„Színház az egész világ” – színházi világnap

Thália templomának ünnepére

a papiruszportal.hu archívumából [2006-2007]

Szerző: Mika Róbert

1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlésén 40 ország küldötte határozata alapján tartjuk 1962 óta annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt Párizsban az ott működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen a napon köszöntik a színészeket. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Azóta minden esztendőben egy-egy neves színházi szakember vagy drámaíró fogalmazza meg az ünnepi köszöntőt, amelyet március 27-én a magyar színházak előadásai előtt is felolvasnak.

„…bár óriási erőfeszítések történtek s történnek arra, hogy rekonstruálják Shakespeare korának s a későbbi koroknak színházi világát, színházi közösségét, a Shakespeare-darabok előadásának körülményeit, a nézők reakcióit stb., de a gazdag szakirodalom egésze sem elegendő ahhoz, hogy ezekből a mozzanatokból csak valamelyest is hitelt érdemlően föl lehessen tárni a Hamlet-élmény történeti színeváltozásait.”*

Nemcsak Hamlet vonatkozásában kell igazat adnunk Hankiss Elemérnek. Reménytelen vállalkozás lenne akár az idő, akár a tér keresztmetszetében reális képet alkotni a világ színjátszásáról nemhogy vaskos kötetekben, hanem egy cikkben. Március 27-én, a színházi világnapon csak arra vállalkozhatunk, hogy elnagyolt vázlattal emlékezzünk meg Thália templomának ünnepéről.

Mert játszani, színjátszani már régen is szerettek. Például az ókori Egyiptomban Osiris és Széth mitológiai történeteit, de a kínai színjátszás gyökerei is az ókorban alakultak ki, s a szertartásokhoz nyúlnak vissza. A görögök már erre az alkalomra készült kőszínházaikban játszották saját szerzőik által írt darabjaikat, sőt, drámaíró versenyeket rendeztek. A rómaiak folytatták a hagyományt. A középkor elején Európában némileg hanyatlásnak indult a liturgikus színjátszás. Japánban a 14. században alakul ki a nogaku (NO). Európában a reneszánsz korban szerencsére újra erőre kapott a színjátszás, s a nyomtatás fejlődésével párhuzamosan a 20. század közepére a csúcsokig jutott. Siker az Erzsébet-kori színháztörténet, de a spanyol barokk sem szűkölködik nagyszerű darabokban. A francia klasszicista drámák és jellemvígjátékok ma is állandó szereplői a színházaknak. A felvilágosult német művek, az orosz és északi országok naturalista, szimbolista darabjai nemkülönben. És persze jelentkeztek az amerikai, különleges kettős hatású drámai jelenségek. Avantgárd, abszurd, groteszk művek kavalkádja biztosította a színházi élet lüktetését egészen a mai napig.

A színház az előadóművészet egyik legösszetettebb ága. Itt nem lehet megismételni a hanghordozást, a gesztusokat, mint egy filmforgatás esetében. Nem lehet elfelejteni a szöveget, nem lehet elkalandozni vagy rosszkedvűen játszani. Ez a szórakoztatás csapatmunka, ahol a színész mindazt adja elő, amit a háttérben tevékenykedő társak (világosító, dramaturg, jelmez- és díszlettervező, súgó, rendező, és még ki tudja, hányan) oly szeretettel és odaadással, féltő izgalommal, próbák végelátatlan sorával megalkottak. Különös világ ez: fényes, csillogó pódiumain felvonuló egyéniségeivel vagy éppen a kultúrházak, fészerek hakniparádésaival, csepűrágóival. Mindenki tehetsége szerint, de egy célt szolgálva: szórakoztatni a közönséget. Thália templomát köszöntjük, mi, nézők e március végi napon, ahogy papjai, szolgái köszöntenek minket. Ez a találkozás erősít meg bennünket abban, hogy szükségünk van a színházra még a mai kor technikai vívmányai mellett is.

A magyar dráma kialakulása a török uralom megszűnésétől kezdődött. Elsősorban német felvilágosodás volt nagy hatással rá. Aránylag gyorsan megszülettek a nemzeti drámairodalom alapjai. Később a polgári szórakoztatás került előtérbe. Jelentősek a sorstragédiát megelevenítő darabok, de népszerűek a kortárs mai groteszk és társadalmi drámák is. S március közepe táján nem feledkezhetünk meg Katona Bánk bánjáról sem, hiszen többek közt 1848-ban betöltött szerepe messze túlmutat egy egyszerű drámán.

Hazánkban a színházi világnapon adják át a Hevesi Sándor, Soós Imre és Gobbi Hilda nevét viselő elismeréseket.

* Hankiss Elemér: Hamlet színeváltozásai, SUP, 1995