Péter Gyula – Bíró Imre: Híres zeneszerzők
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: szabói
Bár a zenei tárgyú könyvek mennyisége csökkent, áruk viszont nőtt, mégis örülnünk kell, hogy egyáltalán még jelennek meg kiadványok. Születnek a szűk szakmai közönségnek szóló kötetek, a példányszámuk igen alacsony, vannak ismeretterjesztők, ezek nagy része szép kivitelű, esetenként gondosan átfésült, esetenként pedig a legcsekélyebb ilyen irányú törekvés nélkül. Léteznek igen gondosan szerkesztett, lektorált kötetek, és sajnos jóval több olyan is, ami semmiféle kitételnek nem felel meg.
Mivel Liszt-év van, arra kértem a diákokat, készítsenek kiselőadást Lisztről. Szépen gyűltek a gondosan megírt, képekkel dúsított dolgozatok, mígnem az egyikbe beleolvastam, és elkértem a forrásanyagot. És ekkor újra szembesültem azzal, hogy milyen kötetek mehetnek át egy-egy kiadó szűrőjén, hogy a csekély anyagi haszon – már ha volt egyáltalán – vagy a szerzők nevének keményfedélen való megörökítése milyen kompromisszumokkal járhat.
A kiadvány viszonylag régi, ám még megrendelhető az interneten. Az A mi világunk sorozat Híres zeneszerzők című könyvéről sok mindent el lehet mondani, de ezek csekély kivétellel negatívak.
„25 jeles zeneszerző rövid, 1-2 oldalas életrajza segíthet egy-egy szereplőjéhez közelebb kerülni, művészetét jobban megérteni” – ígéri a fülszöveg, jöhet a tartalomjegyzék. Itt a zeneszerzőkről láthatunk egy-egy színes rajzot (vajon tényleg ilyen színű volt a szemük?), a nevüket, születési-halálozási idejüket. A nevek írásánál rögtön gondolkodóba esik az ember: a telefonos segítség az, hogy vastagon szedett a családi név, mely jó esetben helyesen szerepel, rossz esetben nem: Scubert, a keresztnév sem pontos: George Friedrich Händel, Schumann-nál valamilyen okból érdemesnek tartották zárójelben közölni, hogy Alexander is volt, Mendelssohnnál szó sem esik arról, hogy Bartholdy is lett volna, Beethoven a Ludwig Van megkülönböztetést kapta.
Ha túltettük magunkat ezen, következhet az ismertetés. A naiv olvasót segítik azzal, hogy a lap tetején a szerző „tevékenységi köre” található; persze Mozart csak zeneszerző volt, azt is megtudjuk, hogy mely műveit játsszák egy-egy szerzőnek a leggyakrabban, noha ez nem egyezik a valóságossal. A zeneszerzők neve sok esetben (a címben) a magyar szórendet követi, bár néhány helyen vesszővel értelmezik. Számos szakmai hiba is tarkítja a könyvet, Vivaldi „egyaránt írt szólóhangszerekre (…), vonószenekarra és continuóra”, a csembaló neve következetesen csemballó, a művek címe nem egy esetben kisbetűvel kezdődik, a dúr-moll hangnemek sem a magyar helyesírás elvét követik. Lemarad egy-egy szó a fejezetet ismertető adatokból, az elválasztás pontatlan, a tördelés miatt talán, de egy barokk zenében járatlan elhiszi, hogy a Jep-ha (sőt, Jep-hát, honnan tudja vajon a gyerek, hogy mi a szótő, és egyáltalán, hány hibával sikerült leírni az oratórium nevét?) a helyes írásmód. A műcímek is hibásak nem egy esetben. Szerepel még Stefán dóm, európa, wersailles, Beethowen (sokszor), és mindenféle helyesírási hiba, amit egy alsós is észrevesz. De a legizgalmasabb a kötetet záró Zenei fogalmak című rövid gyűjtemény, rögtön az első fogalommagyarázat sokat sejtető: „a-moll: andante lépkedve (…) Variánsa az andantino, mely lassacskán jelentéssel bír.” Az egyházi zene nem azonos a vallási zenével, meg is magyarázzák, de az ’ének’ meghatározása is izgalmas, ajánlom egy újabb humoros zenei könyvbe.
A Péter Gyula-Bíró Imre (így) által (csak belül feltüntetve) jegyzett könyv 2006-ban jelent meg, lektor nincs, a korrektúra Péterné Vanczák Rita munkája, és a (figyelem!) NagyKönyv-Kiadó (így) adta ki. A jó szándékot nem kétlem, de ez sajnos igen kevés. A gyereknek inkább vegyünk néhány gombóc fagyit a kötet helyett.
