a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Lehotka Ildikó
A Budapesti Fesztiválzenekar a késői romantikus művek szakavatott tolmácsolója – legyen az Mahler, Rahmanyinov vagy éppen Richard Strauss. Nemcsak a közönség, hanem a szakmabeliek – rangos díjakkal – is elismerik a zenekar és karmesterük, Fischer Iván felvételeit. Hogy miért is tudnak kiemelkedni a számos jó zenekar, jó felvétel közül, ez a március 16-i, zeneakadémiai koncert alapján, mely az utolsó volt a meghirdetett három közül, egyértelmű.
A Zeneakadémián tartott koncert ismét telt házas volt, a földszinten álltak is a nézők. Az esten két művet hallgathattunk meg, Johannes Brahms a-moll kettős versenyét és Richard Strauss Hősi élet Leonidasz Kavakosz(Op. 40.) című szimfonikus költeményét. A véletlen úgy hozta, hogy a BTF nyitó koncertjén is egy Richard Strauss-mű szerepelt, az Im-ígyen szóla Zarathustra, ráadásul – a mondanivalót tekintve – a két mű összefügg. Mindkettő – ha szabad az irodalmat segítségül hívni – egyfajta fejlődés-, ráadásul a Heldenleben énregény, s mindkettő filozófiai mondanivalót tartalmaz. Dús vagy éppen kamara-zenekari hangszerelés, hegedűszóló (ahogy Romain Rolland írja a harmadik részről – egy hegedűverseny), végletekig fokozott hangerő és érzelmek, rezignáció és ujjongás jellemző erre a műre (is). Óriás méretű zenekar, ütősök, rézfúvósok minden mennyiségben, a trombiták nemcsak a színpadon játszanak – látványnak sem utolsó. A közönség élvezi a látványt, a hangorkánt, beleképzeli magát a hős életébe. Ehhez a zenekar, és az est karmestere, a nagyszerű Pinchas Steinberg minden hallható segítséget megadott: ültek a tempók, a dinamika sokszínűsége káprázatos volt, a tarka, változatos hangszínek végigkísérték a művet, a hagyományos ülésrend a hangzás magvasságát is kiemelte. Ha össze kéne vetni a Nagano–Bayerisches Staatsorchester-féle straussi hangzást, a hazai együttes fényévekkel jobb volt.
A karmester mellett két vendégművészt is köszönthettünk a koncert első felében, Leonidasz Kavakoszt és Perényi Miklóst, akik Brahms Kettős versenyének szólistái voltak. Kavakosz korunk egyik nagy hegedűse, jelenleg a Camerata Salzburg vezetője, Norringtont váltotta. Rendkívül sugárzó személyisége elbűvölte a közönséget. Perényi Miklós a legjobb zenészek közt van a világon, nagy szerencsénk, hogy sokszor hallhatjuk koncerteken. Három nagyszerű személyiség, kiváló zenész és egy nagyszerű zenekar talált egymásra Brahms Kettős versenyének eljátszása alatt. A harmadik tétel valóban játék volt, tánc, fricska, ugrálás (Kavakosz részéről nemcsak képletesen).
A Kettős verseny Brahms bocsánatkérése Joachim Józseftől, a nagy magyar hegedűstől, amiért Perényi Miklósválásuk után az asszony pártjára állt. A versenymű szólóhangszerei a két férfit jelképezik. Brahms nemcsak emiatt választotta ezt a romantikában ritka műfajt, hanem akkoriban a kamarazene – szonáták, triók – felé fordult, majd összegezte a kettős versennyel a zenekari és két szólóhangszeres hangzást. A témákat minden esetben a cselló mutatja be. Perényi és Kavakosz nagyszerű előadása sokáig feledhetetlen marad. Hangszereik párbeszéde kiegészítette egymást, a lassú tételben együtt csordogált a dallam, gyönyörű tónusban és dinamikával, szinte románcjellegű volt az Andante. Az első tétel drámai kezdése – különösen Perényitől – Brahms zenei lenyomata volt, komorság, tépelődés, hullámzó érzések, felfortyanás, a terjengős kidolgozási rész sem hatott hosszúnak a kiemelkedően jó előadásnak köszönhetően. A brahmsi oeuvre-ben is ritka Vivace tétel lefele lépkedő kromatikájával vérbeli táncot mutatott. Ez a téma játékos, szellemes, óvatosan szökellő. Különösen a két utolsó tételben a két szólista vérmérséklete, előadói attitűdje egyezett, Kavakosz sodró lendülete Perényit is elragadta, szép példa volt erre a főtéma fölötti hegedűfricskázás. Perényit talán még nem láttam ennyire mosolygósnak saját koncertjén. A fantasztikus, sodró tételt a percekig szóló taps, bravózás és lábdobogás miatt megismételték. Két nagy művész talált egymásra Brahms jóvoltából.
Steinberg irányítása alatt a zenekar nem egyszerű kíséretet játszott, hanem szinte a harmadik szólista volt. A második tétel főtémája utáni álló akkordok orgonaszerűen szóltak, lélegzetelállítan. A koncert kétségkívül a Tavaszi Fesztivál egyik legjobbja volt, nehéz lesz felülmúlni.
