Cyrille Dubois és az Orfeo Zenekar koncertje Zeneakadémián

Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. Május 16.
Kivételes koncertet élvezhetett az, aki május 16-án ellátogatott a Zeneakadémiára. Cyrille Dubois már többször énekelt Magyarországon, de áriaestje még nem volt. A műsor túlnyomórészt francia áriákból, műrészletekből állt, a koncert elnevezése Révolution! volt. A cím utalt a francia forradalomra, és a zenében, zenei stílusban kezdődő változásokra, és arra, hogy az európai zeneszerzők Párizsban szerették volna bemutatni műveiket. 11 szerző darabjából kaptunk válogatást, jobbnál jobb előadásban.

A nyitó darab Mozart egyik balettzenéjéből szólalt meg, az Apró semmiségek nyitány (K.Anh.10/299b) 1778-ban keletkezett. A Mozart kortársai köré szerveződött koncert nem is kezdődhetett volna jobb bevezetéssel. Ez a részlet keletkezett legkorábban, valamint Grétry Midas ítélete nyitánya. Nicholas Isouard neve teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt, ahogyan a koncerten megszólaló darabok és szerzői is. Hamupipőke című vígoperájából (1810) hallottuk a Herceg románcát, Dubois rögtön elvarázsolta a közönséget. Beethoven Fidelio című operája ismert, azonban Pierre Gaveaux Leonórája (1798) kevésbé. Utóbbi darab műfaja vígopera, de Florestan áriája szomorú, azt ezt követő, 1780-ban írt Niccoló Piccinni-részlet (Attis – Attis áriája) pedig drámai. Az első részt Jean-Paul Égide Martini Szapphó (1794) című vígoperájának hosszabb lélegzetű részlete hangzott el. Platón áriáját hallottuk, egy vígoperai részletet, amely szomorú, szinte keserves. Az ária többféle érzelmet jár körbe, a zene nagyon jó, az oboaszóló remek volt (ahogyan több műben is).

Szünet után Nicolas Dalayrac Adél és Dorsan (1795) című vígoperájából szólt Dorsan áriája, ismét csodás oboaszólóval. Cherubini Démophón című, 1788-as darabjából Osmide áriáját énekelte Dubois, a részlet drámai, nagyszerű rezeseket is hallottunk. Izgalmas volt Étienne-Nicolas Méhul Bolondság (1802) című darabjának vidám, pajkos részlete, Florial áriája. A vidám, helyenként pajkos részlet zenekari anyaga is figyelemre méltó: a vonósok pizzicato kísérete is ide tartozik. A koncertet záró ária Johann Christoph Vogel hosszabb lélegzetű áriája volt, a Démophón című operából (1789). Cherubini azonos című darabjából is hallottunk részletet, így összevethettük két szerző stílusát, Vogel operájából azonban Timante áriája szólt. A mennydörgéses, szélviharos, ismét egy hosszabb lélegzetű, karaktergazdag részlet jól zárta az estet, Dubois és a zenekar óriási tapsot kapott. Két ráadás következett a lelkes közönségnek: Méhul – akitől a ’romantikus’ szó származik, tudtuk meg Vashegyi Györgytől – Ariodante románca, majd Grétry Lisbethjéből Gasper áriája.

A korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar nem csak a kíséretet biztosította Dubois énekléséhez, hanem fantasztikus pillanatokat szerzett. Három zenekari darabot is játszottak, Méhul 5., A-dúr szimfóniájának első két tételét, amely ugyan nem a zeneirodalom csúcsa, nem a legmívesebb darab, benne túl sok szekvenciával, terjengős zenei anyaggal. A zenekar minden egyes tagja kiváló zenész, örömmel és értőn játszik hangszerén. Vashegyi keze alatt a csúcsra ért a zenekar.
Cyrille Dubois előadásmódja gazdag, kifejezőereje bámulatos. A végzetes szerelem, a tragikus halál, az apaság nehézsége láttatóan jelenik meg előadásában. A zenei ínyencségeket – szerencsére voltak érdeklődők – egy rendkívüli énekes tolmácsolta, hatalmas hőfokkal, zenei szempontból megkérdőjelezhetetlenül, kiegyenlített hangon. Az adott történetet a megfelelő karakterekkel tolmácsolta a művész, igazi történetmesélést hallhattunk. Az énekes személyisége is kellemes, a tapsoknál maga is örült a sikernek.

A mindössze 41 év alatt keletkezett operák, balettok és egy szimfónia részlete reprezentálta az időszak zenei termését. Az egyik legjobb koncert volt az évadban.