Kazinczy Ferenc és Ottlik Géza – a Fogságom naplója és az Iskola a határon*
a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Szerző: Sándor Imre Márk
Ottlik Géza a hetvenes évek végén így nyilatkozott Kazinczyról és a Fogságom naplójáról Hornyik Miklósnak: „Megelőzte Kafkát, Orwellt, Camus-t, Graham Greene-t, Salingert, Semprunt, Malamudot, az egész »legmodernebb« regényírást, elődünk lehetne (nekem is!) a nem euklideszi, nem konvencionális valóságértelmezésben, az »életérzés« többrétegű, relativitásos, szubjektív, mély, hibátlan ábrázolásában, egy ragyogóan választott (és véletlenül átélt) témában.”
Vajon milyen felismerések váltották ki ezt az elragadtatott véleményt? Vajon Ottlik mire figyelt fel abban a XIX. század elején megszületett műben, amely saját bevallása szerint könyvespolcán 42 évig olvasatlanul várt erre a felfedezésre?
Ha a fentiekben idézett megállapítás hatására összevetjük Ottlik és Kazinczy életútját, valamint az életművekből kiemeljük, és egymás mellé állítjuk a legjelentősebbnek tartott prózai alkotásokat, vagyis az Iskola a határont és a Fogságom naplóját, akkor meglepő hasonlóságokat fedezhetünk fel. Ezek a hasonlóságok a valóság, a szerző és a mű viszonyára világítanak rá. Talán ezen tényezők közti viszonyok közül ismert fel néhányat Ottlik, és ezek a hasonlóságok késztették arra, hogy elődjének nevezze a felmenőivel még rokonságban is álló Kazinczyt.
Mindkét szerző életében fontos alapélményt jelentett a bezártság átélése. Kazinczy híressé vált rabságának hat és fél éve, és Ottlik katonaiskolai élményei, legfőképpen a három kőszegi év alakította ki az élethez okvetlenül szükséges szilárdságot adó tőkesúlyt mindkét szerző lelkében. A kemény körülmények közepette megtalálták a módját annak, hogy éljenek és túléljenek. A művek erről a folyamatról (is) akarnak beszélni, és az így kialakult életérzést akarják megosztani másokkal.
Meglepő, hogy ennek elmondáshoz, vagyis a művek létrejöttéhez mindkét esetben ugyanannyi idő elteltére volt szükség az alapélmény befejezésétől számítva: ez pedig majdnem kereken három évtized (Kazinczy börtönévei 1801-ben értek véget, a Napló pedig 1828-ban készült el; Ottlik alreáliskolai évei 1926-ban fejeződtek be, az Iskola pedig 1959-ben jelent meg). Szintén „filológiai” hasonlóság, hogy a műveket megelőzték korábbi változataik. Kazinczy a Pályám emlékezetében, Ottlik a Továbbélőkben látszólag már megírta a témát, de mégis tovább csiszolták ezeket az előszövegeket, hogy elkészülhessenek a tökéletesebb változatok. A művek ilyen módon való létrejötte és az életművek ismerete arra mutat rá, hogy mindketten azonos módszerrel dolgoztak, aminek lényege az újraírás és az érlelés.
A „relativitásos, szubjektív” ábrázolás szintén mindkettejüknél hangsúlyos. Az Iskola két kézirattal jeleníti meg a különböző nézőpontok összevetését (így alakul ki végeredményként Szegedy-Maszák Mihály kifejezésével élve a regény regénye), Kazinczy pedig naplót ígér, de több ponton is tisztán látható, hogy valójában regényt ír (a Fogságom naplója tekinthető egy napló regényének is).
Regényt kellett írniuk, mivel tudták, hogy a mondanivaló, a túlélés példázatának minél alaposabb elmondásához szükségszerűen hozzátartozik az átélt élmények bizonyos pontokon való megváltoztatása vagy kiegészítése, hiszen így mondható el jobban az a bizonyos életérzés.
Ez pedig a legfontosabb közös ponthoz, a nyelvhez való hasonló viszonyulásra tereli a figyelmet. Mindkét műben megjelenik az elmondhatóság problematikája. Mindketten megírják a műveket, megpróbálják lefordítani az érzéseket a nyelv jelrendszerére, de eközben problémákkal találják szemben magukat. Ezért aztán mindketten kitágítják a nyelv írott jelrendszerének határát. Ehhez képeket (rajzokat vagy festményeket) vagy más nyelvi, illetve nem nyelvi jeleket (többnyelvűséget, líraiságot, vagy mondanivalóval megtöltött cselekedeteket) is bevonnak az elbeszélésbe.
A megszólalás mellett mindkét szerző használja a hallgatás eszközét is: saját életéről Kazinczy úgy tudja kialakítani a kívánt képet, hogy jól észrevehetően kerüli a vívódások, a keservek említését, Ottlik pedig konkrétan le is írja, hogy a legtöbbet talán a hallgatás képes elbeszélni arról, amit igazán fontos elmondani.
A művek értékének felfedezése is váratott magára mindkét esetben: a Napló csak 1931-ben (!) jelent meg könyv alakban, az Ottlik figyelmét is felkeltő Nemes Nagy Ágnes-esszé pedig csak sokkal később született meg. Az Iskola a határon jelentőségének felismerése sem a megjelenés után történt, holott a Napló és az Iskola is összekötő szerepet tölt be a magyar irodalom fejlődésében. A klasszicista Kazinczy egy új korstílus, a romantika felé tett nagy lépést, Ottlik Iskolája pedig végkép beléptette a magyar irodalmat a posztmodernitásba.
Irodalom
Kelecsényi László: A szabadság enyhe mámora. Budapest, Magvető, 2000.
Mezei Márta: „Magamat ragyogtatom”. Közelítések a Fogságom naplójához. Irodalomtörténeti Közlemények, 2000/3–4.
Nemes Nagy Ágnes: Film, a 18. századból. In uő: Metszetek. Esszék, tanulmányok. Budapest, Magvető, 1982.
Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza, Pozsony, Kalligram, 1994.
Szilágyi Ferenc: Az emlékíró Kazinczy. In Kazinczy Ferenc: Az én életem. Összegyűjtötte, szerkesztette, előszó és a jegyzetek Szilágyi Ferenc. Budapest, Magvető, 1987.
* Olvas(s)atok, néz(z)etek sorozatunkban Fűzfa Balázs (Nyugat-magyarországi Egyetem) tanítványai szerkesztett, rövidített dolgozataiból közlünk.
