1956 itthon és Vietnamban
a papiruszportal.hu archívumából [2005]

Szerző: Papiruszportál
Három dokumentummal és három verssel emlékezünk az 1956-os szabadságharcról. Az Írószövetség még óvatosan fogalmaz október 23-i kiáltványában. A nagy távolság és a kulturális különbségek ellenére Vietnamban is érezhető volt a forradalom hatása. Az ezen a napon elhunyt, tragikus sorsú Kamondy (Tóth) László történetével ismerteti meg az olvasót Vámos Miklós. Az Irodalmi Újság 1956. szeptemberi számának betiltása után az Írószövetség titkári címéről lemondó Vészi Endre „fiók-verseiből” olvashatnak látogatóink.
Az Írószövetség kiáltványa
- október 23.
Történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk. Ebben a forradalmi helyzetben csak akkor tudunk helytállni, ha az egész dolgozó magyar nép fegyelmezetten egy táborba tömörül.
A párt és az állam vezetői mindeddig nem adtak életképes programot. Ezért azok felelősek, akik a szocialista demokrácia kibontakoztatása helyett konokul a Sztálin- és Rákosi-féle terrorrendszer visszaállítására szervezkedtek és szervezkednek. Mi, magyar írók, a következő hét pontban fogalmaztuk meg, mit kíván a magyar nemzet.
Önálló nemzeti politikát a szocializmus eszméje alapján: a lenini elvek szerint rendezni kell a viszonyunkat valamennyi országgal, mindenekelőtt a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. Felül kell vizsgálni az államközi egyezményeket és a gazdasági szerződéseket, a nemzetek egyenjogúsága jegyében.
Véget kell vetni a népek barátságát zavaró nemzetiségi politikának. Azt akarjuk, hogy barátságunk szövetségeseinkkel, a Szovjetunióval, a népi demokratikus országokkal őszinte és igaz legyen. Ez csakis a lenini elvek megvalósításával lehetséges.
Nyíltan fel kell tárni az ország gazdasági helyzetét. A válságból csak akkor tudunk kijutni, ha a munkásság, a parasztság és az értelmiség végre az őt megillető szerephez jut az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének irányításában.
Az üzemeket a munkások és a szakemberek vezessék. Újjá kell formálni a jelenlegi bér- és normarendszert, a megalázó társadalombiztosítást stb. A szakszervezetek legyenek a magyar munkásosztály valóságos érdekképviseleti szervezetei.
Új alapokra kell helyezni a parasztpolitikánkat. Mind a termelőszövetkezetekben, mind az egyéni gazdaságokban biztosítani kell a parasztság önrendelkezési jogát. Meg kell végre teremteni a szövetkezés önkéntességének politikai és gazdasági feltételeit. Fokozatosan át kell térni a mostani begyűjtési és adózási rendszerről a szabad, szocialista termelést és árucserét biztosító rendszerre.
Mindennek a feltétele az, hogy a párt és az állam vezetésében alapvető szerkezeti és személyi változások történjenek. El kell távolítani közéletünkből a restaurációra törekvő Rákosi-klikket. Méltó helyére kell állítani Nagy Imrét, a tiszta és bátor kommunistát, akiben a magyar nép megbízik. Továbbá mindazokat, akik az elmúlt években következetesen harcoltak a szocialista demokráciáért. Ugyanakkor határozottan fel kell lépni minden ellenforradalmi szándék és kísérlet ellen.
A kibontakozás megköveteli, hogy a Hazafias Népfront a magyar társadalom dolgozó rétegeinek politikai képviselete legyen. Választási rendszerünket olyanná kell formálni, hogy az megfeleljen a szocialista demokrácia követelményeinek. Az Országgyűlésbe, a tanácsokba és minden önkormányzati szervbe a nép szabadon, titkosan válassza meg képviselőit.
Hisszük, hogy szavunkban a nemzet lelkiismerete szólalt meg.
Budapest, 1956. október 23.
Magyar Írók Szövetsége
Kortársaimhoz
Asszonyaink vas-ráncú rongyaikkal
szenny-habos lila tajtékban bokáig
a vérnek sűrű lepedékét mossák –
a szél kitépett hajcsomókat rugdal,
gyászol a kicsi ország.Tavaszt, levelek pille-lebegését,
aranyban izzó csúcsokat a délben,
s a rozsdafoltokat a friss levélen.
Siratom én a magam kicsi részét,
mind amit hittem s mindent amit véltem,
a furcsa évek hazug fénytörését.Mily könnyű annak, az engesztelésnek,
mit önmagának adagol a lélek,
önvédelem, – ha áltat,
de oly nehéz, ki nem tudja letenni
a maga súlyát s így elébe menni
a tisztafényű nyárnak.
(Vészi Endre, 1955 karácsony)
Vietnamban bombaként robbant a magyar forradalom híre. Az ellenzéki írók, akiknek a BBC révén viszonylag pontos képük volt a budapesti helyzetről, szolidaritásukat fejezték ki a forradalom iránt. A Nhan Van szerkesztősége különszámot készült megjelentetni a magyar eseményekről. Ezt azonban már nem tűrték el a VDP (Vietnami Dolgozók Pártja) vezetői. December 17-én a lapot betiltották, szerzői ellen hajszát indítottak. A hatalom ugyanis komolyan számolt azzal a veszéllyel, hogy az észak-vietnami lakosság is követi a lengyel és magyar példát. Nem alaptalanul.
November első felében Nghe An tartományban, Quynh Luu nevű katolikus faluban több száz hívő részvételével kormányellenes tüntetésre került sor, melyet a hadseregnek kellett elfojtania. […] Az észak-vietnami rendszer első megtorló intézkedései még nem hallgattatták el teljesen a bíráló hangokat, sőt a reformfolyamatot sem törték meg számottevő mértékben.
A hanoi egyetemisták 1956–57 fordulóján ellenzéki lapot alapítottak, gyűléseket szerveztek, kritizálták a dogmatikus oktatókat és szabad tantervet követeltek. Professzoraik közül a Nhan Van lappal kapcsolatot tartó Tran D-uc Thao, Truong Tuu, D-ao Duy Anh és Nguyen Manh Tuong támogatta őket; az egzisztencialista filozófiát jól ismerő Thao azt fejtegette előadásaiban, hogy a VDP, noha egykor a tömegekre támaszkodott, immár elidegenedett tőlük és az elnyomás eszközévé vált. […] A rendszer mélyreható demokratizálódásához fűzött remények azonban nem válhattak valóra. 1958-ban eljött a harag napja a másként gondolkodók számára. Újabb kampány indult a Nhan Van folyóirat köré tömörült értelmiségiek ellen (Nguyen Huu D- angot, Thuy Ant és Minh D-ucot letartóztatták, Phan Khoit és Truong Tuut végleg kizárták az Írószövetségből), az írókat és művészeket többhetes ideológiai tanfolyamra, majd fizikai munkára küldték.
(Szalontai Balázs, Élet és Tudomány, 1956 Vietnamban – Az írók lázadása, 2001, részlet)
A félelemhez
Az ég vak ónix poharából
kihörpölted a kék napot,
cirok szakálladon remegtek
síkos kis halpénz csillagok,
páncélmellényed mögött lüktet
millió rigó s cinkeszív,
zöldfényű iszap, zsíros iszap
a földig húzta tincseid.
Mint lágy tojást, csak lecsúsztattad
torkodon derűs reggelünk,
és szörnyű krétajeleiddel
nyomjeleiddel telt egünk,
emberszemekből fűzted össze
asszonyaid nyakékeit,
ujjunkra léptél, ha kerestük
a szabadulás lékeit.
Te űztél minket szarvasokká,
s voltál a hideg puskacső,
csontokból rakattad a tornyot,
s voltál fölötte a tető.
Mint jós a kártyát, úgy keverted
álmaink, látomásaink,
krizantém voltunk kertjeidben,
kit fagyod tövig leszakít.
(Vészi Endre, 1955)
Akkoriban a magyar irodalom legalaposabban őrzött titkai közé tartozott, hogy volt itten egy bűnper, az ötvenhatos sajnálatos események (így hívták, akik nem ellenforradalomnak) után. Híres írókat ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre. Szám szerint négyet. A részleteket Kamondy László, a méltatlanul elfeledett novellista mesélte nekem a Kisdóm presszóban, szemben a Nagydómmal, a Bazilikával. Valahányszor a lúdtalpbetétes pincér (láttuk, amint igazgatta) felénk kacsázott, Kamondy suttogásra váltott. Ebből sejthettem, hétpecsétes titkot árul el.
Állítólag Kádár elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a párt újdonsült fejeként zavarodottan és hosszan tárgyalt szovjet feljebbvalóival. Kamondy úgy mondta: a ruszkikkal. A ruszkik valamennyi irodalmi főkolompos fejét követelték, kijelentvén, a példastatuálás érdekében egy-két akasztás sem ártana. Azt hitték, az irodalmárok robbantották ki a lázadást. Kádár az ismert írók kivégzésétől visszariadt, arra hivatkozott, Nagy Imréék miatt is áll a bál odakünn (Európát kódolták ekképpen). A ruszkik fütyültek az odakünn véleményére, azt akarták, gyarmataikon legyen csend, rend, fegyelem. Különben is, nagy vihar gyorsan elül. Orosz közmondás. Kádár alkudozott, mintha szőnyegvásárlás folyna. Tíz fővádlott, így a ruszkik. Kettő, így Kádár. Jól érvényesült volna a kereskedelemben, mert végül sikerült megállapodnia négyben. Kíváncsi vagyok, ittak-e áldomást. Ha igen, nyilván vodkával.
Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Háy Gyula. ők lettek a fővádlottak. Kamondy úgy tudta, a vád tanúi közt is szerepeltek írók. Többek közt egy nagyon neves, előbbieknek cimborája. Kamondy szerint Aczélnak volt annyi stílusérzéke, hogy a cimborát is lezavarta a pályáról, amíg a kartársai a hűvösön száradtak. Gyárban dolgozott, eredeti szakmájában. Ennek elvi okból nem néznék utána sem levéltárban, sem másutt. Az igazságtétel a történelem dolga.
(Vámos Miklós, ÉS, Hogy volt – Négy fővádlott, 2004, részlet)
Mi csak maradunk
Hollywoodban talán filmet írhat,
bársony-föveny strandokon napozhat,
hirdetheti neon utcahosszat,
– mi csak maradunk
Maradnak a töppedt kicsi hantok,
pesti parkok – nekünk temetők,
földbe omlott fiúk, ifjú nők.
Munkások a kémények felett,
esztergálnak ezüst felleget,
diákok, az iszapsűrű ködben,
menetelnek, szél meg vihar közben.
Mi csak maradunk.
Ráncainkat elnyomatás vési,
szemgödrünkben sírás kavarog.
Mi csak maradunk.
Vasból öntött minket az idő,
költők, magyarok.
Mi csak állunk romjaink felett,
halottaink, gödreink felett,
mint a kristályokba dermedett,
Mi csak állunk pernyeszagúan,
lila fényben, hamuszínűen,
halottaink, gödreink felett,
mint a füstös, néma fegyverek.
(Vészi Endre, 1957)