Kis nép, kis lélek? – Húsvét-sziget II. (Kőkolosszusok)

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: Mika Róbert

A rapanui közösség drasztikus csökkenése előbb következett be, még mielőtt a szigetre eljutottak volna igazi etnográfusok. Így a Húsvét-sziget, minden erőfeszítés dacára, a mai napig őrzi titkait. Ezért mindenfajta elképzelést csak fenntartásokkal lehet kezelni. Egyvalami azért biztos, a kőszobrok, a sziklarajzok és a vésett fatáblák kézzelfogható bizonyítékai egy ősi kultúrának.

Az 1860-as évek tragikus történései, a kútfők, a húsvét-szigeti hieroglifákat olvasni tudók és a Pierre Lotikultúra perui guanótelepein elpusztuló papjainak tragédiája gyakorlatilag lehetetlenné tette és teszi a világos, egyértelmű következtetéseket. Bár az első részletes térképet az O’Higgins iskolahajó legénysége összeállította 1870-ben, és ettől kezdve az egyre erősödő érdeklődés középpontjába került a sziget, a rapanuiak kultúrájának feltárása már ekkor elkésett, ugyanis alig maradt adatközlő, mesélő. 1872-ben Pierre Loti író egy francia korvetten érkezett és készített fontos, sokszínű életképvázlatokat a szigetlakókról. Lerajzolta az ahukat és a kőszobrokat. A Hyäna német hajó 1882-ben, az amerikai Mohican hadihajó 1886-ban kutatott a szigeten, illetve gyűjtött adatokat a rapanuiak kultúrájáról. Policarpo Toro, az Augamos hajó kapitánya 1888-ban a szigetet annektálta, azóta is Chile fennhatósága alá tartozik.

Ahuk és moaik
Összesen mintegy 800 kőszobor található a polinéziai szigeten, ezek közül a legismertebb és leglátványosabb emlékek az ahu kő sírlapok (napéjegyenlőség idején a nap irányába néznek), amire a moai elnevezésű kőszobrok kerültek. A kőkolosszusoknak még két érdekes jellemzőjük van. Néhányuk szemét kagylók alkotják, illetve sokuk lépcsős koszorút visel. Az 5–80 tonnás szobrokat jelen elképzelés szerint görgőkkel szállították a felállításuk helyére. Ezek a görgők készülhettek a szigeten kitermelt fákból, de egyes legendák szerint főtt jamgumót használtak. Sajnos nem derült még ki, hogy milyen technológiával állították fel őket. A hagyomány szerint egy öreg varázsló vagy varázslónő, esetleg a vésnökök szakácsnője (!) végezte el a rítust, ami természetesen megkérdőjelezhető. Thor Heyerdahl Pavel Pavel csehszlovák mérnök segítségével kidolgozott egy figyelemre méltó elméletet a szállításra és a kolosszusok felállítására. Ugyancsak a norvég tudós fedezte fel, hogy a közel 300 kőszobor közül számos – főként a nagyobbak – megsüllyedt. Bár több nyelvi emlék is maradt a húsvét-szigeti folklórban a „szoborrombolásról”, mégsem feltétlenül igaz, hogy ez bekövetkezett.

Aku-Aku
Rendkívül nehéz helyzetben vannak a tudósok, amikor ezekről a mesterséges tárgyakról nyilatkoznak. Megkerülhetetlen ugyanis, hogy a hosszú- (hanu eepe) és rövidfülűek (hanau momoko) egymáshoz való viszonyát, időbeni találkozását aránylag pontosan feltárják. A hosszúfülűek mesterségesen nyújtották a fülüket. A tudósok szerint három eset is lehetséges. Az egyik szerint a hosszúfülűek már a szigeten voltak, amikor Hotu Matua és társai megérkeztek, a másik legenda szerint a két csoport nagyjából egyszerre érkezett a szigetre, s az egyre erősebb hosszúfülűek követelésére kezdték el építeni a rövidfülűek a kőkolosszusokat. A harmadik feltételezés úgy véli, a honfoglalás után 600 évvel (1100 táján) jelentek meg a hosszúfülűek, ekkor változott meg a moaik stílusa, s jelentek meg a „hosszúfülű” kőszobrok. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy a két csoport között viszály és szakadás történhetett, aminek végén szoborrombolásra (lásd feljebb Heyerdahl kutatását) került sor. Egy legenda szerint a kisebbségben élő hosszúfülűek magasabb rendűnek képzelték magukat. A rövidfülűek kőoltáraira ők, illetve parancsukra emelték a puha vulkanikus tufából készült kőóriásokat. Az éhínség alatt az emberhúst sem megvető hosszúfülűek ellen a rövidfülűek fellázadtak, amit az uralkodó réteg keményen akart megtorolni. Azonban a csapda visszafelé sült el, a rövidfülűek két ember kivételével mind egy szálig a hosszúfülűek földkemencéjébe (ko te umu o te hanau eepe) hajtották bele ellenségüket. Végül az egyik menekülőnek megkegyelmeztek, hogy ki ne pusztuljon a fajtája. Jellemző, hogy egyes elmesélők szerint a rövidfülűek tort tartottak a megölt hosszúfülűek maradványai fölött, így a kannibalizmussal kapcsolatos feltételezések mindkét csoportra állnak. Hogy a háború – vagy háborúk, ha egyáltalán voltak harcok – mikor történt, még nem sikerült kideríteni, de egyes kutatók szerint a sziget európaiak általi felfedezése idején lehetett, bár valószínűbb, hogy pár száz évvel előtte.
A világörökség részét képező moaik állapota érezhetően romlik, a szél és a gyakori esőzések lassan kikezdik. Nehezen tudnak az idővel lépést tartani a tudósok, mindössze évente egy-egy kőszobrot sikerül restaurálniuk.

A bizarr kolosszusok mellett a Húsvét-szigetnek két, talán nem annyira szembeszökő, de annál inkább érdekes, sőt bizonyos szempontból egyedülálló értékeke is van. Ez azonban már a következő rész tartalma.