a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Bogár Edit
Az érett olasz barokk legkiemelkedőbb és legismertebb mestere. Apja hegedűs volt a San Marco zenekarában, valószínűleg ő volt fia első tanára is. Vivaldit 1703 márciusában pappá szentelték (vörösesszőke haja miatt az „il prete rosso”, a vörös pap nevet kapja), ősztől pedig a velencei Ospedale della Pieta nevű árvaház hegedűtanára és zenekarának karmestere, majd házi zeneszerzője lett.
1740-ig töltötte be ezeket a funkciókat. Közben három évig (feltehetőleg 1718-tól vagy 1719-től) Philipp von Hessen-Darmstadt őrgróf szolgálatában is állott, aki ez időben Mantova kormányzója volt. 1725-ben Amszterdamba utazott, a Roger-Le Cene kiadóhoz, mely majdnem minden, Vivaldi életében nyomtatásban megjelent művének kiadója volt. Ugyanezekben az években VI. Károly meghívására Bécsbe, majd Prágába utazott, s a császárnak La cetra címen két, egyenként 12 hegedűversenyből álló sorozatot ajándékozott. Prágában 1730–32 között legalább öt operáját mutatták be.
1705 előtti zeneszerzői tevékenységéről mind ez idáig semmit nem tudunk; 1705–13 közöttről csak hangszeres kompozíciói ismertek. Az 1713-ban írt Ottone in villa című opera megírásától kezdve 1739-ig évente két operáját mutatták be, mellettük főleg versenyműveket alkotott. Operáinál sokkal jelentősebbek ez utóbbi műfajban létrehozott művei: a Corelli-féle concerto grossótól elsősorban az operaáriák hatására jutott el a később a bécsi klasszicizmus során tökélyre fejlesztett háromtételes, gyors-lassú-gyors képletű versenymű-formáig, melyben a lassú tétel mintaképe a lamento volt. E művek hatása megfigyelhető a német barokk mesterek műveiben is, elsősorban Bach 1., 4. és 5. Brandenburgi versenyeiben, valamint a Hármasversenyben. (Bach egyébként Vivaldi nem egy művét átdolgozta.)
Vivaldinak ma mintegy 770 műve ismert a zenetörténészek előtt, de tudjuk, hogy ez a teljes életműnek csupán része. P. Ryom műjegyzéke (Table de concordances des ovres, Koppenhága, 1973, rövidítve: RV) valamennyi hiteles, kétes és korábban tévesen Vivaldinak tulajdonított művet felsorolja. Van köztük 46 opera (Vivaldi maga 94-et említ), melyek közül 21 maradt fenn, melyek közül nagy ritkán játszottak a La fida ninfa, a L’Olimpiada és az Orlando furioso. 344 szólóversenyműve (köztük az örökzöld slágernek számító Négy évszak, mely a barokk programzene legszebb példája: minden concerto előtt egy-egy szonett mutatja be szövegesen is a hegedűverseny témáját), 81 két vagy több hangszerre írt versenyműve, 61 sinfoniája, 23 kamaraversenyműve, 93 szonátája és triója azonban nagyrészt ma is kedvelt koncertdarabok. Írt ezenkívül három oratóriumot is, melyek közül egyedül a Judith triumphans maradt fent, valamint egyéb vokális műveket: 38 világi kantátát, 12 motettát, valamint 37 liturgikus művet.
A háromtételes koncertforma mellett Vivaldi a vonósok játékának megújítójaként ismert: a játéktechnikában az ő nyomán jelent meg a 12. fekvés, új vonásnemeket hozott létre, és a csellónál bevezette az addig ismeretlen hüvelykfekvést.
