Houllebecq: Lanzarote
(a papiruszportal.hu archívumából [2013])
Szerző: legéndi
Michel Houellebecq francia író az idei, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, így azóta már Budapest nagydíjas is. Nyilván főhelyre teszi nappalija falán (?), s tesz rá, mint a többi elismerésére. 2002-es elbeszélése/kisregénye magyarul a fesztiválra jelent meg, s én, mivel többek szerint nem a legjobb műve, ezzel kezdtem a houllebecq-elést. Jó entrée.
A hermetikus út tehát ahol kezdődik, ott végződik; egyszerre halad a világ labirintusán át és a tudatban „befelé”, de el sem mozdul az a hermetikusan lezárt edénytől – melyben a transzmutáció zajlik, hisz az emberi tudat az „edény”, a filozofikus tojás… (Hermetikus feljegyzések)
A Goncourt-díjas íróról megpróbáltam a legkevesebb hírt magamba szívni könyvfesztiválos ittléte alatt, hogy a csupasz szöveg győzzön meg, ne az interjúk, bonmot-k, anekdoták tengere. A fizimiskája akár a Kiábrándult értelmiségié is lehetne, s ez biztató. Az ilyen, hozzám mégis eljutó önmegfigyelések azonban pontos fogódzónak bizonyultak utólag: „az alkotó magányos, zárkózott, embergyűlölő, alkoholista figurának láttatta magát”.
A borító – a szerzőé, szívesen fényképez, ezt a kötetet más országokban a saját fotói díszítik, sajnos ez nálunk nem így esett – kaktuszszövetet („a húsos, szúrós kaktuszok tökéletesen szimbolizálják a növényi élet lealjasodását”) láttat flaszteren. A kaktusz a Kanári-szigeteken tett nyaraláson köszön majd vissza. A történet úgy kezdődik, hogy a Lanzarote szúrós főhőse, a hermetikus költő betéved egy turisztikai irodába, hogy 2000 januárjára egzotikus utazást kössön le, de rögtön megbánja.
„Senki nem segíthetett. Egy vágyam volt: hazamenni, és a tökömet vakargatva klubszálló-katalógusokat lapozgatni, de mivel a lány már megszólított, nem tudtam, hogyan vonhatnám ki magam a párbeszédből.”
Olyan otthonosság szállt meg ezeket a görény/őszinte mondatokat látva, mint egy Cserna-Szabó-könyv olvasása közben. Ez a fickó, Houellebecq/hermetikus költő, tesz a politikai korrektségre (például: „végeredményben az arab országok megérnék a fáradságot, ha sikerülne kirángatni őket a fos vallásukból”; „…de a francia, ez a felfuvalkodott lény egyben türelmetlen és léha is”), a mainstreamre stb., nem akar megváltani senkit, magát és a világot sem, csak él, és ebbe más is belehalt már. Elmegy nyaralni, hiszen „muszáj”. Belebotlik egy kiégett belga rendőrbe, s a sajátjánál nagyobb kilátástalanságot tapasztalva megpróbálja jobbá tenni a nyaralását, hiába. Belebotlik egy szektába, amit elkerül, a belga nem. És belebotlik egy lánypárosba. Ironikus-pikírt-cinikus hozzáállása ezen a ponton megtorpan, a nihil- és egyéb -ista létmód mindent fikázó ius murmurandija a német, nem kizárólagosan leszbikus lányok próbáján megtörik, ez a konkrét fogás a hermetikus költőn. Houellebecq tagad mindenféle értelmes létértelmezést, és mégis mindig mindent értelmez. Persze ez nem ilyen egyszerű, ő a maga módján képezi le az értelmezhetetlen létet.
„Átváltottam a Music Televisionre, ami hang nélkül teljesen elviselhető (…) azok az édes kis cicuskák (…) Végül elővettem a farkamat és egy rapvideót nézve kivertem…”
Felületesen és a felület alatt a szex az egyetlen mentsvár, kibúvó. Emellett minden fárasztó neki. (Még a budapesti dedikálás is: „Nem is az, hogy alá kell írni a nevemet, hanem hogy sok ember néz intenzíven, szeretettel. Kimerítő ez a sok, gyorsan változó emberi kapcsolat.”) Az elbeszélés egyik houellebecq-i következtetése azonban kétségkívül ül: „nagyon jól el lehet éldegélni úgy, hogy nem várunk semmit az élettől”.
A Lanzarote nem hibátlan mű, a történetszövés teljesebb, koherensebb egységet, szöveget kívánna; az elbeszélésen a terjedelem túlnőtt, a kisregényhez meg kevés a szufla, de roppant élvezetes olvasmány. Egyre kíváncsibbá tesz: ki ez a Houellebecq? Egy herme(neu)tikus költő? Vagy csak egy köcsög francia, akiről valahogy mégsem először a fos Trianon, a szar pezsgőik vagy a büdös sajtjaik jutnak az eszembe? Teljesen emberszerű, és még rokonszenves is, szerencsére nincs elzárva tőlünk.
Michel Houellebecq: Lanzarote
Magvető, Budapest, 2013
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Kötött, 130×197 mm, 96 oldal
ISBN: 978 963 1430 74 5
