A Müpában és a Zeneakadémián
Szerző: Lehotka Ildikó, képek: Zentai Róbert, Felvégi Andrea
Több izgalmas koncertet is meghallgathatott az érdeklődő a Müpában vagy a Zeneakadémián. Október 4-én a Concerto Budapest Kelemen Barnabás közreműködésével, október 7-én a BFZ Bereczky Dávid játékával a Zeneakadémián, és október 11-én a Royal Philharmonic Orchestra Vaszilij Petrenko irányításával, Balog József szólójával hallhattunk hangversenyt. És ne feledkezzünk el Liszt Szent Erzsébet legendájának himnikus előadásáról sem, amelyről később számolok be.
A Concerto Budapest október 4-i, zenakadémiai koncertjének műsora egy nagy ívet húzott a korszakok között. Bach és Mozart egy-egy versenyműve után Bruckner megszokottan nagyszabású szimfóniája csendült, fel, sorrendben a 7., E-dúr (WAB 107). Bach d-moll hegedűversenye (BWV 1052R) az 1730-as években keletkezhetett. A darabot Kelemen Barnabás szólójával és irányításával hallhattuk, minimális, 15 fős zenekarral, rendkívül izgalmas megoldásokkal. A szokásos háromtételes forma első, Allegro tételének moll témájának dúr változatát csodás, szinte édeskés hangon játszották, a lassú, alapvetően moll tétel virtuóz passzázsai néha leheletszerűen szólaltak meg Kelemen előadásában. A harmadik tétel szilajsága bemutatta azt, hogy a darab mennyi különféle érzést tartalmaz. A hegedűsök, brácsások állva játszottak, Kelemen Barnabás tabletről nézte a partitúrát. Az együttes nonvibrato játszott (a mai technika és a korabeli előadásmód megfért egymás mellett). Mozart talán legkevésbé ismert B-dúr, a műfajban írt első hegedűversenyét (KV. 207) hallottuk ezután. A szintén háromtételes formát követő versenymű előadását átszőtte a mozarti derű, a játékosság (mintegy a Bach-darab ellenpólusaként). Fantasztikus előadást hallhattunk, a fúvósokkal kiegészített zenekart ismét Kelemen Barnabás irányította. Szinte füstöltek a vonók a szélső tételekben, a kadenciák mintha akkor születtek volna. Meghitt volt a lassú tétel, a fúvósok hangereje nem törte meg az atmoszférát. Nem bánta a hallgató a más esetben indokolatlan esetünkben a pillanat szülte tempóváltásokat, együtt éltünk a művészek előadásával, valódi közösségi élmény született. Kimagasló, emlékezetes tolmácsolást élvezhettünk, egy Bach ráadással. A szünet után Bruckner 7. szimfóniáját hallottuk, a körülbelül egyórás mű a szerző gigászi alkotói folyamatának legfényesebb lenyomata sokak szerint. Bruckner rendkívül tisztelte Wagnert, a műben vannak is utalások a nagy operaszerző darabjaiból. A Concerto Budapest előadásában érvényesült a mű lényege, a nagy hangtömbök (amelyek nem a Zeneakadémia méretére szabattak), a zene folyamata, a fejlődés, a lecsendesedés ábrázolása Keller András irányításával. A karmesteri elgondolás nem csak a hangok lejátszására törekedett, hanem az apró tempó- és dinamikai változásokra, egyes hangszerszólók, -csoportok kiemelésére is.
Ugyancsak a Zeneakadémián lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar október 5-6-7-én, az utolsó koncerten voltam. A Haydn – Mozart sorozat első előadásán a két szerzőtől egy-egy szimfóniát és Mozart 4. kürtversenyét hallhattuk (három év zeneszerzői terméséből), Takács-Nagy Gábor vezényletével és Bereczky Dávid szólójával. Aki már látta és hallotta vezényelni Takács-Nagy Gábort, valószínűleg újra kereste-keresi az alkalmat az újabb találkozásra. Haydn 87. (A-dúr, Hob.I:87) szimfóniája indította a koncertet. A mű a hat párizsi szimfónia első darabja, Haydn ráadásul egy nagyobb apparátusra írhatta a darabot. Haydnt zenéje jókedvre deríti az embert, a nyitó tétel is az életörömöt, a gondtalanságot hangsúlyozza (bár a kidolgozási rész kezdete erőteljesen komor, moll hangnemben indul). Az Adagio szemlélődő hangütése, nyugalma, a Menüett egyszerűsége, a Finálé játékossága Takács-Nagy vezényletével szinte új értelmet nyert. A koncertet záró Mozart g-moll szimfónia (40., KV 550) a szerző utolsó előtti, e műfajban írt darabja, és nem a vidámság szó jut eszünkbe, ha meghallgatjuk.
Mozart 4., Esz-dúr (KV. 495) kürtversenye Bereczky Dávid szólójával állt a műsor közepén. Bereczky szépen tolmácsolta a kürtversenyt, kellemes ízt és hangulatot teremtve. A kürt nem gyakori szólóhangszerként, ezért is érdemes volt a koncerten jelen lenni, és nem utolsósorban a mozarti versenyművek világába betekinteni. Talán a legjobban várt darab Mozart nagy g-moll szimfóniája volt. Ennek a szimfóniának is új dimenziót adott a karmester: egyedi dinamikai sajátosságokkal és dallamkiemeléssel. Gyönyörűséges előadást kaptunk, ütemenként lehetne elemezni azokat a zenei megoldásokat, amelyeket Takács-Nagy a két szimfónia és a kürtverseny során megvalósított. A vonós szólamok tónusa elképesztően szép volt, de a zenekari együttjáték, a legjobbra, legszebbre való törekvés is áthatotta a zenekari tolmácsolást. Ráadásnak Mozart A színlelt együgyű című, fiatalkori opera buffa nyitányát kaptuk, egy igazán kedves darabot.
Illusztris zenekart és karmestert, nemkülönben Balog Józsefet köszönthette a Müpa közönsége október 11-én: Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra koncertje a Liszt-ünnep keretén belül zajlott le. Dvorák Karnevál koncertnyitánya és Liszt A-dúr zongoraversenye töltötte ki az első részt. Mindkét mű hálás, a romantika korszakában született zeneművek egyébként is hálásak, hiszen eladják magukat. Biztosra ment tehát a darabválasztás, azonban maradt a hallgatónak kétsége. A koncertnyitány (Op. 92) mozgalmas mű, ez érződött is az előadáson. Precíz, szép mozdulatokkal vezényelt darab hangzott el, néhány szép pillanattal, például a hegedűszólós szakasz alatti kísérettel. De meg kell jegyezni, hogy a két hegedűszólam a gyors szakaszokat pontatlanul, nem is mindig kristálytisztán játszotta. A hangszerszólók viszont kimagaslóan érzékletesek voltak. Liszt 2., A-dúr zongoraversenye (S. 125) a közönség által kedvelt mű, persze csak az Esz-dúr után. Balog József szólója nagyszerű volt: ha kellett, robbanékonyan játszott, máskor a pianók különböző hangszíneiben gyönyörködtünk, a ráadásban (Schubert – Liszt: Standchen) különösen. A zenekari anyagot illetően érdemes az adott szakasz bátor mélyvonós hangzását kiemelni, és a hangszerszólók, például a cselló nívóját. A zongora a megszokottól eltérően jobb oldalon volt. Balog József előadása emlékezetes marad. Sajnos a Liszt-mű jegyzékszámát nem tüntette fel a kísérőfüzet.
Szünet után Bartók Concertója (Sz.116, BB.123) hangzott el. Nos, a közönség nem örülhetett a mű előadásának maradéktalanul. Szép volt a pp kezdés, szépek voltak itt is a hangszerszólók, de nem jött ki a thrénoszjelleg, a pregnáns ritmika az adott szakaszban, vagy a hangulatteremtés. Nem sírtak a hegedűk, ahol kellett, a hallgató nem tudott belehelyezkedni a műbe, kívülálló maradt, a zene érdektelennek tűnt. Mindenesetre két ráadást is kaptunk: Brahms 1., g-moll magyar táncát, majd egy Bartók-tételt (Román népi táncok utolsó tétele).
