A képzelet kínja
a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Csiki Ottilia
„Valóra akarod váltani az álmaidat? Ébredj fel!?″ (Kipling)
Páral a ′80-as évektől kezdve − igaz, még a groteszk talaján − egyre inkább a pozitív emberi értékek felkutatására törekszik. A pentalógiáját követő stílusát kritizálók úgy vélik, Páral „társadalombíráló energiája kimerült″ [1], hiszen olyan pozitív hősök ábrázolására törekszik, akik közönyös, passzív társaikat tettrekésszé, élettelivé teszik abban a rendszerben, amelyet előzőleg az író bírált. Ezzel − elfordulva eredeti rendszerkritikus szemléletétől − szinte élteti a kis értékigényeket támasztó társadalmi körülményekhez alkalmazkodó sznobizmust.
Az 1980-ban született, A képzelet kínja című regény Stendhal Vörös és feketéjének parafrázisa: Julien Sorel életútját követhetjük nyomon Marek Paar alakjában, csak éppen XX. századi, kelet-európai változatban.[2] Marek egy megálmodott világ eszméi alapján igyekszik eligazodni a racionális világban. Nem felejthetjük el, ez a „való világ″ a szocializmus díszleteit és jelmezeit használja. Nem lehet, hogy Marek megsejtette a rendszer negatívumait, és ezek elől menekül? Vajon nem az emberiség értékeit keresi-e a Stendhal-, Balzac-, Goethe-idézetekben? Nem egy lehetséges tökéletes világot fogalmaz-e meg a saját maga számára? Nyilvánvalóan félelemből és önvédelemből fogadja el képzelete segítségét az őt megszorító pillanatokban, s ez lesz végzete is. Az örökösen hajszolt álmok mámorában nem állja meg helyét a társadalomban. Szimultán életének színtere a „képzelet alsó és felső régiója″[3], vagyis a valóság és a képzelet kínjai között vergődve él.
Ami a regény többi szereplőjét illeti, Marekhez viszonyítva a szocializmus valóságában lubickolnak, mindenki a maga ritmusában, vágyaival. Mintha a szereplők − kettős értelemben − sejtenék, hogy teremtett lények, sorsuk (például Zina kapcsolatának végkimenetele) az olvasó számára világossá válik egymáshoz való viszonyukból, jellemükből. Vágyaik, jövőbeni terveik gyakran a valóságon túli dimenziókban, a gondolatok világában teljesülhetnének, így ezen érzelmeik nevetségessé válnak, s ugyanúgy groteszk lesz alakjuk is. Az pedig már abszurd vonás, hogy a szereplők a maguk vágyait komolyan veszik, mások ugyanolyan nemű álmait pedig nevetségesnek találják.
Érdemes megfigyelni a jellegzetes párali fogásokat, mint például a színszimbolikát (Zina laboratóriuma zöld, amit Marek szürkére festet át; a textilek színe stb.), az olvasónak az az érzése, minden emberhez egy-egy jellemző színt rendel az író − személyiségük árnyalására. Emellett nemcsak az irodalmi alakoknak (Julien Sorel), hanem történelmi személyeknek is lehet párali megfelelőjük (például az igazgató Tiberius császár stb.).
Külön érdekesség az alkotó szereplői jelenléte: kérdés, hogy Marek Paar vajon nem maga az ifjú Paaral-e, s ezen felül nem célja-e a szerzőnek, hogy önéletrajzi színezetet adjon a történetnek (az ifjú mérnök, aki végül író lesz)? Vajon tükör-e, önkritika-e ez a regény? A szöveg gazdagsága abból is ered, hogy a széles körű jellemrajz mellett szociográfiai felmérés és gazdasági helyzetjelentés is egyben[4] (a gazdaság konkrét számokon és egyértelmű utalásokon keresztül válik láthatóvá). A gyári-üzemi színtér ugyanis épp megfelelő egy széles társadalmi réteg bemutatására, az adott rendszer működésének feltárására. Így szemtanúi lehetünk a szocialista világ történéseinek a munkások, az elitréteg, a diplomások, nyerészkedők, párttagok és mások szemszögéből, s ez Páral emberismeretét is mutatja. A mű tanulságos ebből a szempontból is, hiszen az adott körülményektől függetlenül az író a jellemekre helyezi a hangsúlyt, s a különböző erkölcsi megfontolásokból adódó döntések eltérő életutakba torkollnak (lásd Jirka Novák, Oskar és Marek figuráját összehasonlítva, vagy azt, hogy a leköszönő, pamutpárti Salivar igazgató miként áll szemben az új, műanyagpárti igazgatóval). Így valóban „jogos a kritika″ e regényt illetően is, hiszen Páral egyértelműen a pozitív emberi értékeket pártolja, viszont ettől még ugyanabban a világban maradunk, ugyanazokról a „gépemberekről″ beszélünk. Nehéz eldönteni, kinek van szíve, ki foglalkozik egy kicsit is a másikkal, ezért eme „pozitív hősök″ erősen ellentmondásos figurák maradnak. A regény rendkívül gondosan felépített: 34+1 fejezetből áll, mindegyik fejezet élén egy erkölcsi összefoglalásra szolgáló idézet található (közmondások, filozófusok, irodalmárok mondásai), amelyeknek iróniája a fejezet elolvasása után még jobban kidomborodik. Az egyes fejezetek eseményei az egyes szereplők szemszögéből láthatók. E modern nézőponttechnika segítségével a stílus is alkalmazkodik adott szereplő egyéniségéhez. Ezzel együtt az alakok jövőbeni sorsa már előrevetített. A csúcspont pedig a Dvorany nad Labemben tartott az Új Technika Napja köré fonódik, ahol minden szereplővel sorsdöntő események történnek. Az író ekkor mindannyiukat egy újabb oldaláról mutatja be, s ennek hatására az egymásról alkotott véleményük is változik. A megadott lehetőségek ellenére ez nem jár jellemfejlődéssel, sőt, a tragikus az, hogy mindenki visszasüllyed az előző, utált, de megszokott állapotba, mert ez jelenti számára az egyetlen biztonságot a csalódások és kudarcok világában.
[1] Prágai tükör, 2001/5, Zádor András
[2] Európa Könyvkiadó, Bp., 1985
[3] Páral
[4] Európa Könyvkiadó, 1985.
