Stravinsky: Piano Music
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Lehotka Ildikó
Igor Sztravinszkij jó harmincöt évnyi zongoraterméséből szemezgethetünk, ami azért érdekes, mert a zeneszerző zongoradarabjai nem igazán szerepelnek a koncertek műsorán, holott a zongora éppen Sztravinszkij által került be a zenekarba mint ritmushangszer, ahogy a cimbalom is. A Naxos cédéjén hallható darabok a zeneszerző útkeresését példázzák, szinte mindegyik zongoradarabban egy-egy vagy éppen több korstílusjegy található, az orosz komponista rendkívül vonzódott a régi korok zenéjéhez.
Sztravinszkij 1920-tól 1950-ig tartó zeneszerzői periódusa a neoklasszicizmus meghatározást kapta, bőségesen találunk erre példát a rövidebb-hosszabb művekből. A lemezen inkább a barokk zene jellemzőit ismerhetjük fel, az első alkotói időszak orosz vonásai nemigen találhatók. A másik hatás a dzsesszből ismerős: eltolt ritmusok, addig szokatlan hangzásvilág, hangsúlyok a legváratlanabb helyeken.
A Piano-Rag-Music és a Circus Polka dzsesszes, lábdobogásra késztető ritmikája, a legváratlanabb helyeken bevágó hangsúly Victor Sangiorgio előadásában elsikkad, biztonsági játékra törekszik. Sajnos ez az egész lemezre jellemző, nem igazán meri felvállalni a meghökkentést, a maximális, játékára irányuló figyelmet. A két nyitó, hangulatteremtő karakterdarab után – a polka egy elefántnak szánt mű, hadd táncoljon – a hosszabb lélegzetű, a két, lemezen szereplő szonáta közül a későbbit halljuk. A Szonáta első tétele után egy óriási huszárvágás következik, a lassú tétel bőven díszített barokkos, csembalóra képzelt hangzásvilága egészen egyedi. A motorikus záró tétel is a barokk stílusjegyekben dúskál, szinte stílusgyakorlat, mindkét tétel persze jócskán fűszerezve a Sztravinszkij védjegyének számító fricskákkal. Az 1924-ben írt szonáta befejezése olyan megnyugtató, annyira előkészített, hogy az igen ritka. Sztravinszkij nagy mestere volt ennek, elég, ha a Tűzmadár zárására gondolunk, a plusz négyes modulációra, ahol a kéz ökölbe szorul, levegővétel nincs, csak a várakozás.
Az A-dúr szerenád felhívó jellegű kezdése nem éppen egy szabályos szerenádot sejtet, a műfaj sajátosságai, írott-íratlan szabályai – amúgy Sztravinszkij-módra – nem igazán tartatnak be. A Romanze elvárt érzelmessége újra a barokkot hívja, modernizált köntösben, a románcokra jellemző negédességet, lágy, behízelgően csordogáló dallamot felejtsük el. A Rondoletto és a Cadenza is barokkos utat mutat, az utóbbi tételben hajszálnyi impresszionizmussal.
Az 1940-es, nosztalgikus Tango a zeneszerző kaliforniai letelepedése után készült, dalszerű, jóleső fordulatokkal, zeneileg is szépen kivitelezett, talán a legjobb felvétel a lemezen. Ha rosszmájú lennék, ráfognám a kevéssé nehéz technikai megoldásokra. A Négy etűd (Op. 7.) a romantika jegyében íródott, változatos zenei anyag, de nem epigonjellegű, mindig ott van az a bizonyos egyediség. Az etűdök Szkrjabint, Chopint, Lisztet, Rahmanyinovot idézik, a D-dúr, második lehetett volna lehengerlőbb, sziporkázóbb. Az e-moll pasztellszíneivel, elrévedő hangulatával hódít, az előadás kifejezetten szép, a záró Fisz-dúr, moto perpetuo szellemes, villózó. A fisz-moll szonáta nyitó tétele a nagy romantikus hangzást helyezi előtérbe, érdekes módon a klasszikus formavilágon belül. A Scherzo izgalmas kísérlet a hagyományos scherzók megújítására. Az egész szonáta a stílusok finom keverését mutatja, talán nosztalgiát, talán az útkeresést, grandiózus volta még nem jelzi Sztravinszkij miniatűr formákban való gondolkodását.
Az olasz születésű, négyéves korától Perthben élő Victor Sangiorgio az izgalmas, sokszor rendkívül ritmikus zongoradarabok területén nem hozott újat. A szerző által írt karakán feszesség mellé nem tett olyasmit, amitől elakadna a szavunk. Billentéstechnikája a Zongoraszonátában változatos, a karakterek jól sorakoznak, a Tango hangulati megközelítése is tetszik. Sok esetlegességgel szembesülhetünk, bátortalan trillák, futamok, a dinamikai síkot meghagyja síknak, holott hegyeket is lehetne játszani. A fekete zongora színe szürke, de az élvezeti értéket nem (nagyon) rontja. Mindenesetre a kiadvány jól szerkesztett, nem mindig a keletkezési dátum a mérvadó, a darabokra rá-rácsodálkozhatunk. Kezdő zenehallgatók bátran vágjanak bele, a zenei csemegére vadászóknak kuriózum.
Stravinsky: Piano Music
Victor Sangiorgio – zongora
Összidő: 71’20’’
Naxos 8.570377
- Piano-Rag-Music
- Circus Polka
- Piano Sonata (1924): I. quarter note = 112
- Piano Sonata (1924): II. Adagietto
- Piano Sonata (1924): III. quarter note = 112
- Serenade in A major: I. Hymn
- Serenade in A major: II. Romanza
- Serenade in A major: III. Rondoletto
- Serenade in A major: IV. Cadenza
- Tango
- 4 Etudes, Op. 7: Etude No. 1 in C minor
- 4 Etudes, Op. 7: Etude No. 2 in D major
- 4 Etudes, Op. 7: Etude No. 3 in E minor
- 4 Etudes, Op. 7: Etude No. 4 in F sharp major
- Scherzo
- Piano Sonata in F sharp minor: I. Allegro
- Piano Sonata in F sharp minor: II. Scherzo
- Piano Sonata in F sharp minor: III. Andante
- Piano Sonata in F sharp minor: IV. Allegro – Andante
Comment on “Sztravinszkij és a fekete zongora”