a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Lehotka Ildikó
Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov összes versenyművét tartalmazó lemezt adott ki a Warner, hiánypótló felvételeket, hiszen sem a zeneszerző műveit, sem azt az oroszoknál igen jelentős korszakot, a századfordulóét nem igazán ismerjük. Glazunov, Ljadov és Szkrjabin az a három zeneszerző, aki az orosz romantika középső periódusát képviseli, de árnyékban maradtak, Csajkovszkij, Muszorgszkij mellett. A Glinka és az őt követő, az orosz zenét a semmiből európai szintűvé emelő szerzők után Glazunovék készítették elő azt a vonalat, mely majd Sztravinszkij, Prokofjev sikereit hozták meg.
Glazunov 1865. augusztus 10-én született Szentpétervárott, nagyon fiatalon kezdett el komponálni. Első szimfóniáját 16 évesen írta, a műre Liszt is felfigyelt, és bemutatta a művet Weimarban. Glazunov tanára Balakirev volt, Rimszkij-Korszakov pedig elismerően beszélt a fiatal zeneszerzőről, kis Glinkának nevezte. Glinka karmesterként is működött, tanított a pétervári konzervatóriumban, igazgatója is lett később, növendékei közt volt Ottorino Respighi és Melles Béla is. Párizsban érte a halál, 1936. március 21-én. Művei közt nyolc szimfóniát találunk, szimfonikus költeményeket, táncjátékokat, de legismertebb műve az a-moll hegedűverseny. Glazunov nem tartozott az újítók közé, a klasszikus hagyományok szellemében komponált, talán az áradó dallamosság és a lírai pillanatok szépsége legjellemzőbb művészetére.
A dupla lemezen a két zongoraverseny, két csellódarab, egy kürtre írt rövid mű, az Esz-dúr szaxofonverseny, a Meditáció hegedűre, és az a-moll hegedűverseny szerepel. Gazdag és színes tehát a választék, az öt hangszerhez leginkább illő zeneszerzői megoldásokat figyelhetjük meg, és nem mellesleg a zenetörténet másodvonalába száműzött szerző stílusjegyeit.
A Desz-dúr, kürtre és zenekarra készült Réverie (Op. 24.) Glazunov egyik rövid karakterdarabja, szép dallamokkal, ködös-szomorkás hangulattal, kellemes zene, mely Alekszej Szerov előadásában szól, szépen, kifejezően.
A csellóra és zenekarra írt Chant du ménestrel (Op. 71.) kissé szentimentális, kissé nosztalgikus darab, egyszerű, ABA-formában, melynek a középrésze kissé menősebb, hangulatát tekintve kevésbé szomorkás. A visszatérés oboán hozza a témát, nagyon szép hangszereléssel. Glazunov viszonylag sok rövid elégikus darabot írt, ezt tartják az egyik legjobbnak. Nagyobb lélegzetű a Pablo Casals számára írt Concerto ballata (Op. 108.) Az ABBA-forma tág lehetőséget ad a szólistának a hangszer és a zeneszerző adta lehetőségek kiaknázására. A poétikus gondolatok megjelenítése társul a középkori versek formai megoldásaival, Wen-Sinn Yang játssza a szólót, helyenként olyan vehemensen, hogy csapkodja a húrokra a kezét, néhány záróhang végét túlzottan kidomborítja. Az előadása szélsőséges, de nem a jó értelemben.
Az Esz-dúr altszaxofonverseny (Op. 109.) igazi kuriózum, a hangszerre írt műveknek nem túl gazdag az irodalma. Az 1934-ben, Sigurd Rascher felkérésére írt háromtételes mű Glazunov utolsó darabja, már nagybetegen komponálta, talán ezért a nyitó tétel komorsága, a középső kissé melankolikus volta. A vonószenekari apparátussal kísért szaxofonverseny sokszor álomszerű, Marc Chisson szólója meggyőző, bár a mű komorsága, mely a záró tételben enyhén felenged, kissé nyomasztó.
Az I., f-moll zongoraverseny (Op. 92.) egyik témája Rahmanyinov II. szimfóniájának II. tételének mása, Glazunov az 1900-as művet igencsak kedvelhette. A variációs második, záró tétel megejtő zenekari bevezetője figyelemre méltó, ebben a 11 variációban figyelhető talán meg leginkább a zeneszerzői ötletesség, a hangszerelési érzék, a különféle karakterek balettjaiban is megjelennek. A II., H-dúr zongoraverseny (Op. 100.) a romantikus zongoraversenyek dallaminvencióit és a klasszikus tömörséget gyúrja egybe. Az attacca tételek melódiái a rahmanyinovi szélsőséges áradást előlegezik meg, Monumentális a II. zongoraverseny záró tételének induló jellegű témája, gyönyörű az indaszerű, minden pillanatában más hangnemű dallam. A zongoraszólót Alekszandr Romanovszkij játssza, kitűnően, rengeteg árnyalattal, jó dinamikával, a romantikus életérzést kihangsúlyozva.
Glazunov műveiben mesteri zeneszerzői fortélyokat találunk, a Hegedűverseny első tételében például a finom dallamismétlés, kánonszerűen, csodálatos hangszereléssel. A nagy érzelmek kibontása nem terjengős, kordában tartott, ettől is tud olyan meghitt lenni. Nem véletlenül kedvelik ezt a versenyművet, bár sajnálatosan kevésszer szerepel a pódiumokon. Formai szempontból jó, a főtéma visszaköszön a darab során, mindig más köntösben. Kevésbé jól megírt a záró Allegro témája, a kürtmenetek, a csillogás. A szólót Racher Barton Pine játssza, szépen, de nem kiemelkedően. Az Orosz Nemzeti Zenekart José Serebrier vezényli, jók a tempók, a hangszínek gazdagságát kifejezetten érzékletesen hozza elő a zenekarból. Glazunovot érdemes felfedezni, zenéje minden szépségével, az érzelmek bemutatásának zeneszerzői eszközeivel, a szerzőre jellemző hangulatvilággal. Jó kiruccanást ígér egy olyan zenei világba, melyet mások már kiaknáztak, de még mindig van felfedeznivaló.
Warner Classics, 2010, 2564679465
