Mulatságos napok Mikes Kelemennel
a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Pfening Dóra
Mikes Kelemen 1690-ben született az erdélyi Zágonban református köznemesi családból. A kolozsvári jezsuita kollégiumban tanult, majd II. Rákóczi Ferenc szolgálatába állt. A kuruc szabadságharc bukása után követte urát a száműzetésbe: Lengyelországba, majd Franciaországba és végül török földre.
Életművében a Leveleskönyvén kívül kiemelkedők a Franciaországban készült fordításai is, melyek nagy jelentősége éppen abban rejlik, hogy nem csak „önmaga mulattatására” írta őket. Az volt a célja, hogy az akkor minden szempontból fejlettebb francia kultúrát átültesse a magyar nyelvbe; s önálló magyar „irodalmi nyelvet” teremtsen. Fordításai tanító szándékúak, a hit és erkölcs kérdéskörének más-más területével foglalkozva kiegészítik egymást.
Mikes Kelemen az erdélyi Zágonban született, s még emigrációjában is minden idegszálával hazájához és Erdélyhez kötődött. Egész életében beteljesülhetetlen honvágy űzte, melyet nem csak levelei tartalmából, hangvételéből érezhetünk, megmutatkozik írói nyelvezetében is. Stiláris sokszínűséget elénk táró műveinek egyedi a hangvétele, a beszélt nyelvet idéző társalgási stílus, melyre erősen rányomja bélyegét szülőföldjének, Erdélynek a nyelvjárása is.
Nyelvezete főként é-ző, illetve e-ző: „…Szent Pál szerént ebből következik, szégyenekre és veszedelmekre fordult…” (Mikes1980, 5). Megfigyelhető tendencia még írásaiban a korra nagyon jellemző mássalhangzónyúlás is. Mikes Kelemen írásaiból képet kaphatunk arról, hogy vajon milyen is lehetett a korban a beszélt társalgási nyelv, illetve a levélírás mint irodalmi műfaj.*
Párizsban tanulta ki a levelezés fortélyait, hatott rá a francia szellemi élet; s az emigrációnak is nagy szerepe volt írói szemléletének alakulásában, amely talán – éppen ezért – kiemelkedően egyéni jellegű.
Mikes Kelemen franciaországi emigrációja idején, az 1720-as évek táján kezdett el különböző történeti, erkölcsi és hitvilági** munkákat fordítani. Miután hazatérése teljesen reménytelennek látszott, amnesztiakérelmét Mária Terézia elutasította, fordításai megszaporodtak 1740–41-től kezdődően.*** Talán a bánat és honvágy váltotta ki belőle, talán az volt a célja, hogy ha már végleg le is kellett mondania arról, hogy hazájának saját hazájában nyújthasson szellemi jobbot; akkor megteszi azt a lehetőségeihez mérten a távolból, onnan, ahol elegendő ihletet meríthet hazája szellemi felemelkedésének elősegítéséhez. „Ítélje el kegyelmed, micsoda tudatlanság nem volna a világon, hogyha könyvek nem volnának. Azért is mondhatni, hogy a könyv a lelke az elmének…” (Hopp 1992, 59–66.)
„Kegyes olvasó! Ha az ételt, az italt, melynek testi cselekedetek, az Isten dicséretire és lelkünk hasznára kell fordítanunk, Szent Pál szerént ebből következik, hogy a beszédinknek és még a mulatságainknak is olyanoknak kell lenni, amelyekben dicsértessék az Istennek szent neve; mind pedig magunknak és másoknak lelki vagy testi hasznokra szolgáljanak. Ugyanezen végre is adom elődbe ezen hat úri személyeknek hat napig tartó beszélgetéseket, amelyek mind az elmének mulatságára és hasznára, mind a szívnek megjobbítására lehetnek.
Meglátni ebben a könyvben, hogy micsoda szép dolog a jó erkölccsel való hajlandóság és cselekedet, és micsoda gyalázatos a rendetlen indulat és cselekedet. A jó erkölcsöt sokszor az Isten homályba szokta hagyni egy kevés ideig, de csak azért, hogy a’ kitessék azután nagyobb fényességgel, és hogy azt mindenek csudálják, szeressék és kövessék. És ennek jutalmát kétféleképpen veszik. Ebben a könyvben sok szép jó erkölcsűeket látsz, amelyek még ez életben hasznokra vált, és az olyanokat kövessed. Ellenben pedig sokaknak rossz hajlandóságok szégyenekre és veszedelmekre fordult, és ezeket kerüljed. Kérem Istent, adja, hogy ne csak mulatsággal, de haszonnal olvassad.” (Mikes 1980, 5.)
Mulatságos napok című műve is fordítás, bár ez az egyetlen, mely nem illeszkedik a többi közé hit- és erkölcstani szempontból. Madame de Gomez francia írónő Journées amusantes-jából fordított le részleteket, de a terjedelmes regényből csupán hat elbeszélést emelt ki és ültetett át magyar, erdélyi környezetbe és magyaros nyelvezetre az író. Mikes Kelemen Leveleskönyvében (1724–1734) már szerepel Madame de Gomez regényéből néhány részlet, és csak ezek után, néhány évvel később ír belőle egy egész könyvre valót, s adja ki a világi és szépirodalmi jellegű Mulatságos napok című elbeszélésgyűjteményét.
Már az elöljáró beszédben felhívja a figyelmet arra, hogy az elbeszélések parabolák, azaz erkölcsi tartalmú írások. A „kegyes olvasó” ne csak saját maga mulattatására forgassa a könyvet, hanem olvasása közben fel kell ismernie, mennyire fontosak az erkölcsi értékek, és mennyire fontos az életben ezen értékek szerint cselekedni.
A mű keretes szerkezetű, méghozzá kétféle kerettörténet-típus ötvöződik benne. Nevezhetjük Mikes Kelemen e művét a francia „keretes” elbeszélések kései utódjának. Az ún. heroikus regény egészen a 18. századig divatos műfaj, melynek alakjai a barokk műfaji sablonoknak megfelelően antik és keleti szereplők bőrébe bújva valójában a francia szalonok életét jelenítik meg.
Az olvasás során felfedezhetjük, hogy az elbeszélések története lecsupaszítva tulajdonképpen annyi, hogy az egyik szereplő veszélyben van, és egy másik (a főszereplő) igyekszik őt megmenteni, elhárítani a fenyegető veszélyt. Mégsem csak ezt nyújtja a keret – és itt ötvöződik az előzőekben említett kerettípussal –: a mű szerkezete hasonló felépítésű, mint Boccaccio Dekameronja vagy akár Navarrai Margit Heptameronja. Ebből adódóan tehát még azzal a többlettel is szolgál az olvasónak, hogy ebben a műben minden szereplőnek saját története van. Hat teljes napig vannak összezárva a leendő fiatal házasok, bár semmiféle járvány nem fenyegeti őket, mint a Dekameron szereplőit, önszántukból vállalják ezt a helyzetet. Tudják, hogy eljövendő esküvőik után többé már nem találkoznak egymással, hiszen mindenki éli majd a saját életét, s a házasság egyfajta „vízválasztó”: az egybekelés után már új élet kezdődik, amelyhez alkalmazkodniuk kell. A francia írónő tehát összekapcsolja művében ezt a két kerettípust.
Az elbeszélések kereteit mindig bizonyos irodalmi sztereotípiák, motívumok adják: boldogtalan szerelmesek hányattatása, szenvedés, háborúk, kalózok, vad népek, vagyonszerzés, a pénzhiány… Mikes Kelemen síremléke CsíkszeredánA megoldást minden esetben a véletlen szerencse irányítja: a vitézi erő és viselkedés, az állhatatosság, az örök és győzelmes szerelem segíti át a szereplőket az élet viszontagságain, így zárulnak boldog véggel a történetek.
Mikes Kelemen nemcsak átvett az írónő művéből, hanem a saját ízlésére, országa és az őt erősen gyötrő honvágy képére formálva magyarosította a Journées amusantes környezetét, hiszen Erdélyben egy, a Szamos folyó partjánál fekvő Kolozsvár melletti vidéki birtokot választott helyszínnek.
Sok esetben megrövidítette az eredeti művet, kihagyva a különböző dagályos kitérőket. Megváltoztatta a helyszínt, hiszen az írónő regényében a szereplők egy könyvtárszobában beszélgetnek, míg Mikes Kelemen a szívének oly kedves erdélyi tájba helyezi a cselekményt. A szereplők egy lugasban beszélgetnek, melynek leírását részletezi is Mikes, Törökországi Leveleiből is kiderül, hogy milyen erősen vágyott haza száműzetésének ideje alatt. Ebben a kertben mesélik el a szerelmesek történeteiket délután három és öt óra között.
A szigorú napirend, melyet „mulatságaik” közben is be kell tartaniuk, talán erkölcsösségüket hivatott erősíteni, ahogy a szerző is jellemzi őket elöljáró beszédében.
Nagyon fontos jegye még e kornak a szinte szenvedéllyé vált levélírás, illetve a társalgás, nagy ünnepségek rendezése a főúri udvarokban. Ebből fakadóan a finomkodás, a dagályosság, az érzelgősség, a modorosság, a mesterkélt stílusú előadásmód jellemző erre a korra. Sokszor ezért tűnhetnek már szinte tudálékosnak az egyes leírások, így maguk az elbeszélések is.
Az egyes történetek különböző világrészeken játszódnak: a Közép- és a Távol-Keleten, az Egyenlítő vidékén, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Indiában és kisebb, ismeretlen szigetvilágokban. Ezek a helyszínek nagyon érdekelték az európaiakat, vonzotta őket az egzotikus Kelet világa, ezért divatosak a korban mint történeti helyszínek.
Az elbeszélések témái szintúgy kedveltek voltak a 17–18. században, átszőve földrajzi leírásokkal, erkölcsi intelmekkel. A történetek alakjai otthonosan mozognak a főúri környezetben, a barokk és reneszánsz udvarokban. Az elbeszélések egyfajta történeti utazások is, hiszen szultánok, császárok, királyok különböző kalandjait élhetjük át a mű olvasása során, az időben egészen XIV. Lajos, a Napkirály koráig eljutva. A szereplők életét nemcsak a vakszerencse, a gondviselés irányítja, hanem istenek is szerepet játszanak sorsuk alakulásában.
A francia heroikus regény a pásztorjáték műfajából nőtt ki, melynek egyik ugyancsak divatos szerzője a korban Madeleine Scudéry. Clélie című keretes regényében nagyon jól ábrázolja a francia udvari életet és szereplőit. A francia társasági élet és főúri életmód tökéletes leírását olvashatjuk nála.
Madame de Gomez tizennyolc nap történeteit meséli el, ebből Mikes Kelemen hatnapnyit választott ki. Hétfőtől szombatig mindennap elmesél egy történet, illetve parabolát a társaság egy-egy tagja. A szereplők páronként mesélnek egy-egy történetet; a vesztes mindig szerelmesének adva zálogot, a következő nap pedig kedvese adja elő a saját mulattató s egyben tanító célzatú elbeszélését.
Az alapszituációja: a hat főúri személy egy napon gyülekezék Honoriánál, az okos és becsületes özvegynél, aki az akkori divatnak megfelelően mulatságokat rendezett. Megkérik őt, hogy hadd élvezhessék ki a házasélet előtti utolsó napokat, hadd vonuljanak el Honoria vidéki birtokára. Az idő múlatásaképp elhatározzák, hogy játszani kezdenek, de nem tudjuk meg, hogy mi is pontosan ez a játék. A vesztesnek zálogot kell adnia – de a zálogról sem tudunk meg semmit. A fordító talán azért hagyja mindezt homályban, mert nem ez a mű szellemi magja, inkább a történetek tanító szándékán van a hangsúly. Zálogtárgyat kell adniuk a szereplőknek, s ezeket kell kiváltani egy, a szellemnek is hasznos történettel. Pontosan az a lényeg, hogy a történet „hatékonyabb tárgy” az emlékezet szempontjából, mint egy valódi.
A mű az emberi élet céljaként a boldogságot nevezi meg. E szerelmi történetekben a főszereplők szerelmükért küzdenek, a szerelem pedig maga a boldogság, így a szerelem elnyerésével lehet az áhított célt elérni. A mű erkölcsi tanulsága: remény kell ahhoz, hogy az ember túlélje az élet viszontagságait, és türelemmel kell várni az eljövendőre.
„– Ki tetszik ebből – mondá Julius –, hogy a jó erkölcs nélkül se atyafiszeretet, se valóságos barátság nem lehet; és hogy a jó erkölcs nélkül a gazdag és szegény, de azzal a szegény is meggazdagodik…” (Mikes 1980, 293)
Mikes Kelemen stílusa ebben a művében egyenetlen: előadásmódja ízes-zamatos, de néhol – hasonulva az eredetihez – kicsit mesterkéltté válik, hiszen köti őt a fordítás. Bár stílusvilága nem hasonlítható a Misszilis levelek és a Fiktív levelek nyelvi eredetiségéhez, mégis ez Mikes Kelemen legjobban sikerült fordítása. Õ az első képviselője annak a hazai fordítói gyakorlatnak, amely „magyarosítja” az eredeti műveket. Fordítói munkássága a Rákóczi-emigrációban hasonló jelentőségű és jellegű, mint az itthon élő erdélyi magyar íróké és költőké.
- Szathmári István: Mikes és irodalmi nyelvünk, Ethnica Alapítvány, 95–98.
** A Kristus Jésus életének históriája, A sidók és az új Testamentumnak históriája, Az izraeliták szokásásról, A keresztények szokásairól, Az epistoláknak és az Evangéliumoknak magyarázattya, A keresztnek királyi úttya, Az ifjak kalauza, Keresztényi gondolatok, A valóságos keresztényeknek tüköre.
*** Vörös Imre: Mikes Kelemen, a fordító. Ethnica Alapítvány, 71–77.
Irodalom:
Hopp Lajos – Pintér Márta Zsuzsanna – Tüskés Gábor: Irodalom, történelem, folklór. Ethnica Alapítvány, Debrecen, 1992.
Hopp Lajos: Mikes Kelemen, életút és írói pályakezdet. Universitas Könyvkiadó, Budapest, 2000.
Hopp Lajos: Mikes Kelemen Összes Művei I. Akadémiai, Budapest, 1966.
Mikes Kelemen: Mulatságos napok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980.
Pándi Pál: A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.
Tolnai Gábor: Mikes Kelemen könyvtára? Magyar Könyvszemle, Budapest, 1940.
Comments on “„A könyv a lelke az elmének””