Névnapok: Buda, Richárd, Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd, Szixtusz, Ulpián
Események:
1862 – megjelent Victor Hugo A nyomorultak című regénye Párizsban (Brüsszelben március 30-án vagy 31-én).
1957 – Samuel Beckett Végjáték (A játszma vége) című drámájának francia nyelvű premierje Londonban.
1968 – bemutatják az Egyesült Államokban a Majmok bolygója című sci-fi filmet, Charlton Heston és Roddy McDowell főszereplésével.
2014 – átadták a nagyközönségnek az újjáépített Várkert Bazárt Budapesten.
Meghalt Bartolomé Esteban Murillo (1618–1682) spanyol festő, a spanyol barokk festészet kiemelkedő alakja.
Már tizennégy évesen kisebb képeket festett, illetve vallási témájú rajzokat készített, hogy némi pénzt adhasson haza. 22 éves korában egy kis festőműtermet hozott létre, képeit vásárokon adta el, de annak ellenére, hogy képeit vásárolták is az emberek, ez nem szüntette meg benne azt a vágyat, hogy igazi művésszé váljon. Olyannyira nem, hogy miután megismerte Van Dyck képeinek a másolatait, még inkább tökéletesíteni akarta saját festészetét. 26 éves korában Madridba költözött, ahol Velázquez tanítványa lett, aki megnyitotta számára a madridi és toledói királyi paloták, és a Monasterio del Escorial kapuit, ahol megcsodálhatta és lemásolhatta a legkülönbözőbb mesterek festményeit is, ezáltal tökéletesítve saját művészetét. 1645-ben tért vissza Sevillába. Ebben az évben tizenhárom vásznat festett a sevillai San Francisco el Grande kolostor részére, ami meghozta neki a megérdemelt elismerést. Jóllehet vallási témájú munkái ismertebbek, Murillo jelentős számban festett korabeli asszonyokat és gyermekeket ábrázoló festményeket is (Angyali üdvözlet, A koldus, Nők az ablaknál).
Megszületett Verseghy Ferenc (1757–1822) író, költő, nyelvész, polihisztor, műfordító, irodalomszervező, énekes, hárfás és zeneszerző, esztéta.
Iskoláit 1766-ban Pesten kezdte, s 1769-től Egerben folytatta, ahol 1771-ben a papnövendékek közé vették fel, 1777-ben azonban kilépett. Az 1790-es évek elején háromszáz forint nyugdíjából éldegélt, s már jelentékeny sikerrel belevegyült az irodalmi mozgalmakba, amikor 1794. december 11-ére virradóra a Martinovics-ügyben elfogták, 1795-ben a Hétszemélyes Tábla halálra ítélte, ezt azonban kilenc évi várfogságra változtatták. A magyar felvilágosodás, majd a nemzeti ébredés és a hazafiság egyik első alakja volt. A magyar irodalomban mint lírai és elbeszélő költő, esztéta és mint nyelvész fejtett ki nevezetes munkásságot. Fogsága előtt főleg költőként és elméletíróként dolgozott. Zeneértő, sőt zeneszerző is volt (Rövid értekezés a musikáról, Mi a poézis?, Magyar grammatika avagy nyelvtudomány).
Meghalt Johannes Brahms (1833-1897) német zeneszerző.
A romantika korában élt, de tudatosan a bécsi klasszicista zenei formákhoz nyúlt vissza. Tizenhárom éves korában a kikötői negyed kocsmáiban játszott élelemért meg némi bérért. Tizenhét éves korában megismerkedett Reményi Ede magyar hegedűművésszel. Reményi egyike volt azoknak, akiknek a szabadságharcban való részvételükért menekülniük kellett. Brahms az ötvenes években alkotta meg első nagyobb szabású művét, az I. (d-moll) zongoraversenyt. Ma már történeti távlatból szemlélve működését, tisztán látható, hogy művészete költőiségének alapvonásaiban éppúgy vérbeli romantikus, mint Liszté vagy Wagneré, romantikus mondanivalóját azonban klasszikus és kiegyensúlyozott formaművészetével fejezte ki. Valóban Brahms egész életművében azt a goethei egyetemességet kereste, amelyben egyensúlyba kerül a merészen egyéni mondanivaló a korszerű érzelemvilággal és nemes arányú építőművészettel. Dallamvilága gyökereiben a német népművészetre támaszkodik, költészete végső értelemben saját érzelmeit visszhangozza (Akadémiai ünnepi nyitány, Német requiem, Magyar táncok). —» Fischer és Brahms
Meghalt Graham Greene (1904–1991) angol író, drámaíró, kritikus.
Számtalan novellát, regényt, esszét, kritikát, életrajzot írt; forgatókönyv és színdarab is fűződik a nevéhez. Művei közül többet meg is filmesítettek. Az 1930-as évekre már széles körben olvasott író volt, az 1940-es években nemzetközileg is ismert lett, az 1950-es évekre pedig a huszadik század egyik meghatározó irodalmi alakja lett. Regényeit eredetileg két kategóriába osztották: bűnügyi regényekre, mint például a Brightoni szikla, amit ő maga is „szórakoztató irodalomnak” minősített, de amelyek gyakran hordoztak jelentős filozofikus tartalmat is, illetve irodalmi művekre, mint például a Hatalom és dicsőség, amelyre hírnevét kellett alapoznia. Élvezte a paródiát, 1949-ben, amikor a New Statesman versenyt hirdetett Greene stílusának parodizálására, álnév alatt maga is elindult a versenyen és második díjat nyert (A csendes amerikai, Utazások nagynénémmel, Az emberi tényező).
Megszületett Marlon Brando (1924-2004) Kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, a 20. század egyik legnagyobb hatású filmszínésze.
1947-ben a Broadwayen Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta, a kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt. A darabot négy évvel később filmre vitték. Brando mind a közönség, mind a kritikusok körében sikeres lett áttörő alakításaival. Elia Kazan rendezte A rakparton című film főszerepéért megkapta első Oscar-díját. 47 éves volt, amikor Don Vito Corleonét formálta meg A Keresztapa című filmben. Akkoriban mindenki nagy visszatéréséről beszélt, tüntető távolmaradásáról az Oscar-ceremóniáról. Színészgenerációkra volt hatással a játéka, és miatta választották ezt a szakmát: a Brando által „pocsék életként” jellemzett színészlétet. Hollywood mai legnagyobbjai vallják, hogy az ő hatására léptek erre a pályára, és minden egyes munkájukat most is ő inspirálja (Oroszlánkölykök, Utolsó tangó Párizsban, Apokalipszis most). ––> Az utolsó tangó
Ezen a napon született:
Alessandro Stradella (Antonio Alessandro Boncompagno Stradella, 1639–1682)
olasz barokk zeneszerző, a concerto grosso formájának első alkalmazója. Zeneszerzőként 20 évesen szerzett hírnevet magának. Hangszeres művei mellett hat teljes estés operát is komponált, amelyek szintén nagy hatást váltottak ki a maguk korában. Több mint száz kantátát is papírra vetett. Ezekben fontos szerepet játszanak a népies elemek.
Adler Vincent (Adler Vince, 1826-1871)
zongoraművész, zeneszerző. Az 1860-as években Párizs legjobb zongoraművészei közé tartozott. Rengeteg hangversenyt adott. A turnék után Genfben telepedett le, ahol hat évig volt a konzervatórium tanára. Kompozíciói közül briliáns etűdjei és értékes zongoradarabjai nevezetesek.
Marczali Henrik (Morgenstern Henrik, 1856-1940)
történetíró, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. 1870-ben a Budapesti Tudományegyetemen a bölcsészeti tanfolyam hallgatói közé iratkozott be, 1875–1878 között külföldi egyetemeken tanult (Berlinben, majd Párizsban). Mint szaktudós az Árpád-kori és az újabbkori magyar történetet és világtörténetet választotta tanulmánya tárgyául. A Pallas nagy lexikona cikkírója volt a magyar történelem újabbkori részéről. Elsőnek dolgozta fel részletesebb munkákban hazánk 18. századi történelmét.
Henry van de Velde (1863-1957)
belga festő, építész, bútorkészítő, az Art Nouveau kialakulásához nagyban hozzájárult. Először festőnek tanult, majd építészettel és iparművészettel folytatta tanulmányait. Nagyrészt Németországban dolgozott, ahol igen nagy megbecsültségnek örvendett. A modernizmus és funkcionalizmus előfutáraként és teoretikusaként az Art Nouveau mozgalom vezető iparművésze volt. Kidolgozta személyes kortárs stílusát a bútortervezésben és megkísérelte annak átültetését az építészetbe.
Zsitkovszky Béla (1868-1930)
fényképész, géptervező, operatőr és rendező, a magyar filmgyártás és filmtechnika egyik úttörője, az első magyar filmlaboratórium létrehozója, számos filmlaboráns és operatőr mestere és tanítója. Kevésbé művészi képességű, inkább technikai érdeklődésű ezermester volt, például úgy készített pillanatfelvételt, hogy a képet egy galamb lábára kötött s elszakadó cérnaszál exponálta (A vaskereszt, Elnémult harangok, A kétarcú asszony).
Leslie Howard (Leslie Howard Steiner, 1893-1943)
magyar származású angol színész, filmrendező. A Magyarországról Angliába a 19. század végén kivándorolt Steiner házaspár már Londonban született gyermeke. Mérsékelt színészi tehetsége ellenére, bizonyára elegáns megjelenésének és a Dulwich College-ban felszedett úri angol kiejtésének köszönhetően egyre jelentősebb szerepeket kapott. 1920-ban Amerikába költözött, és a Broadway-n angol gentleman-szerepkörben sikeresen szerepelt társasági komédiákban. Amint kitört a második világháború, visszatért Európába. Rendszeresen fellépett az angol katonáknak adott harctéri színelőadásokon (Elfújta a szél, Berkeley Square, Modern Pimpernel).
Kraus Lili (Lili Kraus, 1903–1986)
zongoraművész. Habár szegényes körülmények közé született, hatéves korára megtanult zongorázni és tizenöt éves korában felvették a budapesti Zeneakadémiára. 1922-ben a Bécsi Zeneakadémiára került és annak professzora lett, 1930-ig. 1943. júniusában őt és családját is börtönbe zárták Jakartában, miután a japánok ellenséges hollandnak tekintették. Kiszabadulása után több nyugati országban, utolsó húsz évében Észak-Karolinában élt. A 20. század egyik legkiemelkedőbb Mozart-előadója volt.
Ács József (1914-1990)
festőművész, műkritikus. Tanulmányait a belgrádi Királyi Művészeti Iskola pedagógia szakán végezte, majd a belgrádi Képzőművészeti Akadémia tanulója 1941 áprilisáig. 1956-tól 1980-ig a Magyar Szó képzőművészeti kritikusa, a lap állandó rovata, a Képzőművészeti Iskola az ő nevéhez fűződik. 1952-ben megalapította az 1. jugoszláv művésztelepet Zentán. Művészetének fejlődési szakaszon keresztülmentek a posztimpresszionizmuson, a szocialista realizmuson, az expresszionizmuson, a szürrealizmuson.
Hubay Miklós (1918-2011)
Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Bölcsésztanulmányait a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte 1936–1940 között. 1942-től Genfben ösztöndíjas. Első darabja már a Magyar Nemzeti Színház programján szerepelt. Az első magyar musicalt Vas Istvánnal és Ránki Györggyel alkotta meg. A hosszan tartó hazai állástalanság után pályafutása 1974–1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. A firenzei évek után ismét kapott közéleti szerepet Magyarországon (Hősök nélkül, Tüzet viszek, Lélegzetvisszafojtva).
Doris Day (Doris Mary Ann von Kappelhoff, 1922-2019)
amerikai színésznő, énekesnő. Az 1930-as években Cincinnatiban tanult táncolni, profi táncos szeretett volna lenni, de egy autóbalesetben eltört a lába. Ezután kezdett énekelni. Több filmben is szerepelt (Bajkeverő Jane; Az ember, aki túl sokat tudott; Ne egyétek meg a százszorszépeket!).
Körmendi Vilmos (Keilwert, 1931-2016)
EMeRTon-díjas zeneszerző, karmester, zenei rendező. 1957-ben saját együttest alapított. 1960–1990 között több európai rádió és hanglemezcég stúdiózenésze volt. 1962–1996 között a Magyar Rádió zenei főosztályának munkatársa, hangszerelője, karmestere, zenei vezetője és rendezője volt.
Melocco Miklós (1935)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szobrászművész, érdemes művész. Polgári családban és környezetben, Rómában született, neveltetése során elsajátította a művészetek szeretetét és tiszteletét. Kisgyermekként családjával egy ideig Berlinbe költöztek, majd hazatértek Magyarországra. Háromszor jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első két alkalommal polgári származása miatt elutasították. Végül, 1955-ben vették fel. 1970-től a kecskeméti művésztelepen is élt családjával, majd a budapesti Dózsa György úti műteremben dolgozott. 1981-től Zsámbékon telepedett le, azóta is itt él és alkot. 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára (Szent István megkoronázása – Esztergom; A Páneurópai piknik emlékműve – Sopronpuszta; Kós Károly-emlékmű – Budapest).
Devich János (1938–2017)
Liszt Ferenc-díjas csellóművész, zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1962-ben diplomázott a Zeneművészeti Főiskolán. 1960 és 1985 között a Magyar Állami Operaház zenekari tagja, 1985-től az Országos Filharmónia szólistája, 1966-ban a Kodály-vonósnégyes alapító tagja volt.
Csikos Gábor (1939-1996)
színész. 1962-ben végzett a Színművészeti Akadémián. Négy-négy évadot töltött a Szegedi Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Thália Színházban. 1974-től 1977-ig a 25. Színház, 1977 és 1980 között a Radnóti Miklós Színpad tagja. 1991-től a Nemzeti Színház művészeként dolgozott. Főként drámai főszerepeket alakított, de karakterszerepekben is kiváló volt. 291 filmben működött közre szinkronhangként (Sose halunk meg, Rosszemberek, Pesti háztetők).
Farkas Árpád (1944-2021)
Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját. A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson (Másnapos ének, Bolhalakodalom, Nem ilyen lovat akartam).
Benkóczy Zoltán (1946)
színész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja. 1966-1971 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott segédszínészként. 1973-ban szerepelt először filmben, 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-szakán. 1972 óta a Budapesti Operettszínház tagja, 1980-ban alapító tagja volt a Rock Színháznak (Régi idők focija, Egymásra nézve, De kik azok a Lumnitzer nővérek?).
Budai Ilona (1951-2023)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész. Első sikerét az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedőn aratta, majd az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is. Ekkor kezdődött meg az együttműködése Halmos Bélával és Sebő Ferenccel a táncházi mozgalomban. Első önálló népdalestjét 1976-ban adta. 1978-ban jelent meg első önálló nagylemeze. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, 1975 óta vezetett népzenei táborokat.
Serei Zsolt (1954)
Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester. A győri, majd a budapesti Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult. 1978-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzés diplomát szerzett, majd 1979 és 1982 között a karmesterképző szakot is elvégezte. 1977–79 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként szolfézst és zeneelméletet tanított. 1986 óta tanít a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán. Karmesterként számos mű bemutatója fűződik a nevéhez, a hazai kortárszenei élet jelentős alakja. ––> Kortárs magyar vesperások
Gruiz Anikó (1954)
színésznő. Diplomáját Tanítóképző Főiskolán szerezte 1981-ben. 1973-tól az Állami Déryné Színház, 1978-tól a Népszínház társulatának színésznője volt. 1981-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1986-tól szabadfoglalkozású színművésznő. Szinkronizálással is foglalkozik.
Francesca Woodman (1958-1981)
amerikai fotóművész. Fényképei központjában a női test és identitás áll. Az újra és újra felbukkanó tükrök, elhagyatott házak málladozó falai és a romantikus ruhák fokozzák a képek (rém)álomszerű hangulatát. Francesca Woodman aprólékos körültekintéssel készítette elő és tervezte meg fényképeit, nagy figyelmet fordított a részletekre.
Alec Baldwin (Alexander Rae Baldwin, 1958)
Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, rendező; Daniel, William és Stephen Baldwin testvére. Az 1980-as évek elején a televízióban kezdte pályafutását. 1990-ben a Vadászat a Vörös Októberre című filmben felkerült a csúcsra (Háború a háborúról, Aviátor, A tégla).
Ürmössy Imre (1959)
operaénekes (basszus), énektanár. 1978-ban lett a Zeneakadémia hallgatója, ahol egyszerre volt a gordonka és az ének szak növendéke. Pályáját 1983-ban a Magyar Rádió Énekkarában kezdte. 1988-ban szerződtette a debreceni Csokonai Színház, s azóta is az operatagozat magánénekese. Pályafutása kezdetétől rendszeres közreműködője oratóriumelőadásoknak. Színpadon kiváló buffo-alakításokat nyújt.
David Hyde Pierce (1959)
négyszeres Emmy-díjas amerikai színész, rendező, komikus. A filmsorozatok mellett mellékszerepeket vállalt olyan filmekben, mint a Más, mint a többiek, A halászkirály legendája, Nixon. Animációs filmekben szinkronszínészként is hallható. A filmezésen túl a színpadon is sikereket aratott, Tony-díjat szerzett.
Eddie Murphy (Edward Regan Murphy, 1961)
Emmy-, Golden Globe- és Grammy-díjas amerikai színész, humorista és énekes. Már a gimnáziumban kitűnt humorával, előadókészségével. Brooklynban 15 éves korában 25-50 dollárért önálló esteket tartott külvárosi ifjúsági házakban, ahol saját szövegeivel szórakoztatta a közönséget. Később az NBC Saturday Night Live című műsorában folytatta humorista karrierjét, majd számos vígjátékban is szerepelt. Sok filmjében a fő szerepén kívül további szerepet is játszik. Sokoldalú szinkronszínész és zenész is, több slágert és albumot kiadott színészi karrierjével párhuzamosan. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán (Szerepcsere, Beverly Hills-i zsaru filmsorozat, Amerikába jöttem).
Catherine McCormack (1972)
angol színésznő. A nagyközönség A rettenthetetlen című történelmi drámában ismerte meg igazán, igaz nem kapott túl nagy szerepet a filmben, de így is emlékezetes maradt az alakítása. 1998-ban már főszerepet osztottak rá A velencei kurtizán című romantikus moziban (A panamai szabó, Kémjátszma, Mennydörgő robaj).
Mundruczó Kornél (1975)
Balázs Béla-díjas film- és színházi rendező. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát előbb színész szakon, majd film- és televíziórendezőként. Hazai és külföldi színházakban is játszott, rendezett. A filmrendező pályafutása 2000-ben indult, 2003 óta operát is rendez. 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja. 2009-ben Büki Dórával közösen megalapította független színházi társulatát, a Proton Színházat. A cannes-i fesztiválon többször is szerepelt filmjeivel (Jupiter holdja, Delta, Nincsen nekem vágyam semmi).
Karsai J. András (Andrew J. K., 1986)
színész, pantomim- és táncművész, énekes-dalszerző. Művészi tanulmányait 1994-ben az édesanyja által vezetett CSIP gyermek-pantomimegyüttesben kezdte, 1995-ben az egri Gárdonyi Géza Színházban kapta első színpadi szerepét. 2000-ben saját pantomim együttest alapított New Generation Pantomim Formáció néven. 2005-től a Theatrum Színiakadémia Művészeti Szakiskolában prózai színész szakon tanult, 2006-tól a Madách Színház stúdiójába is felvették, ahol 2009-ben diplomázott, mint musical színész. 2007-től a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója volt. 2010-től a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének tagja. Készít koreográfiákat is. 2019-2023 között a Turay Ida Színház társulatának művésze volt.
Ezen a napon halt meg:
Juliusz Slowacki (1809-1849)
lengyel drámaíró, a 19. század egyik legnagyobb romantikus lengyel költője. A Három bárd egyike, a nagy emigráció egyik szellemi vezetője, 1848-ban csatlakozni akart a szerveződő varsói felkeléséhez, de a porosz hatóságok utazása közben feltartóztatták és visszatoloncolták Franciaországba (Slowacki válogatott költeményei, Mazepa, Juliusz Słowacki versei).
Eduard van der Nüll (1812-1868)
osztrák építész, a historizmus jeles mestere. A bécsi akadémián tanult, 1843-ig beutazta Olaszországot, Franciaországot és Németországot. Együtt dolgozott Sicardsburggal, aki monumentális épületek tervezésében tűnt ki, míg Nüll az ékítmények harmonikus felrakásában jeleskedett. Legnagyobb közös alkotásukat, a francia neoreneszánsz stílusú bécsi operaházat 1861 és 1869 között építették.
Veres Ferenc (1832-1916)
fényképész, feltaláló, szakíró, a magyar fotótörténelem meghatározó alakja, nevéhez számos fényképészeti eljárás feltalálása fűződik. 1852-ben nyitotta meg fotóműtermét Kolozsváron, mely híres találkozóhely volt a kor íróinak és művészeinek.
Tóth Béla (1857-1907)
újságíró, filológus, művelődéstörténész, író és műfordító. A századforduló elismert, sokoldalú publicistája volt, de jelentős munkásságot fejtett ki a magyar nyelvű proverbiumok, anekdoták, aforizmák és szállóigék összegyűjtése és filológiai feldolgozása terén is. Szépíróként novelláiban letűnt korok, különösen a török hódoltság világát elevenítette fel. Archaizálásra hajlamos szépírói modora, historizáló nyelvezete és a századfordulóról visszatekintve egzotikus történeti kulisszái miatt gyakran említik Jókai Mór és Gárdonyi Géza méltó, de kevésbé termékeny pályatársaként (Szájról-szájra: A magyarság szálló igéi; Mendemondák – A világtörténet furcsaságai; A magyar anekdotakincs).
Nadežda Petrović (1873-1915)
szerb festőnő, Szerbia leghíresebb fauvista festője. Művészeti tanulmányait Münchenben folytatta, de festői pályafutása alatt szinte mindvégig Szerbiában élt. 1900-ban már önálló kiállítása volt Belgrádban (Török híd, Régi Prizren, Koszovói bazsarózsák).
Pongrácz Zoltán (1912-2007)
zeneszerző, az elektroakusztikus zene magyarországi úttörője. Magánúton tanult zeneszerzést, első kompozícióit a középiskolában mutatták be. Az érettségi utáni nyáron népdalokat gyűjtött szülőföldjén, ennek nagy szerepe volt abban hogy 1930 és ’35 között Kodály Zoltán növendéke lehetett a Zeneművészeti Főiskolán. A népdalgyűjtést akadémistaként is folytatta. 1964-ben és 1965-ben Darmstadtban szerezte első ismereteit az elektroakusztikus zenéről (Az utolsó stáció, Kossuth kantáta, Bariszféra).
Szemere Vera (1923–1995)
színésznő, érdemes művész. 1942-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként. Pünkösti Andor idején lett a Madách Színház tagja. A második világháborút követően a Művész Színházban lépett fel. 1949-től a Petőfi Színház, 1958-1976 között ismét a Madách Színház tagja volt (Kárpáthy Zoltán, Butaságom története, Vivát, Benyovszky!).
Géczy Dorottya (1931-2023)
Jászai Mari-díjas színésznő. 1949-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. 1949–1951 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1951–1957 között az Ifjúsági Színház és az Irodalmi Színpad művésze volt. 1957-től a Vidám Színpad társulatához tartozott. Prózai és zenés darabokban is jelentős alakítások fűződnek nevéhez. Franciás alkatához megfelelően az egyik legkiválóbb magyar sanzonénekesnő (Csigalépcső, Álmodozások kora, Cha-Cha-Cha).
Wolf Vostell (1932–1998)
német képzőművész, festő, szobrász. A huszadik század második felében különféle képzőművészeti műfajok és technikák, mint az installáció, videoinstalláció, video art, happening, fluxus, dekollázs úttörői közé tartozott.
Köntös-Szabó Zoltán (Szabó, 1940–2023)
erdélyi magyar író, újságíró. A Forrás-nemzedék első rajának valóságszemléletét avantgárd eszközökkel bizarr rálátássá mélyítő művész. Novelláival és riportjaival tűnt fel. Írói módszere e két műfaj szerencsés ötvözetéből született. 1981-ben családjával Magyarországra költözött (Lakon háza, A Sárkány éve, Trianon gyermekei).
Fodor István (1943-2021)
régész, muzeológus, elsősorban magyar őstörténettel és a honfoglalás kor régészetével foglalkozott. 1989-2000 között részt vett a Szovjetunióba hurcolt magyar műkincsek felkutatásában (Vázlatok a finnugor őstörténet régészetéből, A magyarság születése, Őstörténet és honfoglalás).
Balkay Géza (1952–2006)
Jászai Mari-díjas színész. 1978-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1979-től a Nemzeti Színház, 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, itt játszott 1993-ig. Később „szabadúszó” lett, végül 2001-től az R.S.9. Stúdiószínház művésze volt (A tanítványok, Eldorádó, X polgártárs).
Busa Tamás (1955-2021)
operaénekes. Oboázni és zongorázni tanult, 1969-től orgonálni is. Budapesten kántorképzőt végzett, éveken keresztül különböző településeken volt egyházi szolgálatban. 1987-től a Zeneakadémia szegedi tagozatán volt Sinkó György énekesnövendéke, 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban. Covid19-fertőzés következtében hunyt el.
