a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: gramm
Grimm fivérek világhírű meséjében, Az aranyhajú leányban a szépséges hangú Raponcnak (eredetileg Rapunzel) és kedvesének, a hercegnek sok szenvedést kell kiállniuk, míg egymáséi lehetnek. Akik tavaly (2005 – a szerk.) gyalogszerrel jártak az Újlipótvárosi Klub Galériában, illetve egérrel a VirtuArtNeten, már ismerhetnek néhányat azokból a rajzokból, amelyek a General Press legújabb mesekönyvét díszítik.
Nem az első eset, hogy egy jellegtelen növénynek (állatnak) nagyon szép nevet adnak, a galambbegy és a különös hangulatú raponc is rácáfol igencsak hétköznapi viselőjére.
És ezzel még nincs vége a raponckodásnak, hiszen nemcsak a recenzensnek gyűlt meg a baja a raponccal, hanem az illusztrátornak is, ez is egy érdekes történet, igazi raponcmese:
„A koreai kiadó kissé aggódott, hogy hogyan fogom megjeleníteni a mese kulcsszereplőjét, a rapunzelt. Azt írták, hogy ők Ázsiában nem ismerik az itteni, európai növényeket. Hát én sem árultam el, hogy Európában nekem gőzöm sincs arról, mi is az a rapunzel… Ugyanis angolul kaptam meg a szöveget, ahol a rapunzel rapunzel, semmi magyarázat, nem lettem okosabb attól, hogy mi lehet. Végül hosszas keresés után megtaláltam Márton László magyar fordítását, és ő szerencsére utal rá, hogy ez nem más, mint galambbegysaláta. Bár azt sem S lőn az angol–koreai–magyar buxus-galambbegy salátaeszem mindennap, azért erről már halványan sejtettem, hogy valami picike kis növényke, amit az olaszok gyakran tesznek a salátába…
Mivel kollázsban gondolkodtam, igazi növényt kellett találnom. Na, de honnan szedjek madárbegysalátát? Végül találtam valami messzi-messzi zöldségesnél, de nem jutottam vele messzire. Mire hazaértem, már félig-meddig megpunnyadt. Nem ragaszthatom föl a képemre igazi valójában, mert mire elkészül a kép, csupán egy fonnyadt valami lesz belőle! Lepréselve megsárgul, színét veszti. Arról végképp nem beszélve, hogy a kollázsaimban arányosságra törekszem, ettől válik olyan zavarba ejtően hitelessé a ragasztgatás és a festmény kapcsolata. Hát bármily pici ez a madárbegy, ahhoz mégis óriási, hogy a 2,5 centis fejű figurám kezébe egy 3 centis levélkét adjak. Ezért csaláshoz folyamodtam. Kimentem a kertbe, és „meggyepáltam” a bukszusunkat. Lepréselve ugyanolyan szép zöld marad, és pici levelei pontosan akkorák, amekkorákra nekem szükségem van. Mivel már nagyon aggódtak koreai barátaink, hát gyorsan beszkenneltem a bukszust, és elküldtem nekik e-mailben: íme, kérem szépen, ez hát a rapunzel. Roppant hálásak és boldogok voltak, hogy ismét jobban megismerhették az európai étkezési kultúrát… Mosolygás (Vajon mit gondolhatnak, ha netán ismerik a bukszust, hogy mi, magyarok bokrot eszünk?)”
Grimm fivér meséjében a kerék- és cselekménykötő a raponc, mely rossz időben volt rossz helyen: a végre-valahára gyermeket váró nő egy ördöngös asszony tiltott kertjében figyelt föl a salátánakvalóra, s rögtön megkívánta. A férjek ez idő tájt általában csak kullognak az események után, s az anyai örömök elé néző feleség kérése pedig több mint parancs: meg kell szerezni a raponcot, hogy salátát készíthessenek belőle. Az első kísérlet sikerül, a második azonban már kudarcba fullad, az ördöngös asszony a raponcadás feltételéül szabja, hogy a születendő gyermek az övé lesz…
Világszerte gyakori meseszövési kellék a nehezen vagy egyáltalán nem teljesíthető ígéret és a következményekkel való szembesülés. E mesebonyolítási eszköz első felével szívesen élnek politikusaink is nap mint nap, a szembesülés azonban a népre marad, de a műfaj ekkor már nem mű-, nem is nem nép-, hanem rémmese lesz (vö. Czakó–Banga 1., 2., 3.). A felelőtlen ígéret szerencsére a mesékben ritkán torkollik tragédiába, legtöbbször – emberfeletti erőfeszítéseket kívánva a mesehősöktől – valamilyen módon úrrá lesznek a megpróbáltatásokon. Babits Mihályra is bizonyára hatott Grimm fivér története, hiszen Barackvirág című – felnőttként olvasva is nyomasztó – meséje ugyanabból az alaphelyzetből indul, a nagy sokára végre gyermeket váró pár szinte leküzdhetetlen akadályokkal áll szemben a várandós anya kívánsága miatt.
Jacob és Wilhelm Grimm történetét Szegedi Katalin rajzaival, kollázsaival láthatjuk. A tavaly nyári, Újlipótvárosi Klub Galériában rendezett kiállításán jól látható volt, hogy mi mindent felhasznál műveihez a bútorszövettől kezdve a gobelinen és a csipkén át a madártollig. A könyv történetéhez tartozik, hogy egy tavalyi koreai kiadás magyar változata. Ott az országban valaha megjelent tíz legszebb gyerekkönyv közé választották. Besze Barbara, a General Press irodalmi vezetője elárulta, hogy a magyar borító sokkal jobban sikerült. A kiadó és az illusztrátor e műve is szerepelt a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv-kiállításon, ahol Magyarország idén díszvendég volt. A szerző, a kiadó munkatársai mellett mi is kíváncsian várjuk, milyen lesz a visszhangja e szép történetnek és gyönyörű könyvnek, amit kicsiknek, nagyobbacskáknak és felnőni soha nem akaró idealistáknak ajánlunk jó szívvel.
Jacob és Wilhelm Grimm:
Az aranyhajú leány
General Press [Budapest, 2006]
Márton László fordítása alapján
Borítóterv, illusztráció Szegedi Katalin
Tipográfia Gregor László
Kötött
Nyomdai előkészítés Grepenta Kft.
Nyomás és kötés Kaposvári Nyomda
ISBN: 963 9598 88 7
