Verdi: A trubadúr
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
A trubadúr vérbeli romantikus darab, szerelem, féltékenység, múltba vesző szál, cigányasszony, két ellentétes tábor, anyai és gyermeki szeretet teszi mozgalmassá a cselekményt. Úgy tartják, a történet nem igazán kidolgozott, ahogy a szereplők tulajdonságai is elnagyoltak Verdi előző, átütő sikert arató Rigolettójához képest, azonban az operairodalom egyik legszebb darabja az Il trovatore. Talán nincs is szükség a legnagyobb színészi képességekre, viszont – Caruso szerint – „a világ négy legnagyobb énekese” szükségeltetik az előadáshoz.
A trubadúr nagyon hamar készült el, Verdi több operájához hasonlóan ezt is átdolgozta, és ennek is van Párizs számára készült változata. A librettó egy spanyol drámaíró, García Gutiérrez El trovador című munkája alapján készült, Salvatore Cammarano és Leone Emanuele Bardare készítette. Verdi Shakespeare Lear királyát szándékozta megzenésíteni, Cammaranóval jegyzeteket is készítettek, végül csak a tervezés maradt. A XV. században játszódó Gutiérrez-dráma viszont Verdi szerint „szép, képzeletgazdag és erős jelenetekkel teli”, sajnos, a kivitelezés kevéssé míves, a cselekmény átláthatatlan, bonyolult. A zenei megoldások viszont kitűnőek, áradó dallamokat, nagy tablókat hallunk, a mű felfokozott izzását csak ritkán szakítják meg lírai jelenetek. Több operaslágerré vált ária és a cigány kovácsok kórusa bizonyítja A trubadúr máig tartó sikerét, és talán a mezzoszoprán hangfaj is ezzel a művel válhatott egyenértékűvé a többivel. Ekkor még újdonságot jelentett az olasz operákban a mezzoszoprán hang, bár Meyerbeer A próféta című művének Fides szerepe lehetett Verdi számára a minta. Mindenesetre Azucena szerepe nagyszerű, a cigányasszony és Manrico a két súlypont A trubadúrban, természetesen Leonora és Luna gróf áriái is szépek.
Az Opera újra műsorra tűzte A trubadúrt, sokak örömére, kiváló szereposztásban. Leonora szerepében Létay Kiss Gabriella tündökölt, a szerep minden líraiságát, lágyságát megcsillantotta, zenei szempontból nagyszerűen. A Miserere szakasz, és talán az öngyilkosságig elvezető utat elbeszélő rész alatt olyan mély asszonyi impulzusokat sugárzott Létay Kiss, mely sokáig lesz emlékezetes. Fokanov Anatolij minden szerepében remek, Luna grófként sem történt másképp; a hang dús, zengő, és rendkívül kifejező, minden tartományban kiegyenlített. Luna gróf nemcsak a szerelmes férfi, de meg is tesz mindent azért, hogy viszontszerelemre találjon. Fokanov tolmácsolásában talán az állhatatosság megjelenítése volt a legerőteljesebb vonal, ehhez a nagy hang is hozzájárult – tudta Verdi, milyen hangfajra írja a szerepet – és a nemesi rang szembenállása az egyszerű Manricóéval is szinte tapintható volt.
Bándi János Manricója erőteljes férfit mutatott, Bándi hangja gyönyörű, és bánni is tud vele. Bándinál két véglet van, az erőteljes, szenvedélyes forte, és az alig hallható, modoros, szenvedélyességet kifejezni akaró piano. Ha a középutat meglelné az énekes, jóval szuggesztívabb tolmácsolást hallhatna a közönség, jobban kihegyeződhetne a fantasztikus Di quella pirára a szerep. Azucena szólamát Wiedemann Bernadett énekelte, túlzás nélkül állítható, hogy éneklése a legnagyobbakéval vetekszik. A cigányasszony karakterét kiválóan megfogta, zenei téren a lehető legváltozatosabb palettát mutatta, a figura egyszerre emberi és démoni, szeretni és gyűlölni tudó volt.
Clementis Tamás Ferrandója igen jól vezette be a nézőt a cselekménybe, Bocsér Gergely Ruiza és Fülöp Zsuzsanna Ineze kellemesen színezte az operát.
Az operaház kórusa meggyőző volt, bár némi pontatlanságtól most sem voltak mentesek, de a tömbök erőteljesen szóltak, a kovácsok kórusa tetszett a nézőknek is. A zenekar Dénes István vezénylete alatt sok szép percet szerzett, a különféle hangulatok árnyalt megoldásai gördülékenyen és plasztikusan vitték előre a történetet.
A színpadképet nem lehet összehasonlítani mondjuk a Mefistofele pompázatos-káprázatos képi világával, suta volt a rácsok mögül alulról feltörő piros fény mint tűz, és őszintén szólva egy cigány asszony ruhája jóval színesebb a képzeletünkben, nem egy tógaszerű valamiben vándorol Azucena. Talán túl puritán volt a színpadkép, és ezért gyakran üresnek is tűnt.
Mindenkinek csak ajánlani lehet az előadást ezzel a szereposztással, hihetetlenül jól éneklő szereplőket hallunk, csodás zenével, egy kicsit fura történettel. Ha a történet hihetetlen is.
Giuseppe Verdi: A trubadúr
Szövegíró: Salvatore Cammarano
Luna gróf: Fokanov Anatolij
Leonora: Létay Kiss Gabriella
Inez: Fülöp Zsuzsanna
Manrico: Bándi János
Azucena: Wiedemann Bernadett
Ferrando: Clementis Tamás
Ruiz: Boncsér Gergely
Színpadra állította: ifj. Palcsó Sándor
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Vágó Nelly
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Rendező: Vámos László
Karmester: Dénes István
Magyar Állami Operaház, 2011. április 9.
