Tarr Béla: A torinói ló
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: leho
A csendes film zajos sikert aratott a berlini filmszemlén, elnyerte a zsűri nagydíját, és végre mától nálunk is látható. Tarr Béla utolsó (?) művét jobbára ugyanazokkal az alkotókkal készítette, mint a korábbi filmjeit. Nem meglepő, hogy Krasznahorkai László-írásokból született a forgatókönyv, Derzsi János játssza a főszerepet vagy Víg Mihály a zeneszerző, és sorolhatnánk a hasonlóságokat. Ám a lényeget lepleznénk A torinói ló esetében: a kifordított teremtést.
„A cím arra a lóra utal, amelyet Friedrich Nietzsche pillantott meg 1889. január 3-án, torinói lakásából kilépve. A kocsi elé kötött ló megmakacsolta magát, mire a kocsis ostorral ütlegelni kezdte. A filozófus odalépett a lóhoz, majd hatalmas zokogásban kitörve átölelte. Miután szolgája hazavitte, ágyba tette Nietzschét, aki innentől kezdve élete hátralévő 10 évét némán, szellemi leépülésben töltötte.”
A Toldi moziba véletlenül még Az út című, Cormack McCarthy-műből forgatott film plakátja enged be az ajtón. Apa fogja a fia kezét, a történet letaglózó. Rögtön átsuhan a fejemben a Vad lovak, amin épp most rágom át magam, ilyen hangulatot várok Tarr Béla utolsó filmjében is, az irodalmi mccarthyzmus közép-európai filmnovellás változatát a kegyetlen-kietlen „semmi”-ről. A torinói ló így kezdődik. Szikár, fekete-fehér, már az is egyfajta dinamizmust sugall, hogy bőbeszédű narrációval indít (aztán egyre kevesebb lesz a verbális fogódzó). Derzsi János tartja baljával a gyeplőt – a jobbja béna –, s tart hazafelé. Fáradt ember szekéren és fáradt almásderes orkánszerű, nem szűnő szélben, ami port kavar, szemetet visz. Az első nap vége leszerszámozás, ló istállóba, szekér csűrbe, ember és lánya házba be. A lány levetkőzteti, átöltözteti apját, „kész”, hívja vacsorához a férfit: főtt krumpli magába’. A férfi kapkodva pucolja, sózza és falja a forró étket. Napra nap, a második jön jól bejáratott szcenárió szerint: lány vízért a kúthoz, pálinka, öltözés, évtizedes rítusok lehetnek. A ló azonban nem hajlandó húzni a szekeret, gazdája hiába ütlegeli. Poroszkálására emlékeztető repetitív vonószene uralkodik el olykor a szélsüvítésen, majd halkul el.
Állandóságok nyomasztják ezt a vegetatív létet: vízhúzás, öltözködés, krumplievés, pálinkaivás, ablakon kibámulás. És a szél. Állandóan előredőlnek az élőlények, küzdenek ezzel az állandósult elemmel. „Egyszer mikor megjött valahonnan azt mesélte hogy mikor arrafelé hirtelen eláll a szél az összes csirke eldől…” (Honnan is: Vad lovak) Ez így lenne A torinói lóban is, amikor azonban végre eláll a szél, annál rosszabb. Beszéd alig hangzik, inkább csak meglepetésekkor, amikor jön a világot temető bőbeszédű szomszéd pálinkáért, vagy amikor cigányok érkeznek, illetve kiszárad a kút (lány: „Mi ez az egész?!”). Vagy amikor 58 év után a férfinak föltűnik, hogy már nem hallja a szú percegését: „Te se hallod?”
Mi ez az egész. Hat napig jutunk, egyre világosabb, ahogy besötétedik: itt egyfajta fordított teremtés zajlik. Kozmoszból a káoszba. De a megpihenés nélkül csak hat napról van szó, az elsőn megmakacsolja magát a ló, majd az utolsón minden elsötétedik. Meg lehetne fejteni az összes – nem túl sok és akciódús – cselekményt, (tragikus) eseményt, hogyan egyszerűsödik, butul vissza az ember a legelemibb tevékenységeire, próbál menekülni a víz nélküli otthonból, majd lemondva erről a lehetőségről is húzódik vissza a házába, hogy itt hunyjon ki a fénye. Enni kell, mondja a lány a lónak, aki nemcsak húzni, hanem létezni sem akar már, és nem pusztán a szerszámot, igát, hanem a zabot, vizet sem fogadja már el, feladta. Enni kell, mondja az apa a lányának az utolsó jelenetben, amikor külső-belső fény és tűz és víz (és szél) híján már a nyers krumplit rágja. A megy-é előbbre kérdése Tarrnál nem kérdés. Ló, ember, teremtés szimbolizmusa kapaszkodik, feszül egymásba és a szélbe a rendező letaglózó, két és fél órás filmeposzában. A cselekménytelenség, a dikció- és a színhiány csak erősíti az üzenetet, amit a szomszéd mond ki zavaros okfejtése közben: a nemes emberek folyton veszítenek, a lesből támadó patkányok meg állandóan nyernek a világban.
Fogadjunk egy krumpliba, hogy így van.
A torinói ló
Fekete-fehér, magyar–francia–német–svájci filmdráma, 150 perc, 2011 (16)
Rendező: Tarr Béla, Hranitzky Ágnes
Forgatókönyvíró: Krasznahorkai László, Tarr Béla
Zeneszerző: Víg Mihály
Operatőr: Fred Kelemen
Producer: Téni Gábor
Vágó: Hranitzky Ágnes
Szereplők:
Bók Erika
Derzsi János
Kormos Mihály
Comment on “Leteremtés”