Grendel Lajos emlékére
a papiruszportal.hu archívumából (2011)
Szerző: Eszéki Erzsébet
Rafinált regényt írt Grendel Lajos. Rafinált a szerkezete, a fejezetek számozása. Rafinált az is, ahogy olvassuk az elején például, miért utazik a főhős Pozsonyból a szülővárosába, abba a házba, amelyben ő is sok időt töltött, de ennek a jelentősége, az egész kép valójában a legvégén áll össze. Grendel főhőse, Sanyi mesél az életéről, a családjáról, egyre többet tudunk meg a famíliában élők vágyairól, szerelmekről, születésről és halálról, Sanyi feleségéről és a gyerekeiről.
Rafinált módon, finoman szövik át a történelmi, társadalmi folyamatok is a családtörténetet, hol Grendel Lajosháború, hol forradalom jelenik meg, illetve leginkább azt érzékeljük, miként befolyásolják a történelmi, társadalmi események hősünk és családja életét. Sokszor csak apró utalásokban sejlik fel a történelem, abban például, ahogy megtudjuk: a szülőket kitelepítették a belvárosból, vagy ahogy Sanyi apja megsiratja az ’56-os forradalmat ott, Csehszlovákiában. Meg ahogy kommentálja 1968-ban a magyar katonák bevonulását. Később, 1989 után Sanyi azért mond le „önként” a szlovák gimnázium igazgatói posztjáról, mert érzékeltetik vele: jobb lenne, ha nem pályázna, hiszen hogy venné az ki magát, hogy magyar igazgató állna a szlovák gimnázium élén!
Az idős Sanyiban az emlékezés folyama a szülővárosában indul el, a családi házban – de sok mindenre csak utólag, a regény végén derül fény. Megtudunk ugyan sok mindent már az első fejezetben is, ám akkor még nem tulajdonítunk ezen mozzanatoknak különös jelentőséget. Nem érzékeljük az elején, mi váltja ki a visszaemlékezést. Megismerjük a három nővért, egyikőjük Sanyi édesanyja volt, közülük a legérdekesebb – Sanyihoz is a legközelebb álló – Klementina. A bölcs, sok mindent megérző, pontosan látó, érzékeny Klementina, aki soha nem megy férjhez.
Amikor az idős Sanyi visszaemlékezik az életére, a három nővér már nem él, sőt: Sanyi felesége, Kati sem. Két gyerekük felnőtt, Sanyi lánya másik országba költözött, talán csak átmenetileg, a fia viszont végleg, tudatosan (Grendel Lajos szépen fejti fel ezt a szálat is, amely természetesen Sanyi gondolkodásáról árnyalja tovább a bennünk kialakuló képet). Sanyi körül eltűnt a család, gondolatait csak Hugóval, a hajléktalannal osztja meg, aki viszont nem biztos, hogy valóban létezik. Lehet, hogy Hugó csupán az elbeszélő gondolataiban él, Sanyi csak elképzel valakit, akivel beszélgethet.
A fejezetek számozása is utólag válik fontossá: az első rész a 19., a második rész a 9. fejezettel kezdődik, így haladunk visszafelé az idős Sanyi visszaemlékezésében. Így jutunk el a harmadik részig, amelyben csak egyetlen fejezet van. A száma: 0. Szó viszont ebben már egy sincs. Csak a tátongó 0. Utána a mondatzáró ponttal. Az oldalt az üresség tölti be. Eljutunk a visszaemlékezésben a befejezésig, amely a teljes leépülés, a magány, a vég. Ahogy a személyes sorsokat befolyásolja a történelem, a társadalmi folyamatok sora, úgy tágabb értelemben is eljutunk a nulla pontig, a polgárság, az értékek eltűnéséig, a leépülésig, a társadalmi távlatok hiányáig.
A végén kap valójában értelmet a regény címe is, a négy hét, amely az emlékezés négy hete. Az élvezettel olvasható, finom humorú, jó ritmusú regényből teljes évtizedek bontakoznak ki: kitelepítés, az, hogy miként változott meg a hangulat, az emberek hozzáállása, élete a hatvanas évek végére, mennyire törődtek bele a „dolgok állásába” aztán, mennyire váltak sokan egyre alkalmazkodóbbá, miként jutottak el a rendszerváltásig, miként határozták meg akkor is a társadalmi állapotok – például a kisebbségi lét – az egyén sorsát. Szlovákiában. Ahogy Magyarországon is. Minden történet nagy lendülettel visz előre. A nulla ponthoz. A semmihez.
Grendel Lajos:
Négy hét az élet
Kalligram Kiadó, Pozsony, 2011
279 oldal
