Deutsche Grammophon 445 238-2 GH
a papiruszportal.hu archívumából [2004]
Szerző: Lehotka Ildikó
Az orosz műzene a XVIII. században alakult ki. A semmiből előtűnő, minden előzményt nélkülöző művek és zeneszerzők rögtön a romantikus korszak kedvelt és világhírű képviselőivé váltak. Az orosz mesterek egy-két kivételtől eltekintve autodidakta módon képezték magukat, szinte mindegyiküknek volt polgári foglalkozása. Sokuk életében komoly törést okozott ez a kettősség, magánéleti válságban szenvedtek. Így a testőrtiszt Muszorgszkij is, aki fiatalon, az alkohol miatt halt meg.
Muszorgszkij az orosz zene kimagasló alakja. Művei hangzásvilágát az orosz népzene és az egyházi zene ihlette. Ezen a cédén mindkettőből ízelítőt kapunk. Az első felvételen a mester egyik legismertebb művét hallhatjuk. Az Éj a kopár hegyen (Nocs na liszoj gore) című darab műfaja szimfonikus költemény. Programja az orosz mesevilág fantáziadús elemeiből eredeztethető. Muszorgszkij saját maga írta a kéziratra: „Szellemhangok föld alatti zaja…”, „A sötétség szellemeinek, a sátánnak megjelenése…”, „Hódolat az ördög előtt, feketemise…”, „Boszorkányszombat”, „Virradat”, e megjelölésekkel kétségtelenné teszi zenei témáinak jelentéstartalmát.
A mű zongorára íródott, hasonlóan a lemezen szintén hallható Egy kiállítás képei című darabhoz. A felvétel az eredeti változatot mutatja be, zenekari átdolgozásban. A hangversenytermekben a Rimszkij-Korszakov-féle átdolgozást szokták előadni. Az ismert változathoz képest az eltérés nem szembeszökő, új zenei anyag nem sok található.Claudio Abbado keze alatt nagyon jól szól a Berlini Filharmonikus Zenekar. Kiegyensúlyozott, telt a hangzás, merészen előtérbe helyezett ütősökkel.
A szintén nagy szerepet kapott rézfúvósok is kiegyensúlyozottan teljesítenek. A kiváló tempóválasztás, a dinamika eltalált alkalmazása mind a mű jobb megértését szolgálja.
A következő négy felvétel a Muszorgszkij által oly kedvelt énekhangot állítja előtérbe. Mindegyik szövegét maga a mester alkotta. A Szennaherib pusztulása (Porazsenyije Szennaheriba) két változatban is elkészült, Muszorgszkij jó szokásához híven. Az ismertetésből nem derül ki, melyik verzió hallható a lemezen. A Szalambo című operából a papnők kórusa a következő darab, érzékeny hangszerelési ötletekkel. Mindkét kórusban az egyházi zene hatását fedezhetjük fel. Nem így az Ödipusz kísérőzenéje kórustételénél. Itt az európai zene hatását és jelentős, barbár ritmikai elemekkel találkozhatunk. A darab három változatban készült, hogy melyiket halljuk, nincs feltüntetve a cédén. Az utolsó kórus a Jézus Navinus, itt szólóénekes is szerepel. A kórushangzás kiegyenlített, telt, a Prágai Kórus teljesítménye színvonalas.
A lemez befejező darabja az Egy kiállítás képei (Kartyinki sz visztavki) ciklus, mely zongorára készült, de Ravel hangszerelte később (zseniálisan), ezt a változatot gyakrabban játsszák. A művet Viktor Hartman festményei ihlették, a „képekhez” a Promenád vezet (bár nem mindig), ez a néhány ütemes rész köti össze, szervezi egységbe a különböző hangulatú tételeket.Mivel ez a ciklus egy nagyon kedvelt és ismert zene, ezért sokféle ízlésnek kell az előadó zenekarnak, illetve karmesternek megfelelnie. Abbado és a zenekar magas színvonalon teljesít, a zenekari szólisták elsőrangúak. Egy-két tempót másnak képzelek (az első promenád, Samuel Goldenberg és Schmuyle, valamint a Bydlo számomra gyors, a csibék tánca és a Limoges-i piac lassú), de ez ízlésbeli kérdés.
A cédét a kiegyenlítettség jellemzi. A hangzás csodálatos, a magas és mély hangszínek aránya kedvező. Külön öröm, hogy a ritkán hallható kórusokat is megismerhetjük Kodály hazájában.
Comments on “Mussorgsky: Pictures at an Exhibition”