Glinka, Dargmizhsky, Mussorgsky, Borodin, Tchaikovsky – Mélodies & Romances
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: szabói
Valljuk be, nem nagyon ismerjük az orosz romantikus zeneszerzőket, Csajkovszkij és talán Muszorgszkij kivételével. Ugyan részleteket hallottunk már Glinkától, az Ivan Szuszanyinból, Borogyin Igor hercegéből a Polovec táncokat, de Dargomizsszkijnak jószerével csak a nevét ismerjük (kiejteni már kevésbé gördülékenyen tudjuk). Az orosz dalokkal ugyanígy vagyunk, de a sorrend fordított, Muszorgszkij dalterméséből szoktak szemezgetni az énekesek, A halál dalai és táncai zongoraszólamából készült/létezik zenekari átirat is, Csajkovszkij-dalokat legutóbb a Csajkovszkij-maratonon hallottam.
Adott tehát két ismeretlen, de legalábbis elhanyagolt terület, az orosz szerzők és a dal. Meglepő felfedezéseket tehetünk, ha meghallgatjuk azt a kétlemezes válogatást, mely öt szerző dalaiból válogat, nem kisebb előadó-házaspár tolmácsolásában, mint Galina Visnyevszkaja és Msztyiszlav Rosztropovics (mint zongorista). Autentikus előadásra számíthat az ember, az orosz szöveg kiejtésében mindenképp.
Mihail Ivanovics Glinka – ahogy az akkori orosz zeneszerzők többsége, nem lévén zenei felsőoktatási intézmény – autodidakta módon tanult zenét. A család jómódban élt, a fiatal Glinka műveltségéért mindent megtettek, tanult németül, franciául, később perzsául, latinul, angolul. A külügyminisztériumban helyezkedett el, mellette zenét tanult, megengedhette magának, hogy Európa országait és zenészeit megismerhesse, hallotta Liszt játékát. Kezdetben ő is könnyedebb, divatosnak érzett darabokat írt, később, miután az olasz zenébe beleásta magát, Milánóban magánúton tanult zenét.
33 éves korában kinevezték a Cári kápolna kórusának vezetőjévé, ekkor már bemutatták az Ivan Szuszanyint. Következő operája, a Ruszlán és Ludmilla népies, keleties hangvétele nem nyerte meg a közönség tetszését. Negyvenévesen, kiábrándulva újra Európát járja, 1855-ben megismerkedett Balakirjevvel, majd többen csatlakoztak hozzájuk (az Ötök három tagja), és lassan elkezdte hódító útját az orosz romantikus zene, mely nagyrészt a népzenéből táplálkozott.
Az 1813-ban született Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij fiatal amatőr zenészként a szalonok ismert alakja volt, zenét természetesen tanult ő is, a kor szokásainak megfelelően. Glinkával való megismerkedése döntő volt karrierjére nézve, az orosz nemzeti zenét ismerhetjük fel műveiben. Sokan őt tartják a Glinka és Csajkovszkij művészete közötti kapocsnak. Neki is van Ruszalkája (Sellő), Kővendég-e, mindkettő opera, zenekari művei közül a Baba-Jaga címe lehet számunkra izgalmas. Ahogy Muszorgszkij darabjait, úgy Dargomizsszkij utolsó, Puskin művét változtatás nélkül átvevő Kővendég című operájának hangszerelését Rimszkij-Korszakov fejezte be (a nyitányt Kjui írta). Vokális művei közé kórusok és kilencven dal tartozik.
Alekszandr Porfirjevics Borogyin, a törvénytelen hercegfi orvosként, kémikusként, egyetemi tanárként is ismert alakja volt a tudományos életnek. Fő műve az Igor herceg, melyet nem tudott befejezni, Rimszkij-Korszakov tette meg helyette. Borogyin zeneszerzői sikere külföldön is nyilvánvaló volt, nemcsak tudósként, de zeneszerzőként is utazott művei előadására.
Muszorgszkij és Csajkovszkij élete nagyobb nyilvánosságot kapott, mára ők maradtak a zenetörténet kiemelkedő alakjai közt. A dalokon keresztül megkapjuk azt az ívet, mely Glinkától mint az orosz zene egyik első képviselőjétől ível Csajkovszkijig, megfigyelhetjük a dalok minőségének fejlődését, nem utolsósorban a különbségeket. Látleletet vehetünk át az orosz zenéről, egy kisebb műfaj meggyökeresedéséről.
Glinka dalai szinte nyomokban sem emlékeztetnek az Ivan Szuszanyin dallamosságára, vagy a Ruszlán és Ludmilla vehemens tempójára, lehengerlő indulatára. Glinka számos dala közül csak néhány szerepel, így nehéz általánosságban beszélni, a lemez alapján a zongora és ének egysége nincs még meg. A dalok nagyrészt strofikusak, nem igazán egyediek, az utolsó dal csak akkordikus kísérettel íródott. A dalok hangulatuk szerint inkább mélázóak, nem kifejezetten ábrázolják az adott hangulatot, még a klasszikus hagyományok élnek, sok a zenei közhely, legkirívóbb a hatodik dal (a címeket angolosított orosz nyelven, angolul, németül és franciául olvashatjuk a mindenféle adaléktól mentes borítón). Érdekes az ötödik dal keleti koloritja, ezenkívül nem sok érdekességet hallhatunk.
Dargomizsszkij dalai közül is nyolcat hallunk, ahogy Glinkától. A hangulati sokszínűség dalon belül is megjelenik, Dargomizsszkij bátrabb kíséretet is alkalmaz, a dallam is merészebb, hosszú, kitartott hangokat hallunk. A Molitva című dalt akár Schubert is írhatta volna, nemesen egyszerű, mégis kifejező, a szomorúságból feldereng a kiút (némi maggiorés megoldással). Úgy gondolom, a szerző dalai, művei nagyobb figyelmet érdemelnének. Bár van néhány felvétel, magyar lemez is, de az életmű daltermése még nem érhető el teljes egészében.
Muszorgszkij dalai rendkívül érdekesek, nem véletlen, hogy dalait éneklik szerte a világon. Dargomizsszkij után hallgatva a dalokat, feltűnik, hogy mennyire hasonló a két szerző zenei látásmódja, az ábrázolás kissé naturalista jellege. Muszorgszkij három ciklusának és számos dalának zeneszerzői megoldásai közé a modern realista ábrázolás tartozik, és az erőteljes orosz hangzásvilág, egyedi színekkel, sokszor megrázó erejű vagy éppen humoros megoldásokkal.
Borogyin dalai rendkívül érdekesek, ő is egy egész másfajta világot képvisel: a daloktól nem ál távol a mélabú, az öt miniatúra is kicsit az orosz lélek pesszimisztikus vonását nyújtja. A zongorakíséret és ének itt is egyenrangú, izgalmas harmóniákat találunk a zongora szólamában, merész a dallamvezetés.
Csajkovszkij tizennégy dala a nyugati dalkultúra jegyében fogant, csak néha találunk egy csipetnyi oroszos ízt, ahogyan más műveiben. Egészen más ágat képviselnek azonban ezek a dalok, mint Schubertéi vagy a többi romantikus szerzőé, kár, hogy kiesik a dalénekesek repertoárjából.
A lemez ötlete nagyszerű, sajnos, a kivitelezésről ez nem mondható el. Otthoni pillanatképnek jó, hogyan is muzsikál együtt két világnagyság, a felvételek színvonala kívánnivalót hagy maga után. Rosztropovics mint csellista és karmester nagyszerű, zongoristának csak átlagos, a kíséretek csak ritkán forrósítják fel a levegőt, érződik, hogy ez a hangszer nem Rosztropovicsé, sok az esetlegesség, a nem jól megfogott hang, a bizonytalanság. Ez utóbbi jellemző Visnyevszkaja éneklésére is. Énekesi karrierjének lecsengését halljuk, az intonáció kétes, rengeteg a regiszterváltás, a hang fakó, nincs fénye, a hangszín sem a régi. Csak pillanatokra sejlik fel az énekesnő egykori művészete. A Glinka-dalokkal hallhatóan nem tud mit kezdeni, legjobban a Muszorgszkij-dalokban teljesedik ki. Nagyszerű operafelvételei vannak, azok alapján ítéljük meg inkább a most már tanárként dolgozó Visnyevszkaját, aki a harmadik Mezzo fesztivál eseményein is részt vesz.
Warner Apex, 2009, 2564 69045-7 (2 CD)
Comment on “Dalok és románcok – orosz módra”