ismét Vashegyivel
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. február 6.
Szinte napra pontosan 13 éve hangzott el Mendelssohn Éliás című oratóriuma a Művészetek Palotájában. Akkor is Vashegyi György vezényelt, Szutrély Katalin és Megyesi Zoltán énekelt. Hogy miért éppen ez a mű szólalt meg Weber A bűvös vadásza helyett, nem tudom, mindenesetre nem csalódtak azok, akik eljöttek a január 29-i majdnem teltházas koncertre.
Mendelssohn dallamai a szimfóniáiból, a Dalok szöveg nélkül zongorasorozatából és leginkább a Szentivánéji álom egyes tételeiből ismerősek a zenehallgatónak, egyházi zenéje azonban nincs a középpontban. Érdemes azonban megismerni két nagylélegzetű oratóriumát, az Éliás (op. 70.) ráadásul Mendelssohn utolsó művei között van. Szintén érdemes a szerző zenei nyelvezetét összehasonlítani: míg a szimfonikus művek nagy részének egy-egy (vagy éppen több) sziporkázik, addig az egyházzenéje ezt a jellemvonást nem mutatja, nem is mutathatja. Mendelssohn első oratóriuma, a Paulus 1837-ben szólalt meg először Birminghamben nagy sikerrel, és a szerző kapott egy felkérést egy újabb oratorikus darabra. Mendelssohn akkor fogadta el a megbízást, amikor a szerzőre bízták az előadók számát. 125 tagú zenekar és 271 fős kórus adta elő a művet az énekes szólisták mellett 1846. augusztus 26-án Birminghamben, Mendelssohn vezényletével, az előadás angol nyelvű volt. (A német nyelvű 1848. február 3-án, Lipcsében, nem sokkal a szerző halála után.) A mű és az előadás nagy sikert aratott: „sohasem részesültem még ily kifogástalan bemutatásban, sohasem fogadtak még ilyen kitörő lelkesedéssel”, olvashatjuk. Nyolc számot meg is ismételtetett a közönség.
A kétrészes, 43 számból álló oratórium első része négy eseményt mutat be: a próféta szárazságot jövendöl, egy asszony haldokló fiát gyógyítja meg, Baal papjait megöleti, és könyörgésére megnyílnak az ég csatornái. A második rész a próféta megvádolásának, menekülésének és mennybemenetelének történetét mutatja be. A szöveget Mendelssohn állította össze, az Ótestamentum könyveiből. A bachi és különösen a handeli utat követő oratórium azonban Éliás, a próféta szavaival indul, a nyitány előtt. Néhány szám követi a barokk oratóriumok beli formát (recitativo és ária), de helyenként túllépi (recitativo és kórus). Csodálatosak és kifejezőek a kórustablók, egyáltalán, Mendelssohn egyházzenei nyelvezete. A januári koncerten Szutrély Katalin énekelte a szoprán szólót. Tolmácsolása most sem volt meggyőző: a vibratója nem egységes, a magas hangok mindig hangosabban szóltak, de ez nem a dinamikai megoldás része volt. Az együttesekben – már az első duettnél – már a 2. számban – elnyomta a többi énekest, nem illeszkedett hangerejével a többiekéhez. Maga a hang telt, nagyon szép, de bánni is kell tudni vele. Krajnyák Dalma éneklése kellemes, de egyelőre nem átütő erejű viszonylag rövid szerepe alapján. Az együttesekben tökéletesen alkalmazkodott énekes társaihoz. Megyesi Zoltán minden szempontból nagyszerűen énekelte szólamát, ez alkalommal is. Nem csak darabváltozás volt az este, hanem énekesváltozás is: Julian Orlishausen helyett Melkovics Zoltán énekelte Éliást, nagy biztonsággal, rendkívül kifejezően. Ki kell emeljük a kórusból előlépő együttesek remek megszólalásait, különösen a második rész tercettjét, amelyet a második emeleti karzaton énekeltek a hölgyek – csodálatosan, egybeforrva a zenével. Üde színfolt volt a fiúszoprán (kettő szerepel a műben), az ismertetőlap szerint Takács Ádámot hallottuk, biztosan, talpraesetten énekelt, a hang gyönyörű.
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) remekelt az este. Pontosan kifejezték, láttatták a cselekményt, a hangszín egyöntetű volt, a dinamikai megoldások követték a karmester elképzelését. Szintén remek volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, érzékenyen tolmácsolták Vashegyi György értelmezését. Vashegyi összefogta a közreműködőket, ez alkalommal is maximális darabtudással, átéléssel segítette a mű megszólalását.