észak-indiai útinapló (dárdzsilingi részlet)
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: PP, Stanczik Edina
Tavaly év végén jelent meg Stanczik Edina könyve. „Sokunkat vonz ez az ország különféle okokból. Engem is vonzott. Tudtam, hogy egyszer útra kelek. Tudtam, hogy látnom kell nekem is, hogy véleményt formálhassak róla, akár negatív, akár pozitív lesz az eredmény. India után sokáig hallgattam. Három éven át érlelődtek bennem az élmények, a benyomások, amíg leszűrődött az esszenciájuk. Kellő távlatból kikristályosodtak a tapasztalások. Ebből született a könyvem, az észak-indiai útinaplóm.” (Stanczik Edina)
A kedvenc üzletem Habíb Mullik ajándékboltja volt. Elmondása szerint még a dédapja nyitotta 1890-ben. Mindent árult; ékszereket, féldrágaköveket, réztárgyakat, textíliákat, ruházatot, dísztárgyakat és fegyvereket. Kedves volt, segítőkész, de nem tolakodó. Szívesen mesélt, ha kérdeztük. Hosszú órákat töltöttünk nála, többször visszamentünk hozzá. Vásároltunk nála kukrit (1), ékszereket és már nem is emlékszem, mennyi mindent.
Az egyik beszélgetés alkalmával természetesen szóba került az is, honnan jöttünk.
– Szóval ti is magyarok vagytok – mondta Habíb –, mint az a híres ember, akit régebben itt temettek el.
Uramisten! A viszontagságok közepette Kőrösi Csoma Sándort majdnem elfelejtettük! A magyar, aki népe eredetét indult felkutatni, s valahol Belső-Ázsiában sejtette. Kalandos útja során rengeteg helyre eljutott, köztük Ciprusra, Észak-Afrikába, Egyiptomba, valamint a Közel-Keletre, Szíriába. Nevezték Iszkander bégnek (2) és Csilengi Dászának (3), végül bódhiszattva lett, azaz megvilágosodásra törekvő, aki elérte ugyan a tökéletességet, de üdvözülését késleltette, buddhaságáról és a nirvánába jutásról lemondott, hogy segítségünkre a mi világunkban maradhasson.
Másfél évet töltött Zanglában (4), Ladakh tartományban átvészelve egy kemény, zord telet is a tibeti lámakolostorban. Közben majdhogynem kizárólag a hagyományos és szinte ihatatlan jakvajas teán élt. Régi iratokat, feljegyzéseket tanulmányozott nyelvészeti szempontból. Munkájának mintegy „melléktermékeként” megszületett a tibeti–angol szótár, amelyet munkássága főműveként tartanak számon, pedig életét nem ennek áldozta. Dárdzsilingben érte a halál, miután egy maláriafertőzött területen kelt át.
– Mindenképp meg kell keresnünk a sírját!
– Rendben – mondta Habíb –, de az emberek alig tudnak róla valamit Dárdzsilingben, így hát, ha elindultok, csak mondjátok a mi nyelvünkön, hogy mit kerestek – itt egy furcsa hindi kifejezést tanított, amire már nem emlékszem –, akkor tudni fogják az utat, útbaigazítanak majd.
Elindultunk. Habíbnak igaza volt. Bárkit kérdeztünk, senki még csak nem is hallott Kőrösi Csomáról. A bűvös hívószóra is kevesen reagáltak. Újfent sikerült bejárni egész Dárdzsilinget, amíg végül rájöttünk, hogy elég lett volna csak az alsó főtérről elindulni a botanikus kert irányába. Tudtunkon kívül megkerültük a fél várost, de nem bántam, mert egy új arcát ismertük meg. (…)
Az út elágazott, csak sejtettük, hogy merre kellene mennünk. A város központja felé fordultunk, mivel a másik irány igen kihaltnak tetszett. Erről az útszakaszról gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Az égen esőfelhők gyülekeztek haragos színekkel; alul sötétzöld, felette mélykék, a párafelhők csak úgy gomolyogtak, hömpölyögtek a völgy ölén.
A hegyen művelt földeket, teaültetvényeket láttunk, követve a domborulatok irányát, mintha egy hatalmas fejen a hajat fésülnék különböző irányokba.
Egyszer csak az út mellett jobbra, a meredélyen lefelé sírköveket fedeztünk fel. Angol sírok voltak. Az út bal oldalát nem láttuk jól, mivel az már egy szinttel magasabban feküdt. Valamit viszont észleltük, mert a csúcsa kimagaslott. Egy kis, nyekergő kertkapun bementünk a felső utcarészbe, és ott volt. Ott állt Csoma Sándor sírja a régi angol temetőben. Azonban nem annak a tetejét láttuk – az nem volt olyan magas, hogy látszódjon. George William Aylmer Lloyd altábornagy sírját, aki 1865-ben halt meg Dárdzsilingben. őt tartják a város hódítójának. Róla nevezték el a helyi botanikus kertet is, amit 1878-ban alapítottak. Annak ellenére, hogy angol útikönyvünk volt, még abban sem szólnak róla, hogy itt temették el a bengáli hadsereg egy nagy alakját.
Csoma sírját hatszögletű, napsárgára festett tornyocska őrzi. Rajta egy tábla hirdeti, hogy Kőrösi nem volt más, mint „a magyar és az indiai nép barátságának úttörője”. A táblát a Magyar Tudományos Akadémia állíttatta. A hatszögletű sárga oszlopon körben nemzetiszínű szalagok.
A sír mögött a fölbetonozott falon emléktáblákat találunk. Az első ezek közt szintén az Akadémiáé, 1910-ből való. „Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is!”, valamint idézi gróf Széchenyi István korábbi szavait, miszerint: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”
Ebben a pillanatban sajnáltam, hogy nem volt nálunk semmi, amit emlékül a sírnál hagyhattunk volna. Később elmeséltem Juli barátnőmnek, merre jártunk, és mennyire sajnáltam, hogy semmit nem hagyhattunk emlékül. Hónapok múlva a legszebb ajándékot kaptam tőle, amit Indiából lehetett. Egy fotót küldött e-mailben, rajta Kőrösi sírja, a síron pedig egy hófehér szalag lengett. Rajta állt a nevünk… Szívmelengető érzés…” (Részlet)
1 A fegyverekről és ékszerekről mindig számlát vagy tanúsítványt kell kérni, mert a határon kérhetik. Ezzel is a feketekereskedelmet, csempészetet akarják megelőzni.
2 Jelentése Sándor úr – muszlim területen.
3 Jelentése európai tanítvány – hindu, buddhista területen.
4 1823–1824-ben.
Stanczik Edina: Közelstávol
Észak-indiai útinapló
Médiamix Kiadó, Budapest, 2012
Kartonált, 354 oldal
ISBN: 978-963-89699-0-3
