Névnapok: Zalán, Amadé, Amadea, Amadeusz, Amadó, Gujdó, Izidor, Izor
Események:
1778 – Voltaire francia drámaírót 83 évesen hősként ünnepelve, egy hónappal halála előtt babérkoszorúval tüntetik ki Párizsban.
1866 – Bedřich Smetana Az elcserélt menyasszony című vígoperájának premierje a Prágai Ideiglenes Színházban.
1894 – George Bernard Shaw Candida című vígjátékának premierje a South Shields-i Theatre Royalban (Anglia).
1900 – A krétai Knósszoszban felfedezik az első hieroglif írásos agyagtáblát, amelyet később Lineáris B- nek neveznek el.
1980 – a négyszeres Oscar-díjas Tűzszekerek című angol filmdráma premierje (rendező: Hugh Hudson, főszereplők: Ben Cross és Ian Charleson, zene: Vangelis)
1987 – Vincent van Gogh Napraforgók című festménye rekordáron, 22,5 millió fontért (39,7 millió dollár) kel el.
Megszületett Francisco de Goya (Francisco José de Goya y Lucientes, 1746-1828) spanyol festőművész, grafikus.
Sokáig nem ismerték hazáján kívül, pedig egyike a legsokoldalúbb és legegyénibb művészeknek. A 18. század fordulóján a barokk és a rokokó művészet folytatója, majd a romantika jegyei is mutatkoznak nála. Teljes művészetének számos darabja oly annyira kifejező és előre mutató, hogy ő lesz a modern festészet egyik atyja, ihletet merítenek belőle a francia impresszionisták. 1763-ban és 1766-ban felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkétszer elutasították. 1771-ben Rómába utazott, ahol a Parma városa által rendezett festészeti versenyen második díjat nyert. Még ugyanebben az évben visszatért Zaragozába és freskókat készített. Bejáratos lett a királyi udvarba is, oltárképet festett a Szent Ferenc templom részére, a San Fernandó-i Akadémia tagjává választotta. 1792-ben rejtélyes betegség támadta meg, amelynek következtében elvesztette hallását. Ekkortól kezdett művészi világa elkomorodni. 1799-ben kinevezték királyi festőnek (Vízhordó leány, Saturnus felfalja gyermekét, A meztelen maja).
Meghalt Karl May (Karl Friedrich May, 1842-1912) német író.
Minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, legnagyobb nem angolszász szerzője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az Ave Maria egyik változatát. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. 1875-ben sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál. A Vadnyugaton soha nem járt, Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. Ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával. Munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban (Winnetou, Az Ezüst-tó kincse, Medveölő fia).
Megszületett Vincent van Gogh (Vincent Willem van Gogh, 1853–1890) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.
Eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok mindennapjait ábrázolta sötét tónus képeken. Csendéleteket festett, amelyek távol álltak a megszokott polgári nyugalomtól. Van Gogh a szegények asztalát mutatta be sötét színekkel, lerí róla az őt körülvevő nyomor, kilátástalanság. 1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Miután Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. Nem ismert kompromisszumot és nem tudta magát alárendelni semminek. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el (Krumplievők, Napraforgók, Aratás).
Meghalt Kadosa Pál (1903–1983) Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, kiváló művész, egész életében a magyar zenei közélet fontos szereplőjeként tevékenykedett.
Érettségije után felvételt nyert a Zeneakadémiára. Festeni és rajzolni is tanult, és a kor képzőművészeti, irodalmi társaságaiban is megfordult. A főiskolán 1927-ben szerezte meg diplomáját. Zongoraművészként – saját művein kívül – kiemelkedően fontos feladatának tartotta a kortárs zene bemutatását. Stílusát elsősorban Bartók és Kodály határozta meg, de sok szempontból volt rá nagy hatással a korai avantgárd és a német neoklasszicizmus is. Művei között a klasszikus zenei repertoár minden formája megtalálható, egyaránt komponált zenekari műveket, nyolc szimfóniát és egy kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedűversenyt és más versenyműveket, operát , kamaraműveket, zongoradarabokat, de írt kórusműveket és dalokat is. Egész életében a magyar zenei közélet fontos szereplőjeként tevékenykedett (Huszti kaland, Március nyitány, Hegedű-zongoraszonáta).
Ezen a napon született:
John Stafford Smith (1750-1836)
angol zeneszerző. Legismertebb műve a To Anacreon in Heaven (Anakreónnak a mennybe). A dal 1780 körül íródott és hamar rendkívül népszerűvé vált Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban. Az Anakreonnak lett később Amerikai Egyesült Államok himnuszának dallama. Egy időben ugyanezt a dallamot használták Luxemburg himnuszához, amely azonban azóta megváltozott.
Tóth Kálmán (Tóth Albert Kálmán, 1831–1881)
költő, dráma- és újságíró, politikus, az MTA levelező, a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Ifjúkorában az ókori klasszikusok közül leginkább Ovidiusért, a kortárs magyarok közül pedig Vörösmarty Mihályért és Kisfaludy Károlyért rajongott. Élete szabadságharc utáni szakaszában számos szerelmes verset írt, 1860-ban alapította a Bolond Miska című élclapot, 1864-ben a Fővárosi Lapokat. Több darabját a Nemzeti Színház is bemutatta. Legnépszerűbb és legtovább játszották két vígjátékát: A király házasodik és a Nők az alkotmányban című.
Paul Verlaine (1844-1896)
francia parnasszista és szimbolista költő. Párizsban jogot tanult, de érdeklődése hamar az irodalom felé fordult. 1871-ben megismerkedett Arthur Rimbaud-val, s szerelmes lett a 17 éves fiúba. A két kicsapongó költő viszonya még a szabadelvű párizsi művészeket is megbotránkoztatta. Költészetét leginkább a parnasszizmus eszméivel lehetne jellemezni: szembefordult a romantikával, tagadta a költő vátesz mivoltát, és prófétai küldetését. Elvetette a fejlődéshitet, és a végzet erejét hirdette. Központi témája az eszményi szép volt, amelyet szenvtelen hangnemben és precíz stílusban próbált meg elérni. Ugyanakkor jelentős nyomokat hagyott rajta a szimbolizmus is (Őszi chanson, Szaturnuszi költemények, Jóság).
Gratz Gusztáv (1875-1946)
német származású magyar újságíró, politikus, miniszter, közgazdasági és történetíró, az MTA levelező tagja. Politikusként az erdélyi szász képviselők parlamenti csoportjához csatlakozott (1906). Liberális gazdasági szakemberként támogatta a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország minél szorosabb gazdasági együttműködését, Az 1918. októberi forradalomtól távol tartotta magát. Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta, majd számos magyar politikussal együtt a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták (A liberalizmus, Nemzetközi jog, Emlékezés az erdélyi szép napokra).
Sean O’Casey (1880-1964)
ír drámaíró, memoárszerző. Bár kitűnő önéletrajzokat és temérdek cikket írt, O’Casey mégis elsősorban drámaíróként lesz maradandó. Az általános felfogás szerint először két-három jól megírt naturalista darabot írt, aztán viszont csomó fellengzős, homályos, „ideologikus” valami következett (Juno és a páva, Vörösbe fordul a csillag, Zörgettem az ajtón).
(Kanizsai) Strém István (Strem, 1891–1942)
újságíró, író, spiritiszta. Húszéves korában jelent meg első verseskötete. Az első világháború alatt, 1914-ben orosz hadifogságba esett. A szibériai Berezovkában szerkesztette a Berezovka című hadifogolylapot. 1920-ban tért vissza Magyarországra (A könnyek fátyolában, A zöld vadász, Szerelem és lélek).
Jean Giono (1895-1970)
a 20. század népszerű francia írója, aki elsősorban a Franciaország provence-i régiójában játszódó regényeiről vált ismertté. Első, Colline című regényét 1929-ben adta ki, s a mű váratlan sikere hatására úgy döntött, hogy ott hagyja banki állását és főfoglalkozású író lesz. A ’40-es évek felé szembesülnie kellett azzal, hogy pacifista alapállásával és háborúellenességet tükröző munkásságával szemben küszöbön áll egy újabb világháború. Egy időre őrizetbe is vették, mint állítólagos náci szimpatizánst. Mindezek hatására az elkövetkező időszak az író munkásságában is jól érzékelhetően elkülönülő periódussá vált. A második írói korszak leghíresebb regénye a Huszár a tetőn, amely 1951-ben jelent meg, és ami a szerző az emberi természettel szemben újonnan kialakult mély pesszimizmusát tükrözi (Zeng a világ, Valaki a hegyekből , Az unatkozó király).
Gereblyés László (Grünfeld, 1904–1968)
József Attila-díjas költő, műfordító. 1924-ben az illegális KMP tagja lett, 1932-ben állásából eltávolították versei miatt, majd bebörtönözték. 1938-ban Párizsba emigrált. 1959–1962 között a párizsi Magyar Intézet igazgatójaként működött (Testvéreim, Fölfelé, Antanténusz).
Gelléri Andor Endre (1906-1945)
író, újságíró. Még tanulmányait folytatta, amikor első novelláit elküldte Az Est című lapnak, amelyben 1924-ben Mikes Lajos – a lap szerkesztője és nagy tehetségkutató – felfedezettjeként meg is jelent első írása, és szinte színre lépésétől fogva, sikeres, sőt ünnepelt író lett. 1930-ban megírta egyetlen regényét, 1933-ban jelent meg első novelláskötete a Szomjas inasok, melyért Baumgarten-díjat kapott. 1944-ben a németek elhurcolták, előbb az ausztriai mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. A tábor felszabadulását még megélte, ám legyengült szervezete nem bírta a további megpróbáltatásokat (A nagymosoda, Téli kikötőm, Egy önérzet története).
Sir Ernst Gombrich (1909-2001)
osztrák származású brit művészettörténész, egyetemi tanár. Pszichológiai, filozófiai, képzőművészeti kérdések egyaránt foglalkoztatták. Világhíres kötete a A művészet története 1950-ben jelent meg először angol nyelven, a 2000-es évekig vagy 16 kiadást ért meg, mintegy harminc nyelvre lefordították, több milliós példányszám kelt el belőle. Fiatalok generációi tanulták meg a kötet nyomán, hogyan tolmácsolják a képzőművészeti alkotások az emberi érzelmeket és szenvedélyeket (Művészet és illúzió, Reneszánsz tanulmányok, Rövid világtörténet fiataloknak).
Takács Margit (1922-2017)
színésznő, érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. 1939-ben végezte el az Országos Színészegyesület iskoláját. Ezt követően az Operettszínházban kezdte pályafutását. Játszott a Pódium Kabaréban is. 1942-től tíz évig vidéki társulatoknál játszott. 1952-től haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Repertoárja rendkívül széles volt. Drámai szerepekben, operettek primadonna szerepeiben sőt operák hősnőiként is sikert aratott a színpadon.
Ray McAnally (1926–1989)
többszörös BAFTA-díjas ír színpadi, film- és televíziós karakterszínész. 1947-ben színésznek szegődött a dublini Abbey színházhoz. Gyorsan népszerűvé vált az 1960-as, 1970-es évek televíziós krimi és thriller sorozataiba (A misszió, A bal lábam, Nem vagyunk mi angyalok).
Pongrácz Imre (1926–1997)
Jászai Mari-díjas színész. 1944-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett. 1944–1949 között a Pódium Kabaréban volt látható. 1951–1953 között a Magyar Néphadsereg Színháza tagja volt. 1953-tól a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1956 után elhagyta az országot. Az 1960-as években hazatért, a Vidám Színpadon és a győri Kisfaludy Színházban lépett fel, majd 1977-ben ismét elhagyta az országot (Állami áruház, Fel a fejjel, A törökfejes kopja).
Ágai Karola (Staud, 1927–2010)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (drámai koloratúrszoprán). A Magyar Állami Operaházban 1955-ben meghívott vendégként lépett fel Mozart A varázsfuvola című operájában: az Éj királynője szerepében debütált. 1957-ben lett az Operaház magánénekese, s hamarosan vezető koloratúrszopránja. Alakításait virtuóz koloratúrtechnika és kitűnő színészi készség jellemezte. Hazai és külföldi produkciói után szuperlatívuszokban bővelkedő kritikákat kapott, hiszen könnyed virtuozitással adta elő a technikai bravúrokat igénylő szólamokat.
Szokolay Sándor (1931-2013)
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyetemi tanár. Zenei tanulmányait a békés–tarhosi zenei gimnáziumban kezdte, ahol 1950-ben érettségizett. 1950-től a Zeneakadémián tanult zeneszerzést. 1966-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzés tanszakán ellenpontot, prozódiát és zeneszerzést tanított, 1982-től egyetemi tanárként. 1994-ben a Zeneakadémiáról vonult nyugdíjba. Rendkívül termékeny és sokoldalú zeneszerzői tevékenysége eredményeképpen számos énekes és hangszeres alkotást írt, életművének gerincét azonban operái alkotják. Művei, különösen operái, külföldön is ismertek. Nem tartozott egyetlen zeneszerzői csoportosuláshoz sem. Opusainak száma felül van a négyszázon (Vérnász, Magyar zsoltár, Soproni akvarellek).
Ligeti Erika (1934-2004)
Munkácsy Mihály-díjas szobrász és éremművész. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia levelező tagja. 1958-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán. 1965-1966-ban a hódmezővásárhelyi művésztelepen, 1969-től haláláig a szentendrei művésztelepen élt és alkotott. Kisplasztikákat, portrékat és érmeket készített, de monumentális köztéri alkotások is készültek műhelyében. Alkotásainak anyaga a bronz, de dolgozott kővel is (Merengő kislány – Siófok, Anya és gyermeke – Budapest, Hárpiácska – Komló).
Warren Beatty (1937)
Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező, producer, forgatókönyvíró. Karrierje kezdetén gyermekszínész volt. 1957–től a Long Island-i Gateway Színház, valamint a North Jersey Playhouse tagja volt. 1959-ben a Broadway-n debütált, valamint a tv-ben és a rádióban is szerepelt. 1961–től filmezik. 1980 óta játékfilmrendező (Ragyogás a fűben, Vörösök, Ishtar).
Eric Clapton (Eric Patrick Clapton, 1945)
Grammy-díjnyertes brit gitáros, énekes és zeneszerző. A rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa, akit egyedülálló módon háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be, becenevén „Slowhand” („Lassúkezű”). Bár karrierje során többször váltott stílust, zenéje megőrizte a blues hagyományait. Pályája több szakaszában is újítónak tartották, ezek közül kiemelkedik a blues rock és a hard rock terén nyújtott teljesítménye. A Rock and Roll Hall of Fame tagja (Sunshine of Your Love, No Reason to Cry, Forever Man).
Robbie Coltrane (Anthony Robert McMillan, 1950-2022)
skót származású színész, humorista és író (Apócák a pácban, Aranyszem, Harry Potter filmek).
Romsics Ignác (1951)
Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra. Külön foglalkozott Bethlen István életével és politikájával. Kutatásai a nagyhatalmak Magyarországgal kapcsolatos politikájának kérdéseire is kiterjednek. Nagy jelentőségű munkája a Magyarország története a XX. században című monográfiája, amely több kiadást is megélt. 2017-ben jelent meg a teljes magyar történelmet feldolgozó könyve, a Magyarország története.
Füzesi Klári (1952)
színésznő. A Budapesti Gyermekszínház Stúdiójában végzett 1978-ban, azóta szabadfoglalkozású színművésznő. Leggyakrabban a Karika Színpad és a Hókirálynő Meseszínpad produkcióiban szerepel, rendezéssel és írással is foglalkozik. A Hókirálynő Egyesület titkára.
Máriáss Melinda (1953-2015)
színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult 1971 és 1974 között. A főiskolát követően először a Nemzeti Színház, majd a debreceni Csokonai Színház, végül a Szegedi Nemzeti Színház előadásaiban szerepelt. Ezt követően több évet élt Franciaországban. Visszatérve Magyarországra Győrött szervezett színitanodát.
Lugosi Lugo László (1953–2021)
fényképész, művészeti szakíró. 1978-tól állítja ki műveit. Az 1970-es években foglalkozott filmmel, fotóval és írással is. Az 1980-as évek közepétől professzionális fotográfus lett az építészeti és műtárgyfényképezés területén.
Paul Reiser (1956)
amerikai színész, forgatókönyvíró, zenész és humorista (Beverly Hills-i zsaru; A bolygó neve: Halál; A kém, aki dobott engem).
Sabine Meyer (1959)
német klarinétművésznő. Fiatalon kezdett klarinétozni tanulni; első tanára apja, aki szintén klarinétművész volt. Később Stuttgartban tanult, majd Hannoverben. Karrierjét a Német Rádió Szimfonikus Zenekarában kezdte 1982-ben, ahol a zenekar első női tagja lett. 1983-ban szóló karriert kezdett. ––> Sabine Meyer és Mischa Maisky lemeze
Céline Dion (1968)
többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő. Zenéjét számos műfaj alakította, a rocktól az R’n’B-n keresztül a gospel és az európai klasszikus zenei stílus egyaránt. Miközben albumait gyakran vegyes visszajelzések követik, képzett és erőteljes énekhangját mindig elismerés fogadja. Minden idők legsikeresebb kanadai művésze, a második legsikeresebb művésznő az Egyesült Államokban egyes felmérések szerint. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán (Falling into You, The Beauty and the Beast, Let’s Talk About Love).
Jenei Judit (1980)
színésznő. Színi tanulmányait Budapesten, Gór Nagy Mária Színitanodájában végezte. Játszott Sopronban (Petőfi Színház, Nyíregyházán (Móricz Zsigmond Színház. 2011-ben a Kelet-Színésze díjat kapott. Tanári diplomáját 2012-ben a Nyíregyházi Főiskolán szerezte meg ének-zene – népzene szakon.
Ezen a napon halt meg:
Lülik István (1764?-1847)
magyarországi szlovén helytörténeti író, 19. századi evangélikus iskolamester a Muratájon. Németből fordított egy kéziratos kéttannyelvű tankönyvet a szlovén iskolák számára 1833-ban, amely három kiadást is megért. Ebben ír a szlovének lakta Muramenti vidékről.
Móricz Pál (1870-1936)
író, újságíró, a Petőfi Társaság tagja. Megértéssel és szeretettel rajzolta népi alakjait, szomorúan figyelte az átalakuló paraszti életmódot, a Hortobágy változásnak indult világát. Hagyományos, ráérősen részletező stílusban írt, szívesen jegyezte föl a régi történeteket, anekdotákat. A hajdúsági népéletet, szokásokat megörökítő írásai ma már értékes forrásmunkának számítanak (Szabad hajdúk, Barangolások, Hortobágyi legendák).
(Galánthai) Balogh Béla (Balogh József Béla, 1885–1945)
filmrendező. 1904-ben tagja lett az akkor induló, és 1947-ig működő Népligeti Színkörnek, amely a budapesti Népliget krajcáros színháza volt. Ezután vidékre szerződött énekes bonvivánnak és rendezőnek, majd 1908-ban visszatért a fővárosba, s először Újpesten, majd 1911-től Budapesten dolgozott tovább. Részt vett az Astra Filmgyár munkálataiban, amelynek első művészeti vezetője lett. Az 1919-es kommün után betiltották filmjeit. 1920-tól 1924-ig főrendezőként működött a Star filmgyárban (Elnémult harangok, Vadrózsa, Ópiumkeringő).
Arányi Jelly (1893-1966)
hegedűművésznő. Eleinte zongoraművésznek készült, de végül a budapesti Zeneakadémián végzett hegedűművészként. Az európai hangversenyéletbe nővérével, a szintén hegedűművész Arányi Adilával együtt adott koncertjeivel kapcsolódott be, és csakhamar világhírre emelkedett. Több zeneszerző ajánlotta neki szerzeményeit.
James Cagney (1899-1986)
Oscar-díjas amerikai színész. Az 1930-as évek rendkívül népszerű sztárja volt, aki főleg gengszterfigurák megszemélyesítésével aratott sikert. Legnagyobb sikerét az 1942-es Yankee Doodle Dandy című filmben aratta, amellyel elnyert az Oscar-díjat is. Az 1950-es években gúnyos, komisz karaktereket játszott. Egyik legemlékezetesebb szerepe a néma korszak nagy színészének, Lon Chaney-nek megszemélyesítése (Az ezerarcú ember; 1957). Producerként és rendezőként is dolgozott.
Szilassy László (Szabó, 1908–1972)
színész, filmsztár. Az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején Jávor Pál és Páger Antal mellett a magyar filmipar egyik legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb filmszínésze volt. A kor szépségideáljának tökéletesen megfelelő, jó kiállású, vonzó férfi előnyös külsejének köszönhetően számos dráma és operett, illetve szalonvígjáték szerelmes szerepeit játszotta. 1944 őszén sikerült elérnie élete nagy álmát: szerződtették a Nemzeti Színházhoz – ám mivel tartalékos hadnagyként katonai szolgálatra hívták be, majd szovjet fogságba esett, a nemzet első színházában végül nem volt lehetősége színpadra lépni. Miután a szovjet fogságból meg sikerült szöknie, 1945-ben emigrált Brazíliába, majd Argentínába (A kegyelmes úr rokona, Régi nyár, Isten rabjai).
Nemes Dezső (1908-1985)
Kossuth-díjas történész, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének főigazgatója. Történészként a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom történetét, Magyarország két világháború közötti történetének problémáit vizsgálta. Részt vett az 1956-os forradalom után megjelent propagandasorozat, a Fehér könyvek szerkesztésében. A pártvezetésben mindvégig a „keményvonalas” ideológiát képviselte.
Köpeczi Bócz István (1919-1978)
Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező. Az Iparművészeti Iskolán grafikusként végzett. 1945-től 1951-ig az Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1949-ig bélyegtervezéssel is foglakozott, ettől kezdve főleg színpadképeket, díszleteket és jelmezeket tervezett. 1956-tól haláláig pedig a Madách Színház tagja volt. A filmgyárak és a televízió számára is dolgozott, továbbá könyveket illusztrált, plakátokat tervezett.
Csongor Barnabás (1923-2018)
irodalomtörténész, orientalista. Számos hosszabb tanulmányúton járt Kínában. Nevéhez fűződik a klasszikus kínai irodalom legnagyobb alkotásai közül többnek átültetése magyar nyelvre (Nyugati utazás, Vízparti történet, A rászedett kísértet).
Paál László (1924–2000)
Jászai Mari-díjas színész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. Az Országos Színészegyesület színiiskolájában végzett 1948-ban. Pályáját a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. 1954-től a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1959-től a Pécsi Nemzeti Színház színművésze volt, rendezéssel is foglalkozott.
Szvetnik Joachim (1927–1988)
Kossuth-díjas ötvösművész. Nagy nehézségek árán jutott be 1951-ben a Képzőművészeti Főiskolára. Szobrász szakon kezdett el tanulni, de hamarosan a Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös tervezőművész szakára váltott. Részt vett az Esterházy-kincsek restaurálásában. 1977-ben közreműködött a koronázási jelvények azonosításában és hazaszállításában.
Krencsey Marianne (1931-2016)
színművésznő, színházi rendező. 1951-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői főtanszakára került. 1954-ben a vizsgarendezésének napján otthagyta a debreceni színházat és Budapestre ment, csak két évvel később szerzett diplomát. 1966-ban férjével együtt emigrált, 1971-ben megkapták az amerikai állampolgárságot (Szegény gazdagok, Az aranyember, Meztelen diplomata).
Ragályi Elemér (1939-2023)
Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, kiváló művész. Filmjei számos nemzetközi díjat nyertek, közöttük Oscar-díjat, Emmy-díjat és ACE-díjat is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Az ún. „Illés-iskola” egyik stílusteremtő alakja, kézi kamera-kezelése és világítástechnikája a hetvenes években tette ismertté. Dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. 1991-ben Oscar-díjat kapott a A remény útja című svájci lélektani dráma operatőri munkájáért (Ripacsok, Dögkeselyű, Sztracsatella).
