Olvas(s)atok – Spiró György: Csirkefej

a papiruszportal.hu archívumából [2005]

Szerző: Szalai Krisztina

1.
A dráma 1985-ben született, műfaja tragédia. (A szakirodalomban sokan tragikomédiának nevezik.) Már majdnem készen volt a darab, amikor a szerző kitalálta a címét.

Az „alapötlet” szerint egy öregasszonyt éppen az ver agyon, akit ő a legjobban szeret, ami sajnos mélyen emberi, igazán tragikus, görögös „alapötlet”. A cél, hogy a szerző bemutassa, mennyire diszfunkcionális az 1980-as évek magyar társadalma. Nem működik a szerelem, nem működik a szeretet, a hatalom, a vallás, a család, a munka, egyszóval semmi. Ezenfelül a művészet és az irodalom sem működik. De ez a diszfunkcionalitás nem csak a szocializmus koráról mondható el, hanem a mai magyar társadalomról is, hiszen az emberek ma sem törődnek egymással, az is előfordul, hogy egy családon belül sem.
A mű másik kiindulópontja, hogy a létező szocializmust nem lehet elviselni. (Az író a szöveg megalkotásához Csepelen, a gépipari szakközépiskolásokkal kocsmázva gyűjtögette a kiszólásokat.)
Székely Gábor kérte Spirót arra, hogy írjon Gobbi Hildának egy darabot. Gobbi HildaÍgy jutott eszébe a Csirkefej alapgondolata. Sokáig vitatkoztak a rendezővel (Zsámbéki Gáborral), hogy Gobbi Hilda képes lesz-e – korára való tekintettel – eljátszani a darabot, de végül valóban ő kapta meg az öregasszony szerepét, és haláláig játszotta is. [1] A szerző véleménye szerint az apa szerepe lett a legsikerültebb, a legelevenebb, ebbe ölte bele a legtöbb munkát.
A darab 16 jelenetből áll, egy külvárosi ház belső udvarában játszódik: ebből nyílnak a lakásajtók, de látunk egy garázsajtót és egy kocsibehajtót is. A roskadozó külvárosi háznak szinte kivétel nélkül magányos lakói vannak, ezáltal amolyan szociológiai-történeti „horizonttá” módosul a történet. Tizenkét szereplő „alkotja” a művet, mindegyikük a társadalom egyik tipikus alakját formázza meg. (Vénasszony, Tanár, Nő, Apa, Anya, Srác, Haver, Törzs, Közeg, Előadónő, Csitri, Bakfis.)
A dráma címe, a kétszeresen véres indítójelenet (a fagyott csirkefejek és a feketemiseszerű macskaáldozat), valamint a gyilkos befejezés valóban igazolja a szerző „besorolását”, miszerint tragédiáról van szó. A műben az ártatlan áldozatok száma egyre gyarapodik, először a kedvenc cicus válik áldozattá, majd ugyanilyen hidegvérrel és közönnyel gyilkolják meg a Vénasszonyt is. De a két tett között kiderül, hogy a Srác maga is áldozat, a lezüllött szülők áldozata, s áldozat a Nő és a Tanár is, a saját tehetetlenségük és a rendszer áldozatai. Mindannyian álmodnak egy jobb világról (a nő egy állandó partnerről, akivel még autós hétvégi programra is elmehet, a Srác közös meccsremenésről az apjával), de ők maguk is szanálásra vannak ítélve, ugyanúgy, mint a lepukkant bérház.
A Srác pár napos kimenője a nevelőotthonból a tékozló fiú hazatérését jelenti, de ez a történet is torzuláson megy át, hiszen mielőtt a fiú bekerült volna az intézetbe, ápolta beteg édesapját, ő maga pedig éhezett és fázott, s csak a Vénasszony szíve esett meg rajta. Ekkor kiderül, hogy a Vénasszony már korábban is képes volt jó tettek végrehajtására. Macskájának elvesztése azt erősíti meg benne, hogy vezekelnie kell addigi bűneiért (megtudjuk, hogy nem igazán szerette az urát, a háború alatt nem mert menedéket adni a zsidóknak, a gyermekét sem tudta megmenteni az ostrom alatt). Ez ébreszti rá arra, hogy újra kell fogalmaznia önmaga és a világ viszonyát. Itt következik az istenkeresés motívuma a műben. A Vénasszony ekkor teszi fel a kérdést a Tanárnak (az okos és bölcs embernek): „Tessék mondani, tanár úr, van Isten?”, és érkezik rá saját magától a válasz: „Kell, hogy legyen”. Saját kérdését egyébként többször is megválaszolja. Feleszmélése után most hirtelen jót akar cselekedni, és eldönti, hogy megtakarított pénzét a Srácra hagyja. Ám ezt mindenki kétkedéssel fogadja. Megírja a végrendeletét, s még a Nő sem tudja eltéríteni szándékától, aki emlékezteti arra, hogy a Srác ölte meg a macskáját. A Vénasszony viszont ennek ellenére védi a fiút, hiszen saját fiának tekinti. De a fiúnak nincs olyan életélménye, amely fogékonnyá tenné a jóra – inkább az ösztöneire hagyatkozik, és apja uszításának hatására végez az öregasszonnyal.
Az összes szereplőről elmondhatjuk, hogy gyermekfelnőttek [2], életükből kimaradt a felnőtté válás folyamata. Senki nem képes arra, hogy betöltse az ősi alapvető emberi szerepet, hisz – mint láttuk – az Apa és az Anya sem alkalmas a szülői szerepre. A többiekről ezt nem tudjuk ilyen nyíltan kijelenteni, hiszen mindannyian magányosan élnek. Önállótlan, racionális gondolkodásra képtelen emberek, nem tudják felmérni saját tetteik súlyát, sem értelmileg, sem érzelmileg. Sőt azt sem fogják fel, hogy bármilyen felelősséggel tartoznának egymás iránt. A felelősség áthárításának mechanizmusa viszont erősen működik bennük. Ezt az agresszióban élik ki. Mindannyian vegetálnak egész életükben, egyedül a Vénasszony az, aki szembesül a saját nyomorúságával, igaz, ő is téves és homályos felismerésekkel él.
Spiró foglalkozik azzal is, hogy vajon ki a felelős azért, hogy ezek az emberek ilyen lelki nyomorúságban élnek. Ez a kérdéskör kapcsolódik a Tanár isten nélküli világ-monológjához. Felelős-e az ember a sorsáért vagy nem? Ha nem, akkor vajon azért nem, mert már nem is érzékeli a saját helyzetét, vagy ha érzékeli, reménytelennek tartja, hogy valaha kilépjen belőle? Ha nem ők maguk a felelősek, akkor mennyiben felelős maga a kor és a társadalom? Spiró azonban soha nem segít tájékozódni, ellentétes állítások hangzanak el a szereplők szájából, s az író az olvasóra bízza a döntést. [3]

2.

A mű olvasásakor furcsának tűnhet a sok káromkodás. Valójában nem lenne szabad idegenkednünk ettől, hiszen ha az ember kilép az utcára, ezzel a beszédstílussal találja szembe magát. Ám mégis különös, hiszen Spiró ezzel a hétköznapiságot belopta a színház világába, pedig például a sajtó is általában kipontozza ezeket a kifejezéseket. Éppen ettől olyan eredeti és igazi életszerű a mű. A szakirodalomban sokan úgy jellemzik, hogy a generációnként és társadalmi rétegenként leépülő nyelv jelenik meg benne, vagy, hogy ez egy beszűkült nyelvi közeg, amely kommunikációképtelenséget és csonkolt önkifejezési formákat eredményez. Mészáros Tamás úgy véli, hogy ezzel a lepusztult nyelvvel már elveszítette funkcióját a beszéd, vagyis az emberek nem képesek egymást megérteni. Ezt valóban érezzük a műben, többször elbeszélnek egymás mellett a szereplők, például a Vénasszony támadásnak veszi a Tanár segítő szándékát.
Radnóti Zsuzsa szerint [4] a szereplők a legalapvetőbb nyelvi szabályokat sem tartják be, szegényes szókinccsel beszélnek, alany és állítmány nélkül, gyakran befejezetlen mondatforgácsokban , amelyek semmilyen információt sem tudnak továbbítani.
A szakirodalomban a Csirkefejnek négy nyelvi rétegét különítik el[5], a legalsó, a csekély szókincsű, mondattalan, „bazmegező” beszéd, amelyet a Srác, a Haver, a Törzs, a Közeg, az Apa, az Anya és a Csitri használ, vagyis a tizenkét szereplő közül hét! A második szint már alkalmas a hétköznapi kommunikációra – ezt a Vénasszony, a Nő, az Előadónő és a Bakfis használja. A harmadik szint a választékos, iskolázott, szakmailag is kiművelt nyelv, melyet egyedül a Tanár beszél. A negyedik szintnek nem marad beszélője, ezt csak az elhangzó Ady-vers mutatja, ez már a teljesen kifinomult, irodalmi nyelv.
Spiró Györgynek nagyon sok művében megjelenik a tanár–diák–iskola viszonyrendszer.[6] A tizenkét szereplő egyike a begubózva, agglegényesen élő, délutáni korrepetálással pénzt kereső Tanár, aki azonban nem szolgálója szaktárgyának, hanem szolgája. Amikor az udvari nyilvánosságban látjuk a Tanárt, akkor Spiró felkészültnek, sőt átszellemültnek mutatja be őt, hiszen monológja végén még el is sírja magát. Irodalomközelsége azonban életelidegenedés is, hiszen ő, aki olyan buzgón képes prédikálni a Csitrinek meg a Bakfisnak Adyról, a Vénasszony „Van Isten?” kérdésére képtelen valamilyen elfogadható válasszal és szavakba öntött szolidaritással válaszolni.

Irodalom

JÁMBOR Judit „Amíg játszol” – beszélgetés Spiró Györggyel Scolar Kiadó; Budapest, 1999.
KÜRTÖSI Katalin Istenkeresés Spiró György műveiben www.inaplo.hu/na/200005/21_csirkefej.html
RADNÓTI Zsuzsa Korszakok krónikása: Spiró György www.btk.pte.hu/tanszekek/irodalom/szovegtar/muller/radnoti%20zsuzsa.doc
TARJÁN Tamás Egy motívum követése: Tanár, Diák, Iskola viszonya Spiró műveiben
http://irodalom.web.elte.hu/iris/index2.html?http%3A//irodalom.web.elte.hu/iris/arch/cikkek/2001_12/egymotiv.html

[1] JÁMBOR Judit: „Amíg játszol” – beszélgetés Spiró Györggyel, Scolar Kiadó, Budapest, 1999.
[2] RADNÓTI Zsuzsa, Korszakok krónikása: Spiró György
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] TARJÁN Tamás Egy motívum követése: Tanár, Diák, Iskola viszonya Spiró műveiben