a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: PP
December 4-étől 2009. február 22-éig látható a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban a Kossuth-díjas Maurer Dóra Szűkített életmű című kiállítása. A Nemzeti Kulturális Alap támogatása lehetővé tette, hogy a tárlathoz egy nagyszerű, a művésznő teljes életművét feldolgozó, 312 oldalas reprezentatív katalógus készüljön. A kiállításhoz, mint újabban megszokhattuk, számos kísérő program és múzeumpedagógiai foglalkozás kapcsolódik, ezzel is tudatosítva, erősítve a Ludwig Művészetek Palotája-beli pozícióját.
Bencsik Barnabás igazgató a kiállítást bemutató tájékoztatót azzal kezdte, hogy egy néhány éve indított projekt keretében a Nemzeti Kulturális Alap 10 millió forinttal támogatja egy-egy olyan életmű bemutatását, mely a szakkollégium megítélése szerint erre méltó. Az életmű-kiállításokhoz pedig mindig kapcsolódik egy katalógus. „A művésznővel egyeztetve sikerült egy olyan fantasztikus katalógust létrehozni, ami – azon túlmenően, hogy az életmű egyes szakaszairól tanulmányok olvashatók benne – igazi kuriózum: egy leltárt is tartalmaz, Maurer Dóra a hatvanas évek végétől vezetett saját leltárkönyvét, amiben összes művét, művészileg magvalósult gondolatát feljegyezte. Ezt a jegyzéket most ebben a kiadványban nyilvánosság elé tárja. Ez rendkívüli jelentőségű az életmű szempontjából. Ez a katalógus is többek között ezt a kiállítást rendkívül jelentőssé teszi.”
Bálványos AnnaBálványos Anna, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a kiállítás előzményeihez az NKA támogatásán kívül az is hozzátartozik, hogy egyik volt kollégájuk Király Judit, Maurer Dóráról írta szakdolgozatát, s matematikusként matematikai szempontból is elemezte Maurer Dóra munkásságát. Ez volt az egyik kiindulópontja a kiállításnak. „Mivel a matematika Maurer Dóra életművében csak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején jelent meg, a tárlat címe ezért is Szűkített életmű. Hiszen a korábbi grafikai munkásságot itt most nem reprezentáltuk. Egyetlenegy grafika képez kivételt (Elveszek egy követ), amelyből egy nem grafikai sorozat indult (Reverzibilis és felcserélhető mozgásfázisok). Ezt az egy korai munkát kitettük, s így talán mindenki számára még értelmezhetőbbé válik, hogy egy lírai felhangú, bár nagyon nem hagyományos grafikákat készítő művész hogyan fordult a konceptualizmus, a geometria felé.
A kiállításon a matematikai elvek, az átfogó gondolatok, sorozatok bemutatása volt a fő cél, ezért az időrendi sorrendre nem törekedte, erre a kiállítótér sem volt alkalmas. Inkább a gondolati összefüggésekre akartunk rámutatni.”
Maurer Dóra – Szűkített életmű (a múzeum sorvezetője)
Maurer Dóra az 1970-es évek óta a magyar képzőművészeti élet egyik meghatározó alakja. Alkotótevékenysége mellett energikus és aktív szervezőként, 2003 óta tanárként pályatársaira is nagy hatást gyakorol. Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha sem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját. Több műfajban is tevékenykedik: festményei mellett grafikákat, fotókat, filmeket, kollázsokat, installációkat készít. A geometria, színelmélet, az érzékelésről szóló elméletek felhasználásával készülő művei valójában játékos kísérletek, melyek a megfigyelő tudós attitűdjét tükrözik. „Maurer Dórát nem a művészet érdekelte, hanem a valóság és a valóság állandóan változó megnyilvánulása” – írja róla Dieter Honisch.
Alkotói módszerére jellemző, hogy modell-helyzetet állít fel, majd egymásnak engedi a szereplőket (anyagokat, formákat). Az így keletkezett eredményt olykor átalakítja, majd ismét elengedi a folyamatot. Festményeit is „csak” quasiképnek nevezi. ő maga így vall erről: „Van bennem némi ellenszenv korunk kész művészeti termékei iránt, haszontalannak érzem maradandóságukat. … A tényleges megvalósítás nem bír végleges jelentőséggel.“ Egész életműve egy logikus, következetes gondolatmenet, mely ugyanakkor cseppet sem kiszámítható, épp ezért roppant izgalmas.
A retrospektív kiállítás a konceptualitás és a geometrikus képszervezés hatását mutató munkákkal indul, majd szándékaink szerint teljes sorozatokon keresztül érzékeltetjük a műfaji sokrétűség kialakulását, a szerialitás megjelenését.
A kiállított műveken keresztül láthatóvá válnak a művész munkásságát jellemző tendenciák: a frontálisan felfogott felületek torzítása, virtuális térbefordulása, a sík meggörbülése.
A kiállítás másik vonulata azt követi nyomon, hogyan alakulnak át és elevenednek meg Mauer korábban használt standard színei, egészen a mai, a színérzékelésre apelláló Szférikus pikkelyek műcsoportig, de mindemellett helyet kapnak a művésznő 1973 és 1996 között készült film- és videomunkái.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Művészetek Palotája
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.