a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: Czékus Mihály
Három új dzsesszlemezt ismerhetünk meg, három kiadó jóvoltából. Sok bennük a közös, az első kettő például a nagy elődöket is megidézi, ám az egyéni hang is jellemző az előadókra. Nehéz betörni az ismert énekesek, dzsesszzenészek tagjai sorába, csak remélhetjük, hogy mindhármuknak sikerül. Ki így, ki úgy, de a dzsessz adta lehetőségeken belül meg akar újulni, valami szenzációs dolgot készül ötvözni (a világzene is igényt tart a műfajra), ez azonban nem mindig könnyű.
Michaela Rabitsch – Robert Pawlik: Just The Two Of US
Napjaink számítógép-központú zenei világában mindig kellemes élmény akusztikus hangszereken játszott zeneszámokat hallgatni. Adott két ember, akik számtalan zenekarban játszottak már világszerte. Gondoltak egyet, és létrehoztak egy mini formációt. A közös munkának immár gyümölcse is van, a Michaela Rabitsch – Robert Pawlik duó által készített album igazi csemege az igényes zenére vágyók számára. Zenei kettősben játszani mindig nagyobb kihívás, mint egy nagyobb létszámú zenei formációban, ugyanis ez egy olyan intim, családias légkört kíván/teremt, amelyben nem mindenki képes feloldódni. Hallható, hogy Michaela és Robert pompásan érzik magukat ebben a szerepben.
A saját kompozíciókon túl olyan klasszikusokat is hallhatunk az albumon, mint a Cindy Lauper nevéhez köthető Time After Time vagy Jimi Hendrix Little Wingje.
Robert Pawlik kristálytiszta gitárjátéka mintegy keretbe foglalja Michaela Rabitsch érzelemdús vokálját és trombitajátékát. A páros otthonosan mozog a zenei stílusok között, legyen szó popról (Time After Time), latinról (Tren numero uno) vagy bluesról (Little Wing).
A Sunday Afternoon balladisztikus stílusban elbeszélt lírai mű, melynek különlegessége, hogy Michaela énekesként és hangszeres előadóként egyaránt rész vesz benne.
Az albumot egy instrumentális szerzemény zárja, Good Morning Vienna címmel. Ezt hallgatva valóban olyan érzése van az embernek, hogy a szeme láttára ébredezik az osztrák főváros.
Michaela Rabitsch honlapja: www.michaelarabitsch.com
Challenge Records, 2005
Nnenna Freelon: Blueprint Of A Lady
Mivel találkozik először a hallgató? Optimális esetben – ha nem innen-onnan letöltött anyagról van szó – a lemezborítóval és a tokkal. A lemezborító, ha hozzáértő módon van elkészítve, üzenetet küld a hallgatónak az album hangulatáról. A Blueprint színei harmonikusak, könnyedek, de titkot sejtetőek. Növelik a dalok meghallgatása utáni vágyat az emberben. A belső borítón a tisztaságot szimbolizáló fehér virág igazán jó döntés. Kétség sem fér hozzá, az alkotók igényes munkát végeztek.
A Billie Holiday-díjas Nnenna Freelon – akit már hatszor jelöltek Grammy-díjra is – rendhagyó albummal örvendeztette meg az igényes zenére vágyó közönséget. Freelon a legendás előadó-dalszerző-színész és szociális segítő önkéntes Billie Holiday életét és művészetét dolgozza fel. A mű nagy erénye, hogy nem próbálja meg utánozni a nagy előd hangját. Sőt, előadása mentes mindenféle versengéstől. Freelon járja a saját útját. Tegyük hozzá, nem is akárhogyan, hiszen napjaink egyik legtehetségesebb női dzsesszénekesének tartja a szakma és a közönség. Ha mindenképpen néhány szóval kellene jellemezni ezt a mély szellemiségű albumot, akkor ez a három szó jut először az eszembe: kreatív, aprólékos és eredeti. A korongon található 15 szerzeményből négynek (Don’t Explain, God Bless The Child, Now Or Never, Left Alone) Billie Holiday a szerzője. Freelon így (is) tiszteleg a nagy komponista előtt. Zenei sokoldalúsága bizonyítékaként az ő neve is megjelenik szerzőként két szerzemény (Only You Will Know, Interlude-Little Brown Bird) mellett.
Holidayhez hasonlóan Freelon sem vádolható a dzsesszcsőlátással. Pl. 1990-ben a Duke University Medical Centerben kezdett gyerekdalokat énekelni kismamáknak, illetve az anyáknak és az újszülötteknek. Teszi ezt azóta számos más kórházban is. Sőt rövid oktatásokat is szervez szülők számára, ahol többek között arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy olyan gyakran énekeljenek a kisgyerekeknek, amilyen gyakran csak lehetséges.
A lemez elkészítésében közreműködő, meghatározó zenészek: Brandon McCune – billentyűs hangszerek; Wayne Batchelor – akusztikus basszus; Kinah Boto – dob; Beverly Botsford – ütősök.
Nnenna Freelon honlapja: www.nnenna.com
Concord Records (USA), 2005
Sonya Kitchell: Worlds Came Back To Me
Mozart óta tudjuk, hogy nem meglepő, ha valaki különleges zenei képességekkel születik. Mégis mindig elámulunk, ha egy őstehetséggel találkozunk. Így van ez Sonya Kitchell esetében is. Akinek 2005-ben (vagyis alig volt 16 éves!) jelent meg az első, erőteljesen dzsesszvonalú albuma Cold Day címmel. Ezt követte egy évvel később a Words Came Back To Me című korong. Közel egyórányi, könnyen befogadható, túlnyomórészt akusztikus, dzsessz, R&B és folkelemeket egybeolvasztó zenei anyagot készített számunkra az énekesnő. Kitchell dalszerzőnek és előadónak is kitűnő. Komponistavénáját mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy valamennyi szerzeményt ő írta. Az énekesnő sohasem felejti el megjegyezni az interjúkban, hogy dalszerzőségére milyen nagy hatást gyakoroltak a – még kisiskolásként átélt – 2001. szeptember 11-i terroresemények.
Szinte minden szerzeménybe sikerül belevarázsolnia – érzések formájában – azokat az előadókat, akikre felnéz. Megjelenik Carole King szívbéli melegsége az I’d Love You, Joni Mitchell könnyedsége a Words, Van Morrison lelkessége a Let Me Go, Al Green sóvárgása a Can’t Get You Out of My Mind és a Burt Bacharachra jellemző változatosság a Tinted Glass című számban.
Néha olyan benyomásom volt, talán néhány hasonló hangulati és zenei elem miatt, mintha a másik, itthon talán ismertebb előadót, Norah Jonest hallanám. Egyébként ha valaki szereti Jones dalait, annak – mindenféle jóstehetség nélkül kijelenthető – ez az album is tetszeni fog.
A lemez születésénél a Suzanne Vegával is dolgozó producer, Steve Addabbo segédkezett.
Sonya Kitchell honlapja: www.sonyakitchell.com
Velour Recordings, 2006
