Janet Foxley: Fikarc és az óriások
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: legéndi
Az Animus Kiadó a múlt év végén egy brit első díjas gyerek-ifjúsági könyvet adott ki magyarul. A The Times gyermekregényversenyén Janet Foxley ezzel az óriástörténettel nyert. Mindig érdekes, hogy az Egyesült Államokban, Angliában vagy a világ más táján milyen műveket ítélnek a legjobbnak, milyen témát, cselekményszövést stb. értékelnek. Ha a bírálás szempontjait nem is, azt megtudtuk, óriás regény-e a Fikarc.
Fejlődőképes vagyok. Legutóbb az Egy ropi naplója kapcsán állapítottam meg csak úgy magamnak, hogy ezt a könyvet 10-15 éve biztosan nem adtam volna a gyerekeim kezébe, manapság pedig egészen jól elszórakoztam rajta – annak ellenére, hogy sem a történet, sem a grafika, sem a nyelvezet, sem a főszereplő nem túl eredeti/különleges, sőt. Mindez egyben azonban nagyon ki van találva és sikerre ítélve. Szerzőjének nem kell frakkot venni a Nobel-díj átvételéhez, de nem is ez a cél egy gyerekkönyvnél, azt pedig mindenképp eléri, hogy egy átlagos, olvasni még csak nem is igen szerető kölyök végigrágja.
A Fikarc egy „más” óriásról szól. A másság gyerekirodalmi köntösbe öltöztetése nem új már nálunk sem, ez az óriásköntös azonban nem szokványos. A Szorula család legidősebb, tízéves gyermekéről van szó, aki Kórász öccsével és Böhöm Böbe baba húgával ellentétben nem a megfelelő percentilisek szerint növekedik. Öccse jojózik vele, így kezdődik és végződik regény, addig azonban sok tűz elhagyja Lángos sárkány torkát.
Az alaphelyzet is kicsit más: az óriásnép az évszázados szupremácia után beszorula a rengetegbe, egy tűzhányó kráterébe az emberek (pöttömök) elől, mivel azok varázsbotjukkal és gépeikkel legyőzhetetlen ellenségekké válnak. Az óriások így többnyire napfény nélkül tengetik életüket, nem merészkednek a falakon túl, a felnőttek dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak. Nehéz az óriások élete. Fikarc lógós, hiszen mindenki – még a tanárok is – vele, az aprólékkal kekeckedik. Iskola helyett is inkább titkos kunyhójában tartózkodik. Nem egy Alain Delon, de a többi óriás sem (és szerencsére a könyv nem is szagos). Kilátástalan jövőképe azonban egyszerre földerül, amikor a pályaválasztás és az azt megelőző Óriási Vizsga előtt a múzeumban épp ráillik a pöttömök féltve őrzött ruhája. Ráadásul még egy titkos- (=ember-) írással teli könyvecske is lapul a nadrágzsebben, ami beindítja Fikarc fantáziáját.
Szó szót, akció akciót követ. Fikarc a pöttömhacukában bemerészkedik az emberek közé, ahol megismerkedik Emmával, egy vele egykorú pöttömmel, végül szerencsésen megússza a kalandot. Öccse nagy bajba keveredik, elszökik a házi sárkánya, amiért kidobják az iskolából, ezt úgy próbálja jóvá tenni, hogy eloroz egy embergyereket (nem mondom meg, kit). A királyi születésnapi partin Fikarc hiába lopja ki Emmát az óriáskirálylánytól és vissza a városba, az emberek közben nagy erőkkel keresik az eltűnt kislányt, veszélyben az óriások…
A szokatlan helyzetekben bővelkedő, helyenként sziporkázó humorú történetben a mozgalmas cselekmény lendíti át a kevésbé ötletdús és eredeti részeken a regényt. Sok művet fel lehetne sorolni, amelyekből merít a szerző, de ma már természetesen nem lehet csak eredeti ötletekből építkező mesét sem írni. Nekem leginkább egyes Harry Potter-motívumok tűntek erőteljesnek.
Egyedivé a környezet és a történet tálalása teszi a regényt. Ronda, nem világos óriásvilág, a gilisztaürüléktől a gusztustalan galócaételekig sok minden visszataszító, a szereplők nagy része még csak nem is rokonszenves (például Szorula apa sem az angolkisembereknél tanult: „Ne károgj, asszony!”). Fikarcon kívül az anyja, Emma és Pergamen lovag őbölcsessége tartozik a feltétlen „jók” közé. A didaktikai cél könnyen megfejthető, de nem szájba rágós, mint a gyíknyalóka. Ahogy az iskola szerepének hangsúlyozása, a könyv mint egyik kulcsmeseelem szerepeltetése is helyénvaló.
Leginkább a nyelvezettel lehet majd baja a veretes meséken nevelkedett szülőknek, ugyanis a szöveg kissé polgárpukkasztó. Jó a fordítás, a szöveggondozás, szellemesek az elnevezések (Gigantika, Mák Virág királykisasszony, Wéer Ivó tanár úr, Ómeláksága XIII. Félkegyelmes király stb.), de lássuk be, az óriások nem virágként élnek (a legnagyobb felhajtás náluk a Böfögés és Pukizás Verseny); és nem virágnyelven beszélnek, itt még Bumfordi tanárnőnek a száját is olyan kifejezések hagyják el, mint „olajra lép”, „szánalmas csökött kis lények”. Mindamellett épp ez teheti népszerűvé inkább a kiskamaszok számára a regényt.
A rajzok stílusosak, hol képregény-, hol graffiti-, hol unalmas iskolai órákat idéző tankönyvszéljegyzet-szerűek, az ezen a vizuális kultúrán nevelkedett ifjaknak vélhetően telitalálat lesz.
A Fikarc egy szórakoztató kis óriás.
Óriásfülszöveg
Az óriások a Morajló-hegy gyomrában rejtőzködnek a völgyben lakó emberek szeme elől. De nem mindig volt ez így: régen bizony embereket raboltak, vagy éppenséggel felfalták őket. Csakhogy ezek a pici lények mostanra már varázslatos fegyverekkel védik meg magukat.
Ráadásul nem minden óriás hatalmas! Fikarc például alig nagyobb egy embernél. Emiatt sűrűn válik gonosz tréfák céltáblájává. Egyszer aztán betelik nála a pohár, és felkerekedik, hogy szerencsét próbáljon a pöttömök világában, akikhez oly nagyon hasonlít.
De felfedez valami igencsak meglepőt…
Foxley, Janet: Fikarc és az óriások
Animus Kiadó, 2011
Kartonált, 208 oldal
Rajzok: Steve Wells
Fordította: Dobosi Beáta
Szerkesztette: Moldova Júlia
ISBN: 9789633240489
