Ünnepi koncert

Bach Máté-passiója a Müpában

Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. április 7.

Nagypénteken, március 29-én szólalt meg Bach egyik ikonikus darabja, a Máté-passió. De nem csak a mű miatt zarándokoltak a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe a látogatók, hanem az egyik énekes szólista miatt. Maga a koncert is az ő nevével hirdettetett, holott a műben négy énekes is szerepelt, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar mellett. Az ünnepi hangulat átlengte a termet.

Bach két passiója maradt fenn teljes egészében, az 1723-ban először megszólaló János-, majd az 1727-ben komponált Máté-passió (BWV 244). Az első megszólalás idejét feltételezésekre építik. A rövidebb János-passiót gyakran nevezik drámainak, míg a Máté-passió szemlélődő, lírai, epikus a szakirodalom szerint. Az előadói apparátusról viszont pontos beszámoló van. A két kórus 12-12 énekesből áll, a kettős zenekart 34 hangszeres alkotta. A mű majdnem 300 éve keletkezett, Picander (eredeti nevén Christian Friedrich Henrici) librettójára. A Máté-passió szép csendben eltűnt Lipcse és az európai zenei világ életéből. Azonban a feltételezett bemutató után éppen száz évvel később, Nagypénteken Mendelssohn és a berlini Singakademie jóvoltában újra megszólalt a mű. Azóta a Máté-passió előadása a húsvéti ünnepkör része a koncerttermekben, a rádióműsorokban.

A 78 számból álló passió egyik jellegzetessége a már említett két kórus, amely gyakran felelget is egymásnak, rögtön a nyitó kórus hozható erre példának. De a nagy tablók sem hiányoznak, amelyekben a két kórus szólamai azonosak. A zenekar szintén kettéosztott, a hangszerelés tartalmazza a viola da gambát (fantasztikus volt a koncerten a művésznő), oboa d’amorét, oboa di cacciát, blockflötéket, és két orgonát (a koncerten három billentyűs hangszert láttunk). Bach élt a szöveget megjelenítő zenei eszközökkel, a reneszánsz zenében először megjelenő madrigalizmussal.

A koncert kiváló példáját adja annak. hogy egy meglehetősen hosszú művet hogyan lehet úgy előadni, hogy ne kalandozzon el a hallgató. Az 1987-ben, Freiburg im Breisgauban alapított, azóta a legnevesebb régizenei műveket dirigáló vendégkarmesterekkel koncertező Freiburgi Barokk zenekar játékosai kiválóak, külön kiemelném a viola da gambán játszó hölgyet, aki a basszusáriát tette emlékezetessé. Szép volt a két oboakíséretes ária, és igen, szép volt az Erbarme dich kezdetű ária, de nem a hegedű ritornellje miatt. Sajnos, a hegedűs hölgy játéka nem a fejezte ki a szöveg (és a dallam) hangulatát, hajszállal gyorsabb tempót vett, így kevéssé simult a zenekari hangzásba. A Freiburgi Barokk Zenekara csembaló, orgonaművész Francesco Corti irányította hangszere mellől, érezhetően összeszokott az együttes. Corti több historikus együttes munkájában részt vett, hangszeres művészként, de karmesterként is.

A Schweizer Kammerchor utóda, a Zürcher Sing-Akademie énekkar (művészeti vezető: Florian Helgath) tagjai hivatásos énekesek, nem csak a régizene területén működnek. A koncerten remekül énekeltek, és a rövid szólókat kapott tagokat szívesen hallanám nagyobb szerepekben. Pontosan, homogén hangon szólalt meg a kórus, minden elismerésünket kiérdemelték.

A koncertet Philippe Jarousskyval promotálták, valóban ő énekelte a mű sokak szerint legszebb számát. A hazánkban többször szerepelt, rendkívül szuggesztív Jaroussky a partitúra szerint nem sok számban énekelt, de minden egyes megszólalása a zeneiségről, a kifejezőképességről szólt. A kontratenor hang sérülékeny, Jaroussky hangja sem teljes fényében szólt, de ezt felülírta az említett zeneisége. Maximilian Schmitt énekelte az Evangélista szerepét, fantasztikusan. A hang hajlékony, megvan a vivőereje, és a recitativók gördülékenyen, a szavakat szinte láttatóan énekelte Schmitt. Világklasszis énekest hallottunk. Yannick Debus Jézus szólamát énekelte, kellő tömörséggel, szép perceket szerezve a közönségnek. Andreas Wolf szintén remek volt, Emilio Gonzalez Toro éneklését is szívesen hallgattuk. Kateryna Kasper tolmácsolása színtelenebb volt a többi szólistáénál.

Az énekes szólisták (kivéve az Evangélistát) a zenekar elé jöttek, nagyon jó megoldásnak tartható ez az elgondolás. A hangverseny valóban az ünnepi érzéseket kelthette a pótszékekkel ellátott teremben.