könyvben és filmen
(a papiruszportal.hu archívumából [2007])
Szerző: keszeghy
Ritkán adódóik úgy, hogy Magyarországon egyszerre jön ki egy könyvvilágsiker és mutatják be a belőle készült filmet. Susan Minot regénye viharos sikert aratott Amerikában, a General Press adta ki magyarul Gálvölgyi Judit fordításában, s a filmet hollywoodi léptékben kis költségvetéssel (több mint 10 millió dollárból), ám neves színészgárdával forgatták. Michael Cunningham írta a forgatókönyvet (aki Az órákét is), s a történetet Pados Gyula képeivel élvezhetjük. A filmet hétfőn mutatták be a sajtónak, a rendező készségesen válaszolt a kérdésekre, 18-án este pedig a Károly körúti Alexandra Könyvesházban a kötetet mutatják be szintén Gálvölgyi Judittal és Koltai Lajossal.
Susan Minot könyve
Susan Minot amerikai írónő, túl két sikeres regényen és egy elbeszélésköteten, az Estében egy haldokló nő leltárával, életösszegzésével szembesít. A halál közelsége, a haldokló gondozása, a rokonok hozzá való viszonya érzékeny téma, amit az írónő tökéletesen ábrázol. A beteg szenvedése, a nővér hozzáállása, segítése, illetve a haldoklót bosszantása hétköznapi eset. Mindennapi az is, hogy a betegágynál a gyerekek is számot vetnek anyjuk életével – és a sajátjukkal is. Milyen anya volt? Mit rontott(ak) el? Milyen szép és tragikus élményeik voltak. ők hova jutottak? Beteljesítették-e anyjuk vágyait, egyáltalán akarták-e? Közben pedig próbálják megfejteni a kábult vagy csak félálomban lévő szerettük félmondatait, értelmezni sokszor felfoghatatlannak, zavarosnak tűnő mondatait.
A másik vonal sokkal vidámabban indul: Ann Grant huszonöt évesen egy új-angliai esküvőre érkezik, ahol a frissen megismert Harrisszel, élete – azóta már tudja – legnagyobb szerelmével tölthet három napot. A cselekmény mozaikokból épül fel. Ann Lord negyven évvel később, három házasság és öt gyerek szülése után rakja össze ezeket az élettöredékeket halálos ágyán, s állapítja meg egy leélt élet után, hogy legszebb napjai voltak.
Ma már a lineáris cselekvésvezetés szinte avíttnak tűnhet, ezért is kézenfekvő/divatos/szükségszerű? az idősíkok egymásba csúsztatása. A központozás kicsit zavaró minimalista (gondolatjel nélküli párbeszédek) jellege miatt néha csak a mondat végén derül ki, hogy Ann épp hol „jár”, tíz-húsz évvel korábbi emlékeiben vagy a jelenben. Ezt a szerkesztésmódot a haldoklónak beadott morfiummal is alá lehet támasztani, így az ébrenlét-álom-valóság és a múlt-jelen sajátos elegyét kapjuk. Ez a regényforma fokozott figyelmet kíván az olvasótól, s ha érdekes a történet, nem rakja le a könyvet, ám unalmas első húsz oldal után egyesek akár le is tehetik.
Minot jó mesélő, kicsit talán túlzottan is jó. Néhol ízlésemhez képest túl érzelmessé válik, ezt főleg a könyv csúcspontjánál éreztem, a csónakházi jelenetnél. Amit pedig további túlzásnak tartok, az az Annel valószerűtlenül megtörtént sok különös esemény. Az esküvő tragikus kimenetele, a felfokozott érzelmek miatti „bűnök” elkövetése, Harris korántsem makulátlan jelleme, Ann egyik gyermekének titokban maradt fogantatása stb. Susan Minot mindenestre izgalmasan, olyan módon vezet végig Ann haldoklásán és párhuzamosan élete fontos eseményein, hogy az olvasó nem teszi le egykönnyen a könyvet.
Susan Minot: Este
(Evening, 1998)
General Press, Budapest, 2007
Kötött, 280 oldal
Fordította: Gálvölgyi Judit
Szerkesztette: Moharos Éva
Borító: Gregor László
ISBN: 978 963 9648 53 1
Koltai Lajos: Este
A rendező a vegyes fogadtatású, ám heves érzelmeket és véleményeket kiváltó Sorstalanság után újabb, vélnénk, regényadaptációval jelentkezett. Az Amerikában kis költségvetéssel készült mű, mint a rendező első mondatában leszögezte, nem adaptáció, „semmi” köze nincs a regényhez; ez ugyan túlzás, ám a két mű önállóságát megerősítette Gálvölgyi Judit, a mű magyar fordítója is. Koltai elárulta, hogy Susan Minot írt ugyan egy a történetnek szinte teljesen megfelelő forgatókönyvet, de ezt a stúdió kivihetetlennek tartotta, és igazából senki nem akarta megrendezni. A választás Susan Minot mellett Michael Cunninghamre esett, aki azzal mutatta meg az írónőnek az új forgatókönyvet, hogy csak a történet vázát hagyta meg, és a hangsúlyok nem egyeznek majd meg a regénybeliekkel, de az írónő pedig rábólintott. Nekem tetszően Annel (Vanessa Redgrave/ifjúkorában Claire Danes) kevesebb dolog történt meg a filmben; csak két lánya vigyázza álmát és próbálja kideríteni, ki a fene lehet a folyton emlegetett Harris (Patrick Wilson); Cunningham az ő könyvbeli bonyolultabb jellemén is egyszerűsített, s kihagyta az esküvőn megjelenő menyasszonyát. Nagyobb szerepet kapott Ann legjobb barátnőjének, az esküvő előtt álló Lilának a testvére, Buddy, a csónakházi jelenet és az ott feltörő érzések viszont jóval szolidabbak lettek stb. Koltai kérdésre válaszolva elmondta, az átírt történet egyedül Cunningham műve, ő a stúdióban sokak meglepetésére érdemben nem változtatott rajta, jónak találta.
A történet valóban nem hollywoodi, annak ellenére, hogy neves szereplőgárda láthatóan mindent beleadva játssza (az előbbieken kívül Glenn Close, Toni Colette és Meryl Streep is). Lassú folyású, amit a természeti képek, a tengerparti nagypolgári nyaraló és miliő, az oldtimerek és az ötvenes évek hangulata erősítenek. Pados Gyula operatőr nagyszerű munkát végzett. Külön érdekesség, hogy két színészi/életbeli anya-lánya kapcsolat is fűszerezi a filmet (Vanessa Redgrave és Natasha Richardson, Meryl Streep és Mamie Gummer). A rendező büszkén mesélte, hogy sokszor a stúdió tervei és elvárásai ellenében többnyire azokat a színészeket sikerült megnyernie egy-egy szerepre, akiket kinézett. Beszélt arról is, milyen melegen fogadta Vanessa Redgrave Londonban, hogyan vette bele lányát úgy a történetbe, hogy az eredeti történettől eltérően közös jelenetük is legyen. Newportban, csodálatos körülmények között forgattak, a rendező szerint egészen kivételes, szeretetteli hangulatban. Valaki megjegyezte, hogy amerikai pénzből, amerikai színészekkel Koltai európai filmet forgatott, és valóban. Ám az még eldönthetetlen, hogy ezt a szép, „Amerikában készült európai művészfilmet” hogyan fogadja majd a magyar közönség.
A könyvet érdemes elolvasni (szerintünk előbb), és a filmet, melyet az SPI International független forgalmazó mutat be (szeptember 27-étől), érdemes megnézni a mozikban, de önmagukban is teljes értékűek. Jó szórakozást nyújtanak, és néhányunkat önvizsgálatra is késztetnek majd.
