Siegfried és Zagrosek
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: Lehotka Ildikó
Wagner A Nibelung gyűrűjének harmadik estjéhez értünk a Stuttgarti Opera és a Naxos jóvoltából. A történet tovább folytatódik, az emberi kicsinyesség, nagyság, a szenvedély, az álnokság újra szerepet kapnak, nem is akármilyet a tetralógia harmadik részében. Wagner a Siegfried megzenésítéséhez 1856 szeptemberében kezdett, de a következő évben félbe is hagyta, 1865-ben folytatta, és újabb szünet után 1871-ben fejezte be. Akkor már javában dolgozott Az istenek alkonyán. A mű bemutatóját 1876. augusztus 16-án tartották.
Az operarendezők mindig megtalálják azt az értelmezést, amit ki akarnak emelni, az emberi tulajdonságok e műben szereplő tárházából csak válogatniuk kell. Így az lehet a szocializmust hangsúlyozó (egyenlőség), feminista (számos lehetőséget kínál), arisztokrata (a Walhalla építése), jungiánus, állatokra, ökológiára összpontosító, meseszerű. Nekünk csupán a hangzásra kell koncentrálnunk, legfeljebb a színpadi zajokat halljuk, de ez még plasztikusabbá teszi a zenedrámát.
Mime kovácsműhelyében vagyunk, közel Fafnerhez. Az óriás sárkány alakjában őrzi a kincset. Mime, a törpe hasztalanul próbálja egybeforrasztani a Nothungot, ez csak annak sikerülhet, aki nem ismeri a félelmet, derült ki egy vándor, Wotan szavaiból. Ez a személy pedig Siegfried, Sieglinde és Siegmund fia, akit Mime nevelt. Így kerülhetett a törött kard is hozzá. Siegfried összekovácsolja a kardot, Mime pedig szorgalmasan és előrelátóan elkészíti a mérgező italt. Mime és nevelt fia elindulnak Fafner barlangjához, hogy Siegfried megszerezze a világuralmat jelentő gyűrűt. Alberich felajánlja Fafnernek, hogy lebeszéli Siegfriedet arról, hogy megölje, ha az óriás-sárkány odaadja a gyűrűt. Ahogy ujját az ajkához érinti, Siegfried kezére csöppen a sárkány vére, s megérti a madarak beszédét, így rájön, hogy Mime az életére tör, ezért a Nothunggal agyonsújtja. Az erdei madár egy tűzzel körülvett alvó nőről beszél, Brünnhildéről, aki addig alszik, amíg egy hős felébreszti. Ez a hős pedig Siegfried lesz.
Az előző két lemez kitűnő, a Siegfrieden sem lehet igazán „fogást” találni. A hangtechnikailag tökéletes lemez hallgatása közben csak a színpadi és nézőtéri zajokból vehetjük észre, hogy a felvétel élő. Az énekesek, a zenekar kvalitásaiból semmiképpen sem. A két ellentétes tulajdonságú (fő)szereplő, a fiatal hős, Siegfried és a törpe, álnok, hataloméhes, számító (hol is hallottuk ezeket a jelzőket együtt?), gyilkosságtól sem visszariadó Mime fantasztikus hangi és érzelmeket kifejező párbeszéde egy pillanatra sem lesz érdektelen. Mindkettejük hangja, szerepe pontosan elkülöníthető a szerepformálás miatt, a két végletes karakter annak ellenére megjelenik, hogy mindketten tenorok. Siegfriedet Jon Fredric West énekli, hangja hajlékonysága ellenére szilárd, tömör, valóban hősi, nem világos színezetű. A szerep tökéletes felépítése mind hangerőben, mind a hőssé erősödés tekintetében elképesztő. Uralja a szerepet, fantasztikus művészi kvalitás jellemzi. Mime, az alattomos törpe szerepét Heinz Göhrig teszi életszerűvé, a mesék törpekarakterét kiküszöbölve. Mindent kifejez hangi alakítása: a mitugrász termetet, a legsötétebb gondolatok megérését. Kettejük tudat alatti viadala elképesztően ábrázolt. Mindkettejük intonációja nagyon pontos, persze ezt mindenkiről elmondhatjuk, Göhrig az első felvonásbeli gyorsabb részt, a fricskázóst, gond nélkül énekli. A második felvonásban hangja teltsége a mély régiókban kissé elvész. A vándor szerepében Wolfgang Schöne szép basszusa hallható. Hangja kifejezi Wotan isteni nagyságát, a nyugodtságot, állandóságot, állhatatosságot. Az 1973-as születésű Attila Jun bizonyított már a tetralógiában Hundingként. Abban a szerepben sem volt rossz, Fafnerként elképesztő, hangjának színpadi transzformálása (barlangból szól) ellenére. A szűkített kvint félelmetesen vészjósló. A szerelmet A Rajna kincsében megtagadó Alberichet a norvég Björn Waag énekli, két jelenetre korlátozódott szerepe kitűnően megformált, Mime méltó társa a kicsinyességben. Az erdei madár Gabriela Herrera csengő hangján szól Siegfriedhez. Elhiteti, hogy madár, különösen, ha összevetjük Brünnhilde szopránjával, akit Lisa Gasteen énekel. Gasteen hangja ideális a szerephez, telt, kiegyensúlyozott minden tartományban. A Művészetek Palotájában a nyári Wagner-előadáson hallhattuk Linda Watsont, A walkür Brünnhilde szerepében. A két hölgyet hasonló, imponáló hanggal áldotta meg a sors. Erda szerepét Helena Ranada énekli, Wolfgang Schöne árnyékában. Radana hangja talán nem elég erőteljes a szerephez, értelmezésében nem éreztem a haragot Brünnhilde végzete miatt.
A zenekarról szuperlatívuszokban lehet csak írni. Hozzák a varázslatos hangszíneket, hangulatokat, általuk is beszél a zene. Nemcsak a felvonások eleji előjátékból, prelűdökből, a közjátékból derül ki kvalitásuk, hanem minden egyes ütemből. Egyedül a Siegfried-motívum nem volt igazán szép (Haha! Da hatte mein Lied), recsegett a kürt többször is, talán a felvétel hibája? Földbe döngető mélyrezeseket hallottunk, karcsú vonósokat, komor hangulatot, természetfestő képeket (kovácsműhely, az erdei madár szárnyalása, villámlás stb., Brünnhilde ébredése). A többek között Kertész István-tanítvány Lothar Zagrosek pompás előadást vezényelt végig, koncepcióját végigvitte, inspirálóan irányította a Stuttgarti Opera Zenekarát. 1997-ben és 1999-ben az Opernwelt az év karmesterének nevezte. A Stuttgarti Opera 2004-ben negyedszer kapta Az év operaháza címet az osztrák, svájci és német kritikusoktól.
A lemeztől még a Wagner-ellenzők szíve is meglágyul.
Richard Wagner: Siegfried
Staatsoper Stuttgart, vezényel: Lothar Zagrosek
Jon Frederick West – Siegfried
Heinz Gohrig – Mime
Wolfgang Schöne – Vándor
Björn Waag – Alberich
Attila Jun – Fafner
Gabriela Herrera – Erdei madár
Helene Ranada – Erda
Lisa Gasteen – Brünnhilde
A felvétel 2002. október 1-jén és 2003. január 5-én készült.
