a papiruszportal.hu archívumából [2016]
Szerző: szabói
A BMC-ben rendezték meg Jörg Widmann koncertjét, a klarinétművész nem csak hangszeresként, de zeneszerzőként és karmesterként is fellépett. A hangverseny a Budapesti Fesztiválzenekar szervezésében valósult meg, a kamara- (és kortárszenei) koncertre meglepően sok embert érkezett. Jörg Widmann többször járt nálunk, szereti Budapestet, nemcsak mint várost, de mint zenei várost is, ahogy elmondta. Widmann számos neki ajánlott művet mutatott be, zeneszerzés-tanulmányait nem kisebb alkotóknál végezte, mint Hans Werner Henze, Wolfgang Rihm. Jelenleg a freiburgi zeneakadémián mind klarinétot, mind zeneszerzést tanít az elhivatott művész.
Magam többször hallottam műveit koncerteken, különösen kíváncsi voltam arra, milyen kompozíciókat válogatott Widmann szerzői estjére, melyek a kamarazenei koncepcióba beleférnek. Hat művet ígért a program.
Nyitásként a Szerelmes dal nyolc hangszerre című, 2010-ben keletkezett, hegedűre, brácsára, csellóra, fuvolára, oboára, klarinétra, ütőhangszerekre és zongorára komponált darab szólalt meg. A Szerelmes dal párdarabja a Teufel Amor című zenekari darab, mindkét művet Schiller verse ihlette. A Szerelmes dal a szerelem szépségét, szenvedélyességét, a kínt, sőt gyűlöletet is hangokba önti. A darab érdekes, jó effektusokat írt Widmann, izgalmas hangzásvilággal, preparált zongorával. Talán a szerelem gyötrelmét, a gyötrő, kínzó szerelmet érezte erősebbnek a hallgató, mintsem az érzés mindenek felettiségét.
Az Ária szólókürtre című kompozíció követte a Szerelmes dalt – a Fantázia helyett – hihetetlen varázsos művet hallhattunk Szőke Zoltán előadásában. A színpad elsötétült, ez is hozzájárult a varázsos, természetfeletti érzés megteremtéséhez. A mű egy zenei verseny kötelező darabja volt, az Ária a felhangsorokat használja. A különféle hangokon indított sorozatok természete a felsőbb hangok „hamissága”, e hangsorok a nem a temperált skála szerint szólalnak meg. A mű nagyszerű, ezt éreztem a legizgalmasabbnak a koncert során, a végtelenséget, közelítést-távolodást jelenítette meg, a visszhang segítségével (is). Szőke Zoltán játéka és a mű egymásra talált, nehezen felejthető élményt kaptunk.
Az első részt a Freie stücke zárta, a művet már hallhatta a budapesti közönség. A tíz tétel Wolfgang Rihm születésnapjára készült elüt egymástól, mindegyik egy-egy jelenséget vizsgál, ez az első olyan darab, melyet a szerző ensemble együttesre komponált. Kellemes darabot hallottunk, a kamarazenekar képes volt a mű erényeit kidomborítani.
Szünet után szólalt meg Widmann 1975-ös Fantáziája szólóklarinétra, most is hihetetlen virtuozitással, a klarinét színeinek, hangzásbeli lehetőségeinek végletes kihasználásával. Widmann játéka bámulatos, az alig hallható pianók, a határtalan hangszertudás, a táncos karakterek teszik a művet érdekessé, nem is a zenei anyag. A Fantázia előképe Sztravinszkij 1919-es Három darab klarinétra című műve. A mű nem terjengős a sok zenei ötletnek köszönhetően, sok a humor, a szerző teljes szabadságot ad más klarinétosoknak az előadást illetően.
Szintén egy másik zeneszerzőt jelez a Kvintett, jelesül Mozartot, a mű apparátusa az Esz-dúr zongoraötöséből kölcsönzött. Izgalmas a 18 tétel, mindegyik rövid, tömör, kifejező. Néhány tétel címmel is ellátott, mások jelzésértékűek, mint Korál, Akkordetűd. Érdekes a barokk zenére való utalás több tételben is, másutt a humor, vagy a szépség zenei kifejezése a fontos (11., 17. tétel). Widmann most is kihasználja a nem hangszerszerű megszólaltatásban feszülő lehetőséget, a sokféle karakterrel való ábrázolást. Csak a záró tételben szólalt meg a cseleszta, a Mit Humor trillái, furcsa hangjai, csúfolódást, kacagást, bohóctréfát varázsoltak a terembe.
Záró darabként a Dubajor táncokat hallhatta a közönség, a cím utal arra, hogy Dubajban szeretett volna inspirációhoz jutni a szerző, de a műre mégis a bajor táncok a jellemzők. Az egyes tételek német, francia nyelvűek, sok humor, irónia, dixielandes hangzás, néhol Sztravinszkijt idéző hangszerelés, dallamvezetés, elhangoltság színesítette a művet. De kihallottuk a keringőkirály Strausst, a klezmerzenét, a rezesbandák harsányságát.
Widmann zenei világa színes, nem egyetlen vonalra szorítkozik. Számos műfajban alkotott, operát is írt. Hogy a koncerten hallott darabokat az előadók élvezettel játszották, jelzi a szerző jó úton való járását. Mind a hat darab nagyszerűen szólalt meg, kifejezéssel teli, szép hangzásokkal, magabiztosan.
Comment on “Widmann, a zeneszerző, a karmester, a klarinétművész”