Győrffy – Beischer-Matyó – Keresztes: Klasszikus összhangzattan
a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Lehotka Ildikó
A zenei képzés legnehezebb része az összhangzattan és a szolfézs, hiszen elmélet és gyakorlat összefonódik, mindkettő a hallás és főleg a belső hallás magas fokú meglétét feltételezi. A belső hallás fejlesztése tapasztalataim szerint a kezdeti tanulmányoknál még könnyedén megy, később annál nehezebb. Ennek az oka talán a sok tananyag és a száraz elméleti részektől való tartózkodás a diákok részéről. A szolfézs és a zeneelmélet, összhangzattan közép- és felsőfokon azonban elengedhetetlen, a zenei folyamatokat, formát, a harmóniai szempontokat, a stílusjegyeket kell minél jobban megismerni, megismertetni.
Az összhangzattankönyvek száma nem nagy, pontosabban alig van ilyen tárgyú kiadvány, a korosztályom Kesztler Lőrincén nőtt fel, később órai jegyzetekből, fénymásolatokból kellett készülni. Új kézikönyv jelent meg Klasszikus összhangzattan címmel, mely kicsit más szemszögből is próbálja megismertetni, magyarázni a mumusnak, sokak számára felfoghatatlannak tartott tárgyat. A kötet izgalmas, jól használható, de tanári magyarázatok nélkül nem, bár a szerzők ezt ígérik. Hogy beválik-e egy frissen megjelent tankönyv, az csak a tanítás folyamán derül ki, sok függ a tanár személyiségétől is, hiszen mindenki másképp adja át az anyagot, lesz, aki ebből, van, aki a korábban megjelentek egyikéből vagy saját jegyzeteiből tanít.
Győrffy István, Beischer-Matyó Tamás és Keresztes Nóra kötetükben a klasszikus zene összhangzattanára koncentrálnak, előkészítve a diákokat a romantika és a reneszánsz másfajta harmóniavilágára. A Bevezetésben biztatják a növendékeket a szolmizációra, de van olyan diák, igaz, ritka, mint a fehér holló, akinek nem igazán könnyű a transzformálás – nehezebbről a könnyebbre. Említik, hogy Bárdos Lajos írásaiban, elemzéseiben az akkordok szolmizációs alaphangjából indul ki (a reneszánsz zenénél jól használható), a kötetben csak a Ti7 – félszűk szeptim (vajon miért így írják, mikor szűkített hármasból és egy nagy tercből épül fel, és következetesen nagy-, illetve kisbetűvel szerepel másutt a dúr és a moll rövidítése?) található szolmizálva.
Ha az akkordok rövidítésénél maradunk, furcsa, hogy V szeptim, V kvartszext szerepel a szeptim, illetve kvartszext arab betűvel való írása helyett. A diák a lehető leggyorsabban, rövidítve írja a hallásgyakorlatoknál, lehetőség szerint gondosan vonalat téve a római szám fölé és alá. A domináns és a D-dúr közti jelölés (mindkettő D) különbségével nem találkoztam, a 12. oldalon például csak az előzményből derül ki, hogy a dominánsról van szó (aktív ellentonika).
A könyv fejezetei az autentikus alaplépéstől a bővített kvintes akkordokig vizsgálják rengeteg példán keresztül az akkordokat, fordításokat, bőséges kidolgozandó példával, fokszámok alapján – a szerzők szerint célszerűbb így, mint számozott basszus segítségével. A harmóniailag elemzendő kottapéldák nemcsak a három nagy bécsi klasszikus szerző műveiből kölcsönöztettek, többek között Jomelli, Brixi, Cimarosa, Michael Haydn, Gluck, Salieri, Albrechtsberger vagy éppen Beethoven tanítómestere, Neefe darabjaiból találunk részleteket, sajnos a tempójelzést csak akkor közlik, ha a kezdő taktusokról van szó. Maradva a kottapéldáknál, a 205. oldalon Beethoven hegedűversenyének 13–15. ütemében nem szerepel az „ismert fordulat”, melynek moll megfelelőjét láthatjuk a táblázatban.
Minden újat kereső és nagy, írásbeli hagyományok nélküli tárgyat vizsgáló kötetbe kerülnek pontatlanságok óhatatlanul is. A zenei szakszövegek nyelve, a zeneszerzők nevének, a jegyzékszámok rövidítésének helyesírása a mai napig nem egységes, az összhangzattannál ráadásul különösen nehéz a rövidítések egységes használata. A szerzők sokszor különleges szavakkal, jelzőkkel látnak el egy-egy jelenséget: „A fokok összevetése funkciós vonzerejük szerint (vö. a kémiából tanultakkal)”. Ugyanezen az oldalon a szextakkordok egyes hangjainak kettőzését mutató „százalékérték”-es táblázatot látunk. De a „harmóniai szabadesés”, a dallamos moll6 akkordos esése vagy a „megszelidített (így szerepel) keresztállás” is elég kacifántosnak hangzik.
A kötet erőssége, hogy a harmóniák érzelmi hatását is vizsgálja, remélhetőleg érzik is a növendékek például a timpanin játszott szűkített akkordok feszültségét Beethoven Fideliójában, vagy a bő szext „tenyeres-talpas voltát” Haydn: Ökör-menüettjében. A növendékek zenei tapasztalata – életkoruk miatt – azonban nem lehet még olyan mély, hogy a különféle hangnemek szimbolikáját, az akkordokból áradó hangulatot érzékelni tudják.
Néha viszont olyan megjegyzéseket olvashatunk, melyek nem feltétlenül kívánkoznak a tankönyvbe. Haydn G-dúr (Katona) szimfóniájának kapcsán (p. 89.) megengedőbbnek kell lenni, Bachnál is bőven vannak olyan fűzések, amelyek nem egy példatárba valók. Tényszerű ugyan, de a 178. oldalon a Berezovszkij-idézet kapcsán felesleges írni, hogy a szovjet kiadás nem közölte az eredeti szöveget (zenéről, nem politikáról van szó, és valahol utánakereshető a szöveg). Nagyon tetszik, hogy háromféle korabeli füzetből-könyvből is idéztek, az Attwood-Studien Mozart óráinak anyagát tartalmazza tanítványa, Attwood tollából. Szintén Mozart-tanítványok jegyzetére épül a Kurzgefasste Generalbass-Schule, a harmadik forrás Beethoven Albrechtsbergertől vett óráinak jegyzetei. Szintén nagyon hasznos és közelebb hozza ezt a csodálatos tantárgyat (és így nemcsak egy hideg-rideg tárgyat érzékelhetnek, hanem annak szépségét, fontosságát, ezerszínűségét) az idézetekből leszűrhető szabályrendszer, a számos kivétellel.
Praktikus lenne egy bővebb fogalomtár, hiszen ha gyorsan akarja valaki megkeresni, mi is az a Mozart- vagy Händel-kvint, hogy mikor kettőzzük a vezetőhangot, mi az a double emploi, az alapvető szabályok is könnyen visszakereshetők lennének egy-egy memóriai rövidzárlat esetén.
A tankönyvet mindennapi használatra szánták. Ennek ellenére olyan nagy alakú a kötet, hogy kettő kinyitva nem is fér el egy asztalon a legjobb indulattal sem, és akkor hol van még a kottafüzet és egyéb kellékek, vagy ha aznap hangszeres órára kell vinni például a csellót. A vaskos kötet ráadásul spirálozott, a borsos ár feltételezné a keménykötést.
A kiadvány üdvözlendő, egyáltalán az, hogy a külföldi zenei könyvek mellett megjelenhetett egy hiánypótló vagy újabb kötet magyar szerzők tollából. Rengeteg tudás van benne felhalmozva, a kottapéldákat órákon át lehet bogarászni, érdemes néhány periódusnyi anyagot memoriternek is feladni, hiszen a stílusérzék és a hosszú távú zenei memória így fejlődik a legjobban.
Győrffy István – Beischer-Matyó Tamás – Keresztes Nóra:
Klasszikus összhangzattan
Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2009
Kartonált, 214 oldal
ISBN: 9789638776457
