a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Róbert
Vannak természettudósok, és vannak írók. És persze vannak természettudós írók is. Általában e párosítás azonban valamiféle száraz, olykor tudálékos, unalmas olvasmányokat eredményez. Azonban léteznek üdítő kivételek, akik humort szőnek a mondanivalójukba, így az ismeretek szinte észrevétlenül, szórakoztatóan plántálódnak tudatunkba. Gerald Durrell utánozhatatlan mestere volt ennek.
Soha nem felejtem el, amikor édesanyám egy könyvvel a kezében megállt a szobám ajtajában, és tőle szokatlan módon egyszerűen bejelentette: Ezt el KELL olvasnod! A szerző neve akkor még semmit nem mondott számomra, a cím viszont felkeltette a kíváncsiságomat. Kinek ne keltette volna fel egy olyan felirat, hogy Családom és egyéb állatfajták. Bizarr…
Rossz szokásomhoz híven – ami abból állt, hogy két-három könyvet is olvastam egyszerre – neki is láttam, hogy megtudjam, miről szólhat ez a furcsa című kötet. Szó szerint éjjelt nappallá téve, másnapra el is olvastam. Nem tudtam letenni, nem lehetett elszakadni tőle, kezemben volt vacsorakor, reggeli közben, sőt, ismét egy rossz szokás, még a fürdőkádban is. Olyan nagy hatást tett rám, hogy mikor befejeződött, kényszert éreztem az újraolvasására.
Amikor legközelebb vidéken nyaraltam, már kora pirkadatkor kint ücsörögtem az eperfa tövében, felszerelkezve jegyzetfüzettel, ceruzával, nagyítóval, és vártam, hogy valami olyasmit fedezzek föl, amit Durrell szokott a könyvében. Leírtam Mirci macska viselkedését, ahogy álmatagon és rám csodálkozva billegeti magát előttem, és kényeskedve átlépdel az udvaron. Le is rajzoltam (fényképezőgép híján). Úgy nézett ki, mint egy muraközi sörösló.
És ez ismétlődött napokon keresztül. Próbálkoztam hangyával, házi léggyel, fecskékkel. Akkor még nem jöttem rá, hogy nem elég nézni, hanem észre is kell venni a dolgokat. Nem elég „tudni”, hogy a fecske repül, hanem az is érdekes lehet, miként repül. Nem csak együtt kell élni a természettel, hanem tisztelni és szeretni is kell. Ehhez viszont fontos a megismerése.
Gerald Durrell ismerte a természetet (ezt valószínűleg kapásból vissza is utasítaná), de ezen kívül megvolt az a tehetsége, hogy át is tudta adni ezt az ismeretet. Én és sok társam csak halvány epigonjai lehettünk, viszont valamit megtanultunk Durrelltől: a természet szeretetét.
Gerald Durrell 1925-ben született Indiában, a brit koronagyarmaton. Családjával 1928-ban tértek vissza Angliába. Nyolcéves, amikor Korfura költöztek. A kis Geraldnak, aki kétéves korától ellenállhatatlan vonzódást érzett a természethez, ez maga a paradicsom volt. Az olajfákkal és a rovarokkal teli szigeten eltöltött öt évről szól legsikeresebb, Családom és egyéb állatfajták, valamint a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje című kötete. A családban nem szokatlan az írói hajlam, bátyja, Lawrence is neves író.
Rövid ideig állatgondozó, majd elindul első állatbefogó kalandjára. Nagy álma 1963-ban valósult meg, amikor megnyitotta kapuit az általa alapított jerseyi vadállat-rezervátum. Rengeteg időt töltött itt, de jutott ideje műsorokat készíteni a rádiónak és a televíziónak is, népszerű szereplője a médiának. Gyakran látogatott el a világ különböző földrészeire, országaiba, Kameruntól Ausztrálián át a Szovjetunióig, hogy új szerzeményekkel egészítse ki gyűjteményét és más állatkertek állományát.
Élményeit többtucatnyi könyvben írta meg. Ám nemcsak úti élményekkel gazdagította a szórakoztató tudományos irodalmat, hanem érdekesebbnél érdekesebb és úgyszintén kacagtató – vagy éppen rém- (!) – történeteit is megtalálhatjuk a könyvespolcokon. Stílusa olyan magával ragadó, hogy észre sem vesszük, hogy egész fejezetet szán egy látszólag jelentéktelen madárra, amit mi egy kézlegyintéssel elintéznénk. Szinte elképzelhetetlen, de jelzői, hasonlatai még a legmorózusabb, legéletuntabb embert is féktelen kacagásra ingerli.
Apropó, emberek! Amennyire bőbeszédűen ecseteli egy állat viselkedését, kinézetét, olyan nagyszerűen bánik az emberek jellemének leírásával. Két-három bővített mondat, és mindent tudunk az esemény szereplőjéről. Zseniálisan csinálja. A Családom és egyéb állatfajták, a Madarak, vadak, rokonok látszólag bizarr címe mindaddig nem érthető, amíg rá nem jövünk, hogy Gerald Durrell ezzel is ki akarta fejezni, hogy képesnek kell lennünk arra, hogy magunk mellé emeljük a föld páratlan természetének élőlényeit. Sajnos felette is eljárt az idő, tíz évvel ezelőtt, 1995 januárjában, nyolcvanéves korában meghalt.
A Részeg erdő című könyve 1956-ban látott napvilágot, két évvel 1954-es dél-amerikai kalandjai után, amit első feleségével tett meg. A cél Argentína és Paraguay volt. Az út lényegében nem volt sikeres, nem ott és nem azt kapták, amit szerettek volna, a Tűzföldig el sem jutottak. Lehet, hogy szakmailag kudarc volt, ám így sem mentek haza féléves ott-tartózkodás után üres kézzel. Az út Argentínában kezdődött. Pampák, végeláthatatlan füves síkság. Laikus szemmel nézve kietlen, lakatlan, de akik látták a Sivatagi show című örökzöld filmet, azok, no és hőseink tudják, hogy a látszat csal. És a cím is zavaró, bár nem szokatlan Durrelltől. Mit keres a pampákon az erdő? Pár fejezet után hőseink átrepülnek Paraguayba, és minden érthető lesz.
– Hogy hívják ezt a fát, Rafael? – igyekeztem túlkiabálni az autovía kalatolását.
– Palo borracho – felelte Rafael. – Látod, milyen, Gerry – nagyon kövér, igaz? Azt mondják, ők nagyon sokat ittak, ezért úgy hívják őket, hogy részeg bot.
– Részeg bot… milyen pompás név. És milyen pompás a helyük is… részegnek látszik az egész erdő.
Csakugyan, olyan volt az egész táj, mintha a természet hatalmas pia-partira invitálta volna a mérsékelt égövi, szubtrópusi és trópusi növények fantasztikus keverékét […]
A könyvből nemcsak az derül ki, hogy mi az autovía, hanem megismerkedhetünk a fazekasmadárral, amely Argentínában olyan gyakori, mint nálunk a balkáni gerle, és több olyan élőlénnyel, melyek a budapesti állatkertben sem láthatók. Találkozhatunk egészen furcsa szerzetekkel, mint Eggberttel, az óriáslábúval, a betörőképű Micimackóval és Sörényes Sárával. Hogy kik ők? Tessék elolvasni a könyvet!
Gerald Durrell: A részeg erdő
Európa Könyvkiadó, 2004 (az 1988-as kiadás utánnyomása)
Vidám könyvek sorozat
Fordította: Borbás Mária
Fedélterv és illusztrációk: Réber László
Felelős kiadó: Osztovits Levente
Felelős szerkesztő: Gy. Horváth László (Osztovits Levente)
Méret: A/5
ISBN 963 07 7618 9 (963 07 4630 1)
