévé vált (Titkos ügynök, A csendes amerikai, A domb).
Szvjatoszlav Richter (1915–1997)
szovjet (ukrán) zongoraművész, a 20. század egyik legnagyobb zongoristája. Művészetét mélyen átélt bemutatói, virtuóz játéktechnikája és hatalmas repertoárja teszik felejthetetlenné. Testvérét 1938-ban, apját 1941 a sztálini terror idején – mint a nép ellenségét – kivégezték. Csak 1950-ben utazhat először külföldi turnéra, Prágába. Majd a kelet-európai országokban lép fel. Első nyugati körútjára 1960-ban utazhatott. ––> Richter Magyarországon
Dame Vera Lynn (1917-2020)
angol énekesnő, dalszerző, színésznő. Főleg a második világháború alatt volt népszerű előadó, de az 1950-es években is nagy sikereket ért el. 1954-ben az Egyesült Királyságban is listavezető volt a My Son, My Son című dallal. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején saját televíziós műsorai voltak a BBC1-n.
Aba Iván (1923-1982)
író, újságíró. Tájleírásai a Magyarország írásban és képben című sorozatban jelentek meg. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett (A vásárhelyi remete, A szegedi boszorkányok, Műszaki-tudományos kutatás Magyarországon).
Lois Lowry (Lois Ann Hammersburg, 1937)
amerikai írónő. Elsősorban gyermekkönyveket ír. Kétszer nyerte el a Newbery Medal irodalmi díjat. Stílusát a fokozatos és logikus karakterépítés jellemzi (Az emlékek őre, Nyáron történt, Hírvivő).
John Boswell (1947-1994)
amerikai történész, a Yale Egyetem professzora. munkásságának középpontjában a homoszexualitás és a vallás, különösen a katolikus vallás kapcsolatának kutatása áll. Nagy forrásanyagot mozgató kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a 12. század előtt a katolikus egyház korántsem volt ellenséges az azonos neműek párkapcsolatával szemben, sőt az azonos nemű párok kapcsolatának egyházi elismerésére létezett egy a házassághoz nagyban hasonlító liturgia, az adelphopoia. Az ilyen szertartásokat több művészeti alkotás is megörökítette.
William Hurt (1950-2022)
Oscar- és BAFTA-díjas amerikai színész. 1968-ban végezte el a Middlesex Schoolt, ahol a drámakör alelnöke volt, s több főszerepet is eljátszott az iskolai darabokban. Először színpadon tűnt fel, később jutott csak filmszerepekhez. 1985-ben már Oscar-díjjal jutalmazták alakítását A Pókasszony csókja című film főszerepében. Gyakran választják intellektuális szerepekre. Karrierjének magyar vonatkozása, hogy együtt dolgozott Szabó István filmrendezővel A napfény íze című filmben, ahol Knorr Andor ÁVH-s tiszt szerepét játssza (Életem értelme, A falu, Bosszúállók).
Carl Palmer (Carl Frederick Kendall Palmer, 1950)
angol dobos. Megalapította az Atomic Rooster-t, amely zenekar progresszív zenét játszott, így a rajongóknak, s a kritikusoknak is nagyon tetszett a zene, melyet elképesztő szólói tettek még izgalmasabbá. Innen kezdődött csak a karrierjének felívelése, hisz Keith Emerson felkereste, s elmondta neki, hogy új triót hoz létre, s szeretné őt látni a dobos szerepében. Először hidegen hagyta az ügy, hisz együttese egyre sikeresebb lett, de miután elment egy próbára egyből csatlakozott az együtteshez. Az együttes az Emerson, Lake & Palmer nevet vette fel. A zenekar 1979-ben feloszlott, de Palmer folytatta a pályafutását. ––> Ütős buli volt
Philippovich Tamás (1954)
színész. 1977-ben végzett a Nemzeti Színház Stúdiójában, majd a Békés Megyei Jókai Színházban játszott. 1982-ben színészi diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1982 és 1987 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1988-tól szabadfoglalkozású színművészként szerepelt. 1989 óta Amerikai Egyesült Államokban él.
Vavyan Fable (Molnár Éva, 1956)
írónő. Tizenegy éves kora óta ír, eleinte leginkább indiánregényeket, saját bevallása szerint azért, mert nem talált más elfoglaltságot (Kriplikommandó; Álomhajsza; Apád, anyád ide lőjön!).
Spike Lee (Shelton Jackson „Spike” Lee, 1957)
Oscar- és Emmy-díjas amerikai filmrendező, producer, forgatókönyvíró, színész. A Morehouse College hallgatójaként készítette el első filmjét. Filmjeiben jellemzően az afro-amerikaiak problémáit, konfliktusait, múltját és jelenét mutatja be, illetve többször készített filmet a társadalom peremére sodródott különböző nációjú emberek sorsáról. Filmjeinek stílusa őszinte, szókimondó, dialógusai változatosak, legyen szó akár társadalmi vagy erkölcsi kérdésekről, akár a szexuális szabadosságról. Számos alkotását jelölték többek között Oscar- és Golden Globe-díjra (Szemet szemért, A belső ember, Csuklyások).
Hirtling István (1958)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. Színészi tanulmányait 1976-ban a Budapesti Gyermekszínház színészképző stúdiójában kezdte. 1979-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben szerezte meg diplomáját. 1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott. 1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja. A 2012-2019 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. 2019-től a Vígszínház színésze (Hány az óra, Vekker úr?, Akli Miklós, Kútfejek).
Holly Hunter (Holly Patricia Hunter, 1958)
Oscar-, BAFTA-, Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő. Karrierje kezdetén a Broadwayon és más New York-i színházakban lépett fel. Az 1993-as Zongoralecke című drámával női főszereplőként Oscar-díjat nyert és három további alkalommal jelölték a díjra. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán (Karambol, A nagy fehérség, Kitérek a hitemből).
Michael Cassidy (1983)
amerikai színész. 2004–2005 között szerepelt A narancsvidék című sorozatban, Zach Stephens szerepében (Az Argo-akció, Kutya egy nyár, A halottak hadserege).
Ezen a napon halt meg:
Misztótfalusi Kis Miklós (1650?-1702)
nyomdász. 1677-ben lektornak ment Fogarasra, innen három év múlva ismereteinek gyarapítása és egy új Biblia nyomásának felügyelete végett külföldre ment. Teológiai tanulmányainak folytatása helyett azonban Amszterdamban kizárólag a könyvnyomtatás mesterségét kezdte tanulni, melyet művészetté fejlesztve sajátított el. Csaknem kezdettől fogva haláláig könyvek kiadásával, valamint azok javításával és bővítésével foglalkozott.
Szilády Áron (1837-1922)
nyelvész, irodalomtörténész, az MTA tagja. Irodalmi tevékenysége fordításai révén jelentős, de igazi tudományos elismerést nyelvészként szerzett. Szilágyi Sándorral és Salamon Ferenccel együtt 9 kötetben adta ki a Török-Magyarkori Okmánytárat. A régi magyar irodalom egyik legjelesebb kutatójává vált, s nevéhez fűződik több 16. századi író műveinek kiadása (Magyar szófejtegetések, XVI. századbeli magyar költők művei, Nyelvemléktár).
Jankay Tibor (Deutsch, 1899-1994)
magyar-amerikai festőművész, grafikus, amerikai egyetemi tanár. 1915–1918 között az Iparművészeti Főiskola, 1918–1919 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Tanult Bécsben, Zürichben és Drezdában, majd 1924–1926 között Párizsban a Julien Akadémián tanult. 1939–1944 között munkaszolgálatos volt, a nagyváradi gettóból indítják útnak német koncentrációs tábor felé, de csodával határos módon sikerül megszöknie. 1948 novemberében emigrált Amerikába, 1969 nyarán tért haza először (Olvasó nő, Vízparti fesztivál, Amerikai városkép).
Jékely Zoltán (1913-1982)
Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas író, költő, műfordító, könyvtáros, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. 1935-ben a budapesti egyetemen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából. 1935–1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941–1944 között a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért az Országos Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott (Oroszlánok Aquincumban, Az én országom, Az utolsó szó keresése).
Lászlóffy Kata (1928-1962)
színésznő, műfordító. A budapesti tudományegyetem bölcsészkarán kezdte, majd 1948-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1952-ben szerzett oklevelet. Először a debreceni Csokonai Színház, majd 1954-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1955-ben Budapestre került a Néphadsereg Színházához. Színészi munkája mellett mint előadóművész és mint műfordító is dolgozott.
Jevgenyij Jevgenyijevics Nyesztyerenko (1938–2021)
szovjet-orosz operaénekes (basszus). Hazája egyik legnépszerűbb előadója volt. 1955-től a leningrádi műegyetem hadmérnöki karának volt diákja, mellette magánúton tanult énekelni. ––> Megdicsőülés
Kenny Rogers (1938–2020)
amerikai zenész, színész. Leginkább country-zenészként lett ismert, de más műfajokban is jeleskedett, például a pop és a rock műfajában. 1950-ben kezdődött zenei karrierje, amikor kiadta az első slágerét, That Crazy Feeling (Az az őrült érzés) címmel. 81 lemezt jelentetett meg pályafutása alatt, több filmben és sorozatban is szerepelt. 2013-ban beiktatták a Country-hírességek Csarnokába.
Szakács Eszter (1942-2014)
Jászai Mari-díjas színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban végzett, majd számos vidéki színház tagja volt. 1973–1979 között a kecskeméti Katona József Színház, 1977-ben a Mafilm, 1980–1985 között a Népszínház, 1985–1988 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 1988-ban ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1989-től szabadfoglalkozású színésznő, 2001-ig ismét a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt. Szerepelt filmen és több tévéjátékban is. Jellegzetes vörös hajzuhataga, mély zengő hangja, királynői termete a tragikus sorsú szerepekre predesztinálta (Egy magyar nábob, Szerelem, Apám néhány boldog éve).
