a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Összeállította: PP
Április 24-én, 10.30-kor hangzott el legalább 1000 fiatal torokból Esztergomban a bazilika lépcsőjén Babits Mihály Esti kérdése. Ezzel negyedik állomásán jutott túl A 12 legszebb magyar vers elnevezésű poézismenet és konferenciasorozat. A könyvfesztivál mellett kissé árnyékban lévő jeles eseményről Sz. Tóth Gyula jegyzetével (Vendégségben Babitsnál) és Tóth Franciska gondolataival számolunk be a Fűzfa Balázs szervezte újabb szellemi kirándulásról.
Sz. Tóth Gyula jegyzete:
Vendégségben Babitsnál
Április 24-én 1000 fiatal töltötte meg az esztergomi Bazilika lépcsőit. Szavalni jöttek, Esti kérdést fényes nappal, s jelenlétükkel azt is felvetni: „…ez a sok kérdés mind mire való?”, miként „A12 legszebb magyar vers”-projekt 4. állomására szóló meghívó mottója indít. A tavaszi péntek melegen, sőt forrón fogadta a városba érkező vidám vendégeket. Jöttek a Duna túlpartjáról is, magyarok Párkányból, magyart mondani. Miért szólaltatják meg a verset, hogyha úgyis elszáll a szó? És hogyan hangzik majd a szó, ekkora térben, hogyha ennyi ember mondja? Ember- és lépcsősor összefonódik, ütem ritmus, szósorok összerendeződnek a karmesteri intések és instrukciók nyomán. A mester-rendező ismét Jordán Tamás, gesztusai, szavai határozottak, pontosak. Most nem csapata fölött áll, mint tavaly szeptemberben, a drégelyi várban, alulról építkezik: előtte emelkedik a lélegző tömeg, melynek hátulról méltóságteljes támaszt ad az oszlopokon nyugvó kupolás Főszékesegyház. A térben, fentről nézve kicsi pont ő, de hadvezérré lesz, alakját gépi hang erősíti, s igazítja a tömeg hangerejéhez: katedrálist építünk, bíztat. A fiatalok partnerek ebben, érződik, felkészültek, jól felkészítették őket tanáraik, alakul az összhang, a rendező kérve követel, öniróniával is old, remek a hangulat. A kibukkanó napocskára várva, az időt egy tréfás Tóth Árpád-verssel üti el – tapsolnak a szereplők. A művész munkája akár egy rögtönzött (de nagyon tudatos) színészképző stúdium is lehetne.
A szemre közeli túloldalon, a másik hegyen, az Előhegyen, szemben velünk áll Babits háza, mára Emlékházzá csinosodott gondos, értő kezek jóvoltából. A „hegyi költő” figyel, miként teszik fel kérdéseit. Értjük-e őket, vannak-e válaszaink? A kórus hangja betölti a légteret, ível a hanghíd, a vers születése és a jelen száz évet fog át. A szavalókban munkálnak a gondolatok. Mint abban a hazánkban dolgozó franciában, aki, miután költői-racionális nyelvén elolvasta a vers kitűnő adaptációját, így folytatja a babitsi elmélkedést. Íme nyersfordításban: „Miért folytatja hát az emberiség, a háborúk, a féktelenség, az erőszak, a viszályok ellenére, a teremtést? / miért ragaszkodik makacsul az élethez, hogyha meg kell halni? / honnan hát a remény? / Ha a piciny fűszál gondolkodni tudna, milyen értelmet adna e makacsságnak? / Táplálja a fűevő állatot, megtartja a földet, feltételezhető, ez elegendő, hogy értelmet kapjon az élet. / Próbáljunk mi is szerető, költői, emberi érzelmeket táplálni, és érző gondolatokat, hogy ellensúlyozni tudjuk az emberi élet sötét oldalát.” Legyünk büszkék, hogy a babitsi szellemiség európai hullámhosszán részesek lehetünk.
Ez is táplálja a megszólaltatáshoz szükséges belső erőt, mert a vers előadása embert próbáló, „benne-levést” igényel. Megfelelünk. Mintegy köszönetként, felvételről megszólal maga Babits, és sajátos, kántáló, az ifjabbak számára komikus hanghordozással elmondja versét. A fiatalok nem fintorognak, nem bontják a sort, az udvarias vendég figyelmével hallgatnak, szemük talán a költőt keresi a szemközti házban.
Vége, szétszélednek a közreműködök, a tér visszalendül mindennapi mozgásába. A türelmesen várakozó turisták „kifogták” a műsort: a pittoreszk látvány mellé ma lírát is szervíroztak számukra. Előbb nézők voltak, most a szereplőkkel, rendezőkkel vegyülnek, műsorfüzetet, keresnek, a szöveget szeretnék megszerezni s szuvenírként hazavinni. A szervezőknél minden lap elfogyott, a kitartó turisták a kockakövezetet vizslatják: ennyi „mai fiatal” csak elhajít néhányat dolguk végeztével. A tér tiszta, az épület magasztos nyugalmat áraszt, Melocco Miklós szent alakjai vigyáznak ránk, a csúcsíves templom-szobor „magabiztosan üzen csodát / melyben anyag és szellem egymásra talál,…” A Fűzfa Balázs-poézismenet esztergomi állomása, a követő konferencia sokszínű, tartalmas, magas szintű előadásaival, talán választ is ad: „ez a sok szépség erre való”.
Tóth Franciska gondolatai
„…Ez a sok szépség mind mire való?” Esti kérdés-konferencia címmel Esztergomban megrendezett tanácskozás, a főszervező dr. Fűzfa Balázsnak köszönhetően, országos jelentőségű. Nemcsak azért, mert a vers éppen ebben az esztendőben 100 éves, hanem azért is, mert olyan komoly és neves előadók szereplésével zajlott, akik a nemzetközi tudományos élet kiválóságai. A tudósok különböző helyekről érkeztek városunkba, így Szatmárnémetiből, Újvidékről, Pécsről, Szegedről, Veszprémből, Szombathelyről, Piliscsabáról és Budapestről. Az esztergomi konferencia negyedik állomása volt „A 12 legszebb magyar vers” konferencia-és könyvsorozatnak. A szakemberek minden egyes alkalommal kísérletet tesznek a magyar irodalmi kánon egy-egy legfontosabb remekművének újraértésére és újraértelmezésére.
Az esemény mottója szerint „az ma már a kérdés, hogy mit kezdjünk a kultúrával, mit kezdjünk az irodalommal a harmadik évezredben” (Margócsy István). A rendezvény, a város jóvoltából, a Szent Adalbert Központ dísztermében zajlott, amelynek előterét Illés Anna grafikus és Kovács Melinda fotóművész Babitshoz kapcsolódó alkotásai már az első nap estéjén ihlető térré változtatták át Kaposi Endre szellemet és lelket is megnyitó szavaival együtt. Aznap még az előző konferencia kötetének, a Szondi két apródjának bemutatására is sor került a szállást és étkezést biztosító Hotel Esztergomban.
Április 25-én, szombaton, a konferencia résztvevői számára egyetlen napra megnyílt Babits éppen 85 évvel ezelőtt vásárolt esztergomi házának kapuja. A szimpózium mély, irodalomelméleti és filozófiai, fordításelméleti előadásain túl nem nélkülözte a hirtelen kialakuló parázs vitákat, és az örömteli, lelkes felismeréseket sem. Szombat este Baranovics Andrea, a Malom Művészeti Műhely tagja, adott felemelő tangóharmonika muzsikát a Balassa Bálint Szakközépiskola pincéjében, ahol kiváló vendéglátók szekszárdi borral fogadták a résztvevőket. Vasárnap egy különleges didaktikai szekció keretén belül a vers tanításának korszerű kérdései is előkerültek. A helyszínen megtartott mikrotanítás módszertanából több helyi tanár is gazdagodhatott. Bókay Antal, a pécsi egyetem professzora, zárószavaiban összegezte és eredményesnek mondta az együtt töltött napokat. A kézzel fogható eredmény idén ősszel az abdai Levél a hitveshez című Radnóti-versről szóló rendezvényen bemutatandó esztergomi Esti kérdés-konferenciakötet lesz, amelynek megjelenéséhez Esztergom Város Önkormányzata is segítő kezet nyújt.
A legnagyobb elismerés mindig az egy konferenciát szervező városnak, amikor a hazatérő vendégeit is megérinti az a lélek, amely a várost élteti, s amely őt oda visszavonzza. Babits ezt írja 1934-ben Esztergom közönségéhez: „Esztergom lélekben és kultúrában él: ez a hagyománya.” Az Esti kérdés-konferencia e gondolatiság mentén zajlott, s ennek erejét viszi tovább a következő állomásra is.
