Csajkovszkij 5. szimfóniája és az Olasz capriccio

Széll György a Clevelandi Zenekar élén

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: Lehotka Ildikó

A lemezkiadók egyre-másra hozzák ki a régi felvételeket. Tiszta ügy, gondolhatnánk, az előadók közül már sokan nem is élnek, nevük viszont fennmaradt. Nem olyan nagy a kockázat, mintha ismeretlen előadókat foglalkoztatnának vagy ismeretlen zeneszerzők műveit vennék fel. Az újra közzétett felvételek közt többnél a hírnév a vonzóerő, de a színvonal nem üti meg a mércét. Szerencsére a többségük igen nívós, ráadásul más előadói stílust képviselnek. Csajkovszkij 5. (e-moll, Op. 64.) szimfóniája és Olasz capricciója (Op. 45.) szinte muzeális felvétel, a szimfóniát 1959-ben, az utóbbit 1958-ban vették lemezre a Sony gondozásában, a Great Performances sorozatban. Mindkét mű népszerű, és mindkettőt a romantikus előadási attitűdök jellemzik, Széll György vezényel a Clevelandi Zenekar élén.

Az első tétel nyitó motívuma az úgynevezett végzettéma, mely végigvonul az egész szimfónián, keretbe fogja, emlékeztet, átalakul – rengeteg érzelmi töltettel. A vezérmotívum klarinétokon szólal meg, a Csajkovszkijra jellemző mélyvonós kísérettel. Az első ütemek már biztos előadói készségeket sugallanak: a tenutók olyanok, melyek ezt a baljóslatú, szomorú témát kiteljesítik, a klarinétok fátumszerűen morzsolják dallamukat. A bevezető utáni Allegro con anima már bőven él a romantikus előadás eszközeivel. Jó hallani, hogy az érzéseket szabadon közvetíti a zenekar. Manapság – bár egyfajta Mahler-reneszánsszal találkozunk – nem divat a korhű előadások miatt sem a végletes érzelmeket megidézni. Különösen nem divat Magyarországon Csajkovszkijt szeretni. A melléktéma lélegzését, fokozását, szárba szökkenését élvezet hallgatni, lehet, hogy mai füllel kissé giccsesnek tűnik, de a koncepció végigvonul a művön. És ne felejtsük el, hogy egy előadói szokás, divat határozta meg a felvételt. Nagyszerű a felfelé tartó kromatikus menet, a rézfúvósok harsány kíséretével. A végzettéma szinte alig felismerhető új megjelenésében, szinte jellegtelennek tűnik. Nagyon szépek a lassítások, szélesek, de a jó ízlés határain belül. Az előzményekhez képest gyorsabb tempók is még éppen kellemesek. A tempóvisszafogásoknál a dallamívek rajza, fontosabb hangok kiemelése is szokatlan a fülünknek. Van idő kibontani mindent. A hevesebb részekben a rézfúvósokat mindenképp ki kell emelni. A trombiták harsogása, a kürt szinte érzéki hangja minden szempontból kiemelkedő, az oboa rendkívül éles hangja is csak furcsa, a felvétel időpontját tekintve, azonban a szívhez szóló zenei megoldások miatt csupán kezdetben szokatlan. Nincs zenekar vonósok nélkül: tisztán, dúsan szólnak a hangszercsoportok, egyenletesek a staccatók, legatók, a dinamikai ívek, a megtorpanások, gyorsítások.
Széll György A második, lassú tétel első öt üteme is a mélyvonósokon szól, gyönyörű dinamikával, ebbe úszik bele, ebből bimbózik és borul virágba a zeneirodalom egyik legmegindítóbb témája a szólókürtön. Rendkívül egyszerű dallam, szinte csak lépked hangról hangra, de mégis… Rugalmas, hiszen minden hangszer magáénak tudhatná hangszíntől függetlenül. Ez a melódia nemcsak hogy gyönyörű, de a megszólaltatása is rendkívül expresszív, parttalanul hömpölyög. Az első bemutatást követően az oboa új témát hoz, a motívum kezdő csírája végigvonul a klarinéton, fagotton, vonósokon, hogy aztán a csellók játszhassák az első témát, a kürt lelépő szekundjai, az oboa és fuvola édes, a dallamot még lágyabbá tevő közbevetéseikkel. A második téma a hegedűkön szól, kromatikus felfelé lépésekkel növeli a feszültséget, tipikus vonása Csajkovszkij stílusának, sürget, a kíséret triolás. A harmadik téma ezután jelenik meg, kevésbé jelentős, mint az előzőek, előkészíti a vezérmotívumot, ami ebben az esetben ünnepi, némi gyászos felhanggal, némi indulójelleggel a trombitákon. Ezt szinte mindenféle átvezetés nélkül követi az első téma hegedűkön, fölötte oboaszólóval, majd a fafúvósoké a dallam. A második téma újabb megszólalása egyre áradóbb, ahogy a különféle hangszercsoportok játsszák, a hegedűk dallamát tizenhatodos rézfúvóskíséret (néha hektikus ritmusban, a koncertfelvétel miatt) teszi az elviselhetetlenségig torokszorítóvá. A vezérmotívum hirtelen induló, rövid másodszori megjelenése jól előkészített, az őrületig fokozott, hogy aztán az első téma megnyugvásszerű hangzása zárhassa a tételt.
A harmadik tétel könnyed keringő, felirata szerint is. Álmodozik, hullámzik a dallam. Bár némi hasonlóság mutatkozik az előző tétel főtémájával, azért ez sokkal egyszerűbb. A keringőtétel második témája Mendelssohnt idézi staccato vonósmeneteivel, de a csajkovszkiji motívumismétlés más hangszercsoportokkal azonban itt is jellemző. A klarinétokon és fagottokon megszólaló végzettéma, 26 ütemmel a zárás előtt, beleolvad az álmodozásba, ringatózásba.
Az utolsó tétel – hasonlóan az elsőhöz – a vonósok által játszott vezérmotívummal nyit, karaktere ünnepi, jelentéstartalma nem rezignált, mint a nyitó tételben. Az Allegro vivace energikus, pompás, rendkívül jól hangszerelt rézfúvósvillanásokkal. A második téma már-már Beethovent idézi egyszerű, lépkedő témájával. Az vezérmotívum himnikus, ünnepi, csodálatos tabló, a rézfúvósok eget verőek, fantasztikusak. A második téma éneklő dallama alatt a rézfúvósok merően más karakterű motívumai sorjáznak szisztematikusan, könyörtelenül előkészítve az újabb megjelenésű vezérmotívumot (valamelyik fafúvós hangszer gikszere bizonyítja az élő felvételt, 388. ütem), mely egy indulószerű átvezetéssel, eltolt ritmikával, dobpergésével újra a végzetmotívumot készíti elő. A méltóságteljesen ujjongó téma most a vonósoké, majd a trombitáké. A Presto a maga vágtájával, szédületes iramával ördögi.
Ritka szép a felvétel, tele szebbnél szebben kivitelezett gondolatokkal.

Akinek még van ereje meghallgatni a kitűnően játszott szimfónia után az Olasz capricciót, abban sem fog csalódni. A romantikus előadói attitűd itt is meghatározó. Nemcsak a zeneszerző pihen meg egy kicsit, de a fanatikus Csajkovszkij-rajongó is, az orosz mester az északi emberek Itáliába vágyását írja le a műben. Belehallhatunk egyfajta északi dallamot a rondószerű darabba. A Capriccio kellemes-szellemes hangszerelése a kevésbé fajsúlyos zenei anyagot mindig más köntösbe öltözteti, nem hiányzik a trombiták fényes hangja, a csilingelő ütős hangszerek, hárfa, és persze a vonósszólam sem, unisonóban csodálatosan szólnak. Felhőtlen kikapcsolódást nyújt az Olasz capriccio felvétele, de én azért a szimfóniánál maradok.

Tchaikovsky: Symphony No. 5; Capriccio Italian
George Szell
Cleveland Orchestra