Augusztus 24.

Névnapok: Bertalan, Aliz, Albert, Alberta, Albertin, Albertina, Alicia, Barta, Bartal, Bartó, Barton, Bartos, Báruk, Berzsián, Detre, Erzsébet, Jonatán, Mihaéla, Szilvánusz, Taksony

Események:
1215 – III. Ince pápa érvénytelennek nyilvánítja a Magna Carta Libertatum („Nagy szabadságlevél”) Földnélküli János angol király által kiadott, a rendi jogokat biztosító szabadságlevelet. Indoka nem az volt, hogy a Charta túl sok szabadságjogot garantál a lordoknak és az angol népnek, hanem az, hogy az irat erőszakkal lett kikényszerítve.
1787 – Wolfgang Amadeus Mozart befejezi utolsó jelentős, háromtételes A-dúr zongora- hegedű szonátáját Bécsben (K526).
1823 – megnyílik a Kun János helyi kőműves által épített, mai Miskolci Nemzeti Színház elődje. Az épület épülete 1843-ban a tűz martalékává vált, de új helyen újra felépítették. A színház a köztudatban az ország első kőszínházaként él, de ez csak az ország mai területére igaz, mivel az első a kolozsvári volt.
1842 – gróf Széchenyi István és József nádor részvételével ünnepélyesen elhelyezik a pest-budai Széchenyi lánchíd alapkövét. Az építkezés már előbb megkezdődött, 1840. július 28-án verték le a jászolgátakhoz első cölöpöt a budai mederpillérnél. A több ezer cölöp leverése két évig tartott.
1847 – Charlotte Brontë befejezi és kiadja a Jane Eyre (A lowoodi árva) című könyvét. A regény, melyet szerzője Currer Bell álnéven jelentetett meg, rögtön hatalmas sikert aratott. Ma a világirodalom egyik legfontosabb regényeként tartják számon.
1847 – Stevie Wonder az első a pop-rock történelmében, aki egyszerre szerepelt a kislemezlista és az albumlista csúcsán (kislemez: Fingertips, album: The Twelve-Year-Old Genius).
1989 – először mutatnak be James Bond filmet a magyarországi mozikban. A magányos ügynök című brit kalandfilmben, ami a tizenhatodik a sorban, Timothy Dalton másodszor és utoljára alakítja Bondot.

Meghalt Kölcsey Ferenc (1790–1838) költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz költője.
1803-ban a költészeti osztályba jutva a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de buzgón olvasta Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessner-fordításait, a latin-, és ógörög nyelvű szerzők műveit Vergilius, Theokritosz pásztorkölteményeit, méghozzá eredetiben. Már ekkoriban a magányt kereste, s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste és találta meg. 16 éves korától kezdve enciklopédiai tanulmányokat folytatott, és társaival – akik között volt a később ismertté vált Kállay Ferenc is – együtt tanult, olvasott és folytatott eszmecseréket. Állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük (Kivánság, Koszorú, Estike).

Meghalt Kós Károly (Kosch, 1883–1977) népies stílusú építész, író, grafikusművész.
Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott, majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1919-ben megalakította a Kalotaszegi Köztársaságot. 1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt („Wekerle” Munkás és Tisztviselőtelep központja – Budapest, „Kakasos templom” – Kolozsvár, Római katolikus templom – Zebegény).

Megszületett Jorge Luis Borges (1899–1986) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, a 20. századi világirodalom nemzetközileg elismert alakja.
A családjában angolul és spanyolul beszéltek, így kétnyelvűként nőtt fel. Az angol nyelv használata annyira mindennapos és egyidejű volt, hogy Borges csak késő gyermekkorában jött rá, hogy ez két külön nyelv. Európába költöztek, amikor kitört az I. világháború, Genfben ragadtak. A háború után Spanyolországba költöztek, majd vissza Svájcba. Miután végre Sevillában kinyomtatták egyik versét, néhány sikertelen próbálkozást tett, hogy bekerüljön különböző írói körökbe. A család 1921 márciusában tért vissza az időközben rengeteget változott és lehetőségekkel teli Buenos Airesbe. Borges sokat kezdett írni a helyi dolgokról, barátaival meg is alapították a Prisma című ultraista folyóiratot. Karrierje 1935-ben vett teljes lendületet, amikor megírta a Közelítés Almotászimhoz-t, amit a borgesi történetek prototípusának tartanak. Az 1940-es években szót emelt az antiszemitizmus, a fasizmus és a diktatúra ellen (A titokban végbement csoda, Az idő újabb cáfolata, Álomtigrisek).

Megszületett Paulo Coelho (1947) brazil író, az ENSZ békenagykövete.
Napjaink legnépszerűbb írói közé tartozik, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz. Fiatalkori lázadásából kifolyólag hippi lett. Eleinte dalszövegeket írt, majd újságíróként dolgozott. 25 éves korától kezdve tanulmányozta a mágiát és az okkultizmust. Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. A vallási pluralizmust, vallási szinkretizmust követi: felhasznál elemeket a kereszténységből, az iszlámból, a buddhizmusból, a taoizmusból, de gyakran merít a természetvallásokból is. Művei mintegy 140 országban, 56 nyelven, több mint 45 millió példányban fogytak el. 2014 augusztusában már több mint 22 millió rajongója van a Facebookon (Az alkimista, Tizenegy perc, Az ötödik hegy).

Ezen a napon született:

Wacław Sieroszewski (Sirko, 1858-1945)
legendás életű lengyel etnográfus, író, katona és politikus, mintegy két tucat regényt és novellás kötetet írt. Az 1930-as években filmforgatókönyveket is írt, és tiszteletbeli tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak. Néprajzi művei főleg a Távol-Kelettel, a jakutokkal, az ainukkal, a koreaiakkal és más népekkel voltak kapcsolatosak. Egyik regénye, melyet Párizsban írt, Benyovszky Móricról (Maurycy August Beniowski) szól.

Haják Károly (1886-1970)
hegedűművész, zeneszerző. Az 1930-as években a Romániai Magyar Dalosszövetség karnagya volt. Hangszerre írt művek mellett Arany János, Gárdonyi Géza, Ignotus és mások verseit zenésítette meg, feldolgozott csángó, kalotaszegi és székely népdalokat (Csángó rapszódia).

Jean Rhys (Ella Gwendolyn Rees Williams, 1890–1979)
brit regényíró (A sötétség utasa, Nagy mosolyt kérek!, Legyen nekik dzsessz).

Gertler Viktor (1901–1969)
Kossuth-díjas filmrendező. 1923-ban fejezte be Rákosi Szidi színiiskoláját, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. A színészi munka mellett rendezni is kezdett. 1927-ben Berlinbe utazott, s itt filmezéssel foglalkozott. A német UFA Filmgyárban először asszisztens, később vágó, majd rendező lett. 1933-ban hazatért. A II. világháború alatt Brüsszelben élt. 1945–1947 között filmiskolát működtetett. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt 1948-tól 1954-ig (Dollárpapa, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az aranyember).

Fernand Braudel (1902-1985)
az egyik legjelentősebb 20. századi francia történész. 1956 és 1968 között szerkesztője volt annak az Annales címet viselő folyóiratnak, amely szemléletével új iskolát teremtett. Véleménye szerint a történetírásnak az élet teljességét, totalitását kell megragadnia – ez a totális történetírás (A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen; A Földközi-tenger és a mediterrán világ; A kapitalizmus dinamikája).

Zathureczky Ede (1903–1959)
kétszeres Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia igazgatója, kiváló művész. Első fellépése már 1911-ben 8 éves korában volt. Tizennégy évesen jelentkezett a Zeneakadémia hegedű tanszakára, ahol fiatal kora ellenére Hubay Jenő egyenesen saját akadémiai osztályába vette fel, emellett zeneszerzést is tanult. Hubay 1937-ben bekövetkezett halála után a mesterképző vezetője végül Zathureczky lett, és ekkor Dohnányi Ernő utódaként őt nevezték ki a Zeneakadémia igazgatójává is, ahol 1956-ig, Egyesült Államokba való emigrálásáig megtartotta pozícióját.

Tar István (Theisz, 1910–1971)
kétszeres Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész. 1932 és 1940 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Klasszicista stílusban készült első műveit 1936-ban tárta a közönség elé. 1937-től szerepelt kiállításokon. A második világháború során hadifogságba került. Szabadulása után a művészeti élet aktív szereplője lett. 1965-től 1969-ig tanított a Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös szakán mint tanszékvezető tanár (Nő galambbal – Záhony; Bányász emlékmű – Tatabánya; Lovas figura – Budapest).

Schöpflin Gyula (Nagypál István, 1910-2004)
író, műfordító, újságíró, diplomata. 1933 és 1935 között a Révai Könyvkiadó lektora volt. Regényeit, elbeszéléseit, esszéit a Nyugat, a Századunk és a Gondolat Könyvkiadó jelentette meg. 1945 és 1949 között a Magyar Rádió műsorigazgatója volt. 1949–1950-ben stockholmi, oslói és koppenhágai követ volt. 1950-ben lemondott és Angliába költözött (Budapest nem felel, A korszerű rádió dramaturgiája, Marokszedés).

Huzella Elek (1915-1971)
zeneszerző, tanár. Siklós Albert tanítványa volt a Zeneakadémián, mellette bölcsészdiplomát szerzett. Pályáját 1939-ben különböző üzemi kórusok karnagyaként kezdte. A zeneszerzésen kívül fordított is franciából, így készített magyar változatot Debussy Pelléas és Mélisande-jából és dalok szövegét is átültette. Több cikke is megjelent (Három tánc gitárra, Concertino lirico, Kim és Kió).

Palotai István (Palotay, 1918-1979?)
színész. 1942-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként. A Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Művész Színház, az Úttörő Színház, az Ifjúsági Színház, a Jókai Színház és a Petőfi Színházban lépett fel. 1956-ban emigrált. 1959–1979 között a torontoi Művész Színház színésze volt (Forró mezők, Mágnás Miska, Én és a nagyapám).

Frank Oszkár (1922-2019)
zeneszerző, zeneelmélet tanár. 1946-ban Weiner Leó tanította összhangzattanra, 1949-től 1954-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1954 óta folyamatosan tanított. Számos zeneelméleti szakkönyvet és tankönyvet publikált, valamint több elemző tanulmánya jelent meg pedagógiai folyóiratokban (Három vidám kórus, Altató, Macskazene).

Moldován Stefánia (1929-2012)
Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (drámai szoprán), érdemes művész. 1948–1953 között a Zeneművészeti Főiskola tanulója volt. Pályáját az Operaház énekkarában kezdte. 1954-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol 1954–1961 között tagja volt. 1961–2012 között az Operaház magánénekese volt. Mind hangjának kiegyenlített, telt hangzásával, mind alakításainak drámaiságával és szenvedélyes lendületével a társaság vezető szopránjai közé tartozott (Szívzűr, A denevér, Gianni Schicchi).

Kicsi Antal (1936-1980)
romániai magyar irodalomtörténész, műfordító, kritikus. Kutatási területe a romániai magyar irodalom két világháború közötti időszaka. Tanulmányaiban az alapos anyagismeret finom kritikai érzékkel és szépirodalmi árnyaltságú értekező stílussal párosult (A romániai magyar irodalom dokumentumaiból).

Széles Anna (1942)
romániai származású magyar színésznő. 1961-ben sikeres felvételivel a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola növendéke lett. 1965-ben a főiskolai diploma megszerzését követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz került, 1989-ig a színház tagja volt. 1989-ben fiával együtt Magyarországra települt. A Thália Színház társulatának lett a tagja (Égi bárány, Szép magyar komédia, Ábel a rengetegben).

Benda Gyula (1943-2005)
történész. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-magyar szakára vették fel. Miután 1966-ban diplomát szerzett, egy szemesztert töltött az Université de Strasbourg-on. A Néprajzi Múzeumba, a 18-19. századi paraszti hagyatéki leltárakat tárna fel. Ekkor talált rá a kisnemesség és a mezővárosok témájára és kezdett el Keszthely társadalomtörténetével foglalkozni. Tizenegy évi múzeumi kutatómunka után egészen haláláig egyetemi oktatóként folytatta pályafutását.

Ken Hensley (Kenneth William David Hensley, 1945-2020)
brit énekes, zenész, multiinstrumentalista, dalszövegíró, producer. Leginkább az 1970-es évek meghatározó együttesének, Uriah Heep tagjaként ismert. 12 évesen tanult meg gitározni egy kézikönyvből, később billentyűsként is népszerű lett (Easy Livin, Look at Yourself, Lady in Black). ––> Easy Livin’ – Ken Hensley a PeCsában

Jean-Michel Jarre (1948)
francia zeneszerző, zenész, előadóművész. Az elektronikus-, ambient-, és az úgynevezett new-age zene történetének egyik legkreatívabb alkotó zenész-egyénisége. A kilencvenes évek közepéig több mint 75 millió lemeze kelt el világszerte. Ezek mellett még számos stílusban maradandót alkotott (Oxygène, Magnetic Fields, Rendez-Vous).

Orson Scott Card (1951)
amerikai író, változatos témákban alkot a sci-fi-től a vallási alapú kalandregényekig. Írásait részletesen kidolgozott szereplők és morális kérdések jellemzik. Megkapta a Hugo-díjat és a Nebula-díjat is, ami az első (és 2004-ig az egyetlen) olyan szerzővé tette, aki egymás utáni években mindkét díjat elnyerte (A kegyelem ára, Végjáték, Árnyékbábok).

Kelényi Béla (1953)
költő, tibetológus, restaurátor, muzeológus. 1983-1988 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar tibeti-népművelés szakán tanult. 1989 óta a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum főmuzeológusa. Képzőművészettel, performansszal is foglalkozik, tibeti művészeti kiállításokat rendez (Dél/idő, A szél-paripa emelkedjék!, Amrita Sher-Gil művészete).

Stephen Fry (1957)
angol humorista, író, színész, regényíró, filmkészítő és televíziós személyiség. A Fekete Vipera sorozat és az Oscar Wilde életét feldolgozó Oscar Wilde szerelmei című film miatt is ismert (A hal neve Wanda, Galaxis útikalauz stopposoknak, V mint vérbosszú).

Steve Guttenberg (1958)
amerikai film- és televíziós színész. A 80-as években a Rendőrakadémia-sorozatban, a Három férfi és egy bébi, a Hálószobaablak, a Selyemgubó, a Rövidzárlat című filmekben szerepelt. Pár év kihagyás után 1995-ben tért vissza a filmezéshez a Nagypályások című filmmel, de a visszatéréssel már nem sikerült. A legtöbb filmje ezután feledhető családi vígjátékokból állt. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Fülöp Tibor (1961)
Autodidakta festőművész.

Janisch Éva (1961)
színésznő. 1980-1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1984-1994 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1994 óta a Győri Nemzeti Színház tagja.

Hermann Róbert (1963)
Széchenyi-díjas történész, publicista, író. Számos, az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. 1987-től a Hadtörténeti intézet és Múzeumban dolgozik (Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, Kossuth Lajos élete és kora, A Zichy-gyémántok).

Marlee Matlin (1965)
Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő. Napjainkig ő az egyedüli siket színésznő, aki megnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. A kitüntetést legelső, az 1986-os Egy kisebb isten gyermekei című filmjéért vehette át, mellyel – hasonló kategóriában – egy további Golden Globe-díjat is szerzett. A színészet mellett több könyv szerzője, továbbá jótékonysági ügyeket is rendszeresen támogat. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Nagypál Gábor (1975)
színész, rendező. 1995-ben felvételt nyert az újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színművész szakára. 2004-ben Csányi János meghívására Gyarmati Katával, Mezei Kingával és Szorcsik Krisztával közösen a Bárka Színházba szerződött, majd az igazgatóváltás után 2006-ban távozott, szabadúszó lett. 2008-tól a Stúdió K Színház társulatának tagja. 2012 és 2017 között a Stúdió K Színház művészeti vezetőjeként is dolgozott. 2011-ben tagja lett a Vádli Alkalmi Színházi Társulásnak.

Alexander O’Loughlin (1976)
ausztrál színész. Legismertebb filmjei A szeretet szimfóniája és az Ilyen a formám. Jelenleg a CBS tv-csatorna legújabb sorozatának, a Hawaii Five-0-nak főszereplője.

Chad Michael Murray (1981)
amerikai színész, egykori modell. Leginkább a Szívek szállodája, a Dawson és a haverok és a Tuti gimi című sorozatokból ismert.

Telekes Péter (1982)
színművész. 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2005-től 2008-ig a Vígszínház, 2008-tól 2011-ig a Bárka Színház tagja volt. 2011–2018 között ismét a Vígszínház társulatának tagja, 2018–2020 között a Pesti Magyar Színház művésze volt. 2020-tól visszatért a Vígszínházba.

Rupert Grint (Rupert Alexander Lloyd Grint, 1988)
brit színész és producer. Legemlékeztesebb alakítása Ron Weasley megformálása volt Harry Potter-filmekben.

Ezen a napon halt meg:

Parmigianino (Girolamo Francesco Maria Mazzola, 1504–1540)
itáliai festő, a manierizmus korszakának jellegzetes mestere. Raffaello és Michelangelo művei is hatottak rá. Rézkarcai a műfaj legkorábbi mesterművei közé tartoznak. A maga idejében a legünnepeltebb művészek közé tartozott.

Thomas Chatterton (1752–1770)
fiatalon meghalt angol költő, akit zseniális hamisítványai tettek híressé. Egy régi költőt talált ki magának, a 15. századi Thomas Rowley szerzetest, és egyre-másra hozta napvilágra ennek költeményeit és drámáit. Ezek az ún. „rowleyánák” modorosságuk ellenére igen tehetségesek. Róla írta első operáját Ruggero Leoncavallo.

Asbóth Oszkár (1852-1920)
nyelvész, a szláv nyelvtudomány egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1907-től tíz évig a Nyelvtudomány című folyóirat szerkesztője volt (Szlávság a magyar keresztény terminológiájában, A hangsúly a szláv nyelvekben, Szláv jövevényszavaink).

Heikki Paasonen (1865-1919)
finn nyelvész, finnugrista, a MTA tiszteleti tagja. 1881-ben beiratkozott a helsingforsi egyetemre, ott később elnyerte a magiszteri, majd a bölcsészdoktori fokot és 1893-ban a finnugor nyelvészet docense lett. Több ízben tett nyelvészeti tanulmányutat. 1918-ban diplomáciai megbízatásban fél évet töltött hazánkban magyar származású nejével.

Jászi Alice (1877–1935)
mozdulatművész, koreográfus, táncpedagógus, a korszerű gyógytorna alapjainak megteremtője. 1911-ben tanulmányúton járt Berlinben, majd a norvégiai Lofftusban folytatta tanulmányait Bess M. Mensendieck testkultúra-intézetben. Itt szerzett diplomát is. Módszerét Bess M. Mesendieck és François Delsarte elveiből kiindulva alakította ki (A női testkultúra új útjai).

Medek Anna (1885-1960)
opera-énekesnő (szoprán), az Operaház örökös tagja. 1908. január 11-én még vendégként debütált a budapesti Operaházban. Két és fél évtizeden át volt a társulat egyik erőssége. 1932-ben, mindössze 47 évesen volt kénytelen búcsút mondani a színpadnak, mert látását csaknem teljesen elvesztette. A Nemzeti Zenede énektanára lett.

Lehel Ferenc (Löwenkopf, 1885–1975)
festőművész, művészettörténész, kritikus, filozófus. A budapesti Mintarajziskolában tanult, majd 1904 és 1906 között a nagybányai szabadiskola növendéke volt. 1908 és 1914 között többször visszatért az iskolán kívüliek csoportjába. 1909-től publikált művészeti írásokat. Az első világháborút megelőzően gyakran szerepelt kiállításon műveivel. A festészetet korán abbahagyta, újságírással, művészetbölcselettel és művészettörténettel foglalkozott (A művészet bölcselete, Az ösztön filozófiája, Történelemesztétika).

Castiglione Henrik (1885-1960)
filmszakíró, producer, forgatókönyvíró, gazdasági vezető, mozitulajdonos. 1921-től az Új Corso Mozgófényképüzem Rt. üzemvezetője lett, amely posztját 1948-ig megtartotta. 1911-től fogva 1914-ig szerkesztette a Mozgófényképkezelők Közlönyét. 1941-ben Székely Sándor és az ő szerkesztésében adták ki a Filmlexikon című művet.

Nyikolaj Sztyepanovics Gumiljov (1886-1921)
orosz költő, az akmeista irányzat vezetője. A szovjet kommunista diktatúrának esett áldozatául. Első kiadott műve a Városokból erdőbe futok című vers volt. Első verseskötete Konkvisztádorok útja címen 1905-ben jelent meg. Olyan egzotikus témákról írt, mint a Csád-tó zsiráfjai, vagy Caracalla császár krokodiljai. 1907-től sokat utazott Európában, nevezetesen Franciaországban és Olaszországban.

Lábass Juci (1896-1932)
színésznő. Szabadkán már zárdai iskoláslányként is felfigyeltek hangjára. 1910-ben Rákosi Szidinél tanult. Eleinte szubrett szerepeket játszott, majd primadonna lett. 1928-tól a Király Színház tagja volt. Korai halála miatt csupán egyetlen hangosfilmben szerepelt (A föld rabjai, Mágia, Nevető Budapest).

Simone Weil (1909-1943)
francia írónő, aktivista, filozófus. Franciaország német megszállása miatt először Marseille-be, 1942-ben az USA-ba, végül Angliába menekült, ahol Charles de Gaulle felszabadítási frontjának tagja lett. Majdnem minden művét posztumusz adták ki (Ami személyes, és ami szent, Jegyzetfüzet, Begyökerezettség).

Louis Prima (1910-1978)
amerikai énekes, színész, dalszerző és trombitás. Ifjúkorában hegedült, majd elkezdett trombitálni. Ő szerezte a Sing, Sing Sing című dalt, melyet Benny Goodman zenekara is játszott. Lemezei 1939-től jelentek meg. Követte a kordivatot, az 1920-as években New Orleans-i dzsesszt játszott, az 1930-asban szvinget adott elő, a negyvenesekben big band-del lépett fel, az ötvenesekben szalonzenével, a hatvanasokban pedig pop-rock-kal.

Aba Iván (1923-1982)
író, újságíró. Tájleírásai a Magyarország írásban és képben című sorozatban jelentek meg. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett (A vásárhelyi remete, A szegedi boszorkányok, Műszaki-tudományos kutatás Magyarországon).

Richard Attenborough (Lord Richard Samuel Attenborough, 1923-2014)
Oscar-díjas brit rendező, színész, producer. 1941-től Londonban volt színész az Intimate Theatre színpadán. 1942-től filmszínészként dolgozott. 1983-tól a Gandhi Alapítvány elnöke és 1987-től az UNICEF jószolgálati nagykövete volt (A híd túl messze van, A nagy szökés, Jurassic Park).

Julie Harris (1925-2013)
ötszörös Tony-díjas amerikai színésznő. A Yale Drámaiskolára járt, majd 1945-ben debütált a Broadwayn, elismerése 1950-ig váratott magára a The Member of the Wedding című színdarabbal. 1952-ben jelent meg első mozifilmje, amiben a színpadi szerepét ismételte meg. Alakításáért Oscar-díjra jelölték. 1955-ben Elia Kazan kiválasztotta Harrist James Dean partnerének az Édentől keletre című filmjéhez. Ugyanebben az évben játszotta Harris Jeanne d’Arcot, amiért második Tony-díját vihette haza (Célpontban; Gorillák a ködben; Jöttem, láttam, beköltöztem).

Michel Butor (1926-2016)
francia író, költő. Az újságírók és a kritikusok regényeit a francia „nouveau roman”-hoz sorolták, bár ő ez ellen mindig tiltakozott (jogosan). Ennek a besorolásnak legfőbb alapját az szolgáltatta, hogy, ahogyan a nouveau roman írói, ő is empirikus írónak számított és korai munkái tényleg a regények hagyományos írói eszközeivel készültek. Módosulás (La Modification) című regényében, például, az olvasó válik a regény főhősévé, akit mindvégig magáz (A velencei Szent Márk leírása, A szavak a festészetben, Különös történet).

Csorba András (1927-1987)
erdélyi magyar színész, főiskolai tanár, színházigazgató, filmszínész, Az aranyember című filmben Tímár Mihály szerepét alakította. 1952-ben végzett Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1954-től tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. 1970-től 1973-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt.

Tusa Erzsébet (1928-2017)
Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, tanár, érdemes művész. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte felsőfokú zongoratanulmányait Zongoraművészként 1967-től az Országos Filharmónia szólistája volt, és több kontinens számos országában koncertezett. 1976-tól 1983-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított, és tizenöt évig volt a tokiói Muszasino Zeneakadémia professzora is.

Mojzer Miklós (1931-2014)
művészettörténész, muzeológus, 2004-ig a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Kutatási területe a magyar barokk építészettörténet, építészeti kronológia, az európai és hazai késő gótikus és barokk festészet volt. Az olasz festészettel, valamint M S mester művészetével foglalkozott.

Dunszt Mária (Dunst, 1936–1994)
opera-énekesnő (szoprán). 1955–1961 között a Zeneakadémia hallgatója volt. 1961–1976 között a Magyar Állami Operaház magánénekesnője volt. 1975-ben autóbalesetet szenvedett, aminek következtében többé nem szerepelhetett színpadon.