Alla Sirjajeva: Hívja Leonyid Brezsnyevet!
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: frankenstein
Egy légtornásznő életregénye, ez az alcíme az Atlantic Press életrajzi trilógiája első kötetének. Valahol azt olvastam, hogy műfaját tekintve regényes politikai önéletrajz, ám e három jellemzőből inkább csak kettő, a regényesség és az önéletrajzi jelleg domborodik ki az első kötetben, a politika alig, inkább csak áttételesen. A keleti blokk ereje teljében lévő szuperhatalmának mindennapjait mutatja be saját életén keresztül, kifejezetten alulnézetből Alla Sirjajeva, a Magyarországon élő, cirkuszi tehetségeket nevelő egykori légtornász.
„Szövetségbe forrt szabad köztársaságok…”
Kezdjük az előítéletekkel! Valahogy nem tudok túllépni a szovjet/orosz himnuszon. Nemrég Békés Pál mesélt egy előadásán mellékesen Szergej Mihalkovról (Nyikita Mihalkov apja), aki a politikai barométernek megfelelően többször is átírta a szovjet himnusz szövegét, mígnem eljött a kor, amikor nyugodtan nemet mondhatott a legújabb, már nem szocialista demokráciabeli felkérésre. Amikor Arsavinék épp aktuális meccsükhöz álltak fel az Európa-bajnokságon és felhangzott a generációm által túl jól ismert dallam, elmeséltem gyerekeimnek, hogy annak idején magyar ünnepélyeken is kívülről kellett fújnunk a szovjet himnuszt, s valahogy ma sem tudom felhőtlenül, a beidegződésektől mentesen hallgatni. De azért így már sokkal jobb!
A szovjet rendszert bemutató legtöbb önéletrajzi regény politikai motivációktól hajtva, gyötörve születik. A Gulag-beszámolóktól, a politikai üldözöttek visszaemlékezéseitől természetszerűleg nem is várhatunk mást, hiszen a szerzők életére alaposan, sokszor szó szerint is ránehezedett a politika. Legutóbb Menczer Gusztáv gulagos visszaemlékezésein szörnyülködtünk és méláztunk el a bolsevik rendszer mozgatórugóin, s fantáziánk szegényességén: hiszen elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett az a közeg, légkör, ahonnan néhányan mégis megszabadultak.
Most azonban egy apolitikus, a rendszerbe beleszületett, azt fenntartások nélkül elfogadó, a nagy Szovjetunióra veszélyt egyáltalán nem jelentő gyermek/ifjú élettörténetével ismerkedhetünk meg. A kettős állampolgárságú Alla Sirjajeva ma Magyarországon él, cirkuszi művészeket nevel, egykor neves légtornász volt. De a „légtornász” kifejezés esetében nemcsak hivatás, egyfajta metafora is: évtizedekig sikerült kötélen táncolnia a sokszor halállal fenyegető szakadékok felett.
Az önéletrajzi regény egyedi hangú és hangulatú. Olyannyira nincs benne direkt politika, hogy adatokat, évszámokat hiába is keresünk benne. A KGB vagy negyven oldal után tolakodik be a történetbe: az Alla/Hópelyhecske életét megmentő orvost is a vörös „cég” likvidálta. Sztálin neve olyan formában bukkan elő, hogy mivel a fegyvergyári munkás anya – férje a Gulag táborában végezte – hiába gürcölt, betegedett bele a nem nőnek való munkába, anyagilag nem volt képes megteremteni a gyerekneveléshez szükséges minimális feltételeket (ennivaló, ruházat, fűtés), Zsenyáék a Sztálinról elnevezett 13. számú gyermekotthonba kerültek. Maga Alla így emlékszik vissza arra az időre:
„Az én családom nem volt nagyon tájékozott a politikában. Inkább azt mondanám, egyáltalán nem volt tájékozott. Sztálinról is csak egyetlenegy dolgot tudtam. Azt, hogy Sztálin a győztes, Sztálin a mi reményünk! De a családomban soha senki nem ejtette ki a száján ezt a nevet. Ezért aztán hatéves koromban nekem fogalmam nem volt róla, ki az a Sztálin, meg arról sem, miért ő a reményünk…”
A szerző ezzel a végtelenül jóindulatú, naiv alapállással vág neki gyerekként az életnek, s a csapások soha nem kerülik el. Nemegyszer a szakadék széléről táncol vagy rántják vissza, menekül meg a haláltól szerettei segítségével. Szívszorító történetet olvashatunk egy mindig a jóra törekvő, eredendően vidám, átlagos orosz gyermekről, akinek az életére és a kedélyére számos veszély leselkedik. Olyan egyszerűen, sallangok nélkül írja meg történetét, hogy fenntartásunk sem lehet igazságtartalma felől. A végletesen érzelmes (néha számomra túl is csorduló), egyszerű történetmesélő és a dokumentarista részek váltakozásából egyértelmű, hogy nem hatásvadász céllal született a könyv, a szerzőnek ki kellett írnia magából az elraktározott emlékeket. És a politika csak áttételesen furakodik be, kéretlenül, ám így is összerakhatjuk a szovjet múlt jellemző mozaikdarabjait. A nehéz munka miatt sok selejtet előállító, be nem tanított gyári munkás anya hányattatásai, a mindennapi általános nyomor, éhezés, a szocialista versenyek, a KGB mindenhová, még a gyermekotthonba és a kórházba is elérő keze, a testvérükért kolduló fiúk, a Gulag fenyegetése, az első adandó alkalommal emigráló jóakaró – az élettörténetből azért jól sejthetően kibontakozik a rendszer. Milyen lehet az az élet, amelyben nagyon sokan, nagyon sokszor csak a megszokott sablonnal, mantraként vigasztalják a másikat: „Aljonuska, ne félj, meglátod, minden jóra fordul!” Többször is visszatér a regényben ez a kilátástalanságában is optimista buzdítás.
Hogy miért jó a könyv? Mert egy különös elágazásai ellenére is számos vonásában tipikus szovjetunióbeli életsorsot és -környezetet mutat be, egy átlagos, bár kivételes tulajdonságokkal is megáldott ember küzdelmeit, életének első időszakát. Az illusztrátor Besszmertnij a könyv előszavában így fogalmazza meg a lényeget: „Egy konkrét ember, egy igazi emberi sors elbeszélése mögött egy korszak portréja tárul fel… egy kegyetlen és embertelen korszaké.” A kötet egyenetlenségein túllépve – hiszen a szerző nem szépíró – nagyon szerethető figurát ismerhetünk meg Aljonuskában, aki az első regény végére épp felfelé tart az akrobatikai ranglétrán.
Fülszöveg
Flashdance orosz módra vagy egy szovjet kálvária? A történet „a nagy Szovjetunióban” játszódik, egy sötét világban, ahol nincsenek happy endek, csak áldozatok és túlélők.
Aljonuska apja valahol a Gulágon tűnt el, anyja képtelen egyedül eltartani négy gyermekét. A kislány legyengült szervezete egy zsidó orvos segítségével megküzd a betegséggel, de az emberi gonoszság ellen nincs orvosság: megmentőjét is elhurcolják.
A szörnyűségek egy gyermekotthonban folytatódnak, majd kiskamaszként a kujbisevi repülőgépgyár kopírozó műhelyében dolgozik. Ügyesen rajzol és még ügyesebben tornázik az akrobatakörben. Ekkor betoppan életébe az igazi szerencse. Leonyid Brezsnyevnek, a későbbi nagyhatalmú pártfőtitkárnak a tiszteletére gálaműsort rendeznek, ahol a pici tornászlány meghódítja az elvtársi szíveket. Még rengeteg küzdelmébe kerül majd, hogy megvalósíthassa álmait, de a remény felsejlik!
Flashdance orosz módra? Dehogy! Hiszen ez egy igaz történet. Happy end? Talán!
Alla Sirjajeva jelenleg Budapesten él, kettős állampolgár, fiatal magyar cirkuszművészeket nevel.
Alla Sirjajeva: Hívja Leonyid Brezsnyevet!
Egy légtornásznő életregénye
Atlantic Press, Budapest, 2008
Kartonált, 224 oldal
Fordító: Bokor Pál
Szerkesztő: Tamási Izabella
Kontrollszerkesztő: Marsi Mónika
EAN: 9789638516251