a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: P. T.
1853. július 5-én született a festőművész és gyógyszerész Csontváry Kosztka Tivadar, aki csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhéban, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.
Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olasz- és Németországban járt. 1902-ben festette Selmecbánya látképét, majd Jajcéban és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Ezen út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban című művei őrzik. 1904-ben alkotta a Nagy-Tarpatak a Tátrában, a Görög színház Taorminában című, több négyzetméteres tájképeit.
Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. 1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben sokalakos, expresszionista kompozíciója, 1906-ban pedig főművének érzett legnagyobb méretű vászna, a Naptemplom Baalbekben. Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s megfestette két talán legismertebb alkotását, a Magányos cédrust és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907). 1908-ban a Mária kútja kompozícióját és a Marokkói embert festette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó festménye, a Sétalovaglás a tengerparton.
Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott. Utazott még Keleten, s a háború éveiben ismét rajzolt, s A magyarok bejövetele című kartonján dolgozott. Ebben az időben önéletrajza számtalan variációját és vitázó röpiratokat írt.
1905–08-ban és 1910-ben állított ki. Kortársai nem értették művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Vizionáló festészetét expresszionista hevület, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Műveinek túlnyomó része Gerlóczy Gedeon építészmérnök magángyűjteményében található, aki azokat fiatalon, közvetlenül a művész halála előtt vásárolta meg, s egy életen át fanatikus hittel küzdött elismertetésükért. Nagyméretű vásznak láthatók letétként a Magyar Nemzeti Galériában. 1963-ban Székesfehérvárott, utána Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria rendezett kiállítást műveiből. Több külföldi kiállításon szerepeltek képei nagy sikerrel, pl. az 1958-as brüsszeli világkiállításon, 1963-ban Belgrádban.
