A Körös–Maros Nemzeti Park

A természet szigetei – Kalotás Zsolt könyve

a papiruszportal.hu archívumából [2008]

Szerző: leho

Március 31-én a Károly körúti Alexandra Irodalmi Kávéházban mutatták be Kalotás Zsolt nemzeti parkokat ismertető újabb kötetét, mely a Körös és a Maros vidékére visz. Az album képeiből kisebb kiállítás is nyílt. A kötetlen beszélgetésen részt vett Tirják László, a Körös–Maros Nemzeti Park igazgatója és Márkus Ferenc, a WWF magyarországi, valamint április 1-jétől az újra önállóvá vált őrségi Nemzeti Park igazgatója. A könyvbemutatót/beszélgetést Novodomszky Éva moderálta.

A Békés megyei születésű és üdítő megjelenésű Novodomszky Éva tv-műsorvezető akár a legrosszabb könyv iránt is érdeklődést kelthetne, de most egyáltalán nem erről volt szó. A zsúfolásig megtelt Irodalmi Kávéházban nem lehetett leülni, Kalotás Zsolt és könyve önmagában óriási érdeklődést váltott ki. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy a nemzeti parkokat bemutató, szintén az Alexandránál napvilágot látott műve (Nemzeti parkok Magyarországon. Természet és táj) 2005-ben „az év könyve” lett, és Fitz József-díjjal is elismerték. Az sem rossz ajánlólevél esetében, hogy magyar fotósként először szerepelt a National Geographic magazinban.
Kalotás újabb kötetében (a szöveget is ő írta) madártávlatból és közvetlen közelből is megörökíti a Körös és a Maros árterét, az erdőket és gyepeket, hajdani ősmocsaraink maradványait, az alföldi szikes pusztákat és a térség egykori természeti képét őrző erdős sztyeppeket, löszpusztamaradványokat.
A moderátor ilyenkor kötelező kérdéseire (hogyan lett természetfotós, hogyan készíti képeit, mennyi időbe telik „becserkészni” a vadakat stb.) adott válaszokból egy sokszor mosolygó, halk szavú, művészi allűröket kerülő, végtelenül szerény, szimpatikus és állhatatos fotós/természetvédelmi szakember képe bontakozott ki előttünk.

Némi unszolásra elmondta, hogyan sikerült képeket készítenie egy-egy nagyon ritka vagy csak e nemzeti park területén élő állatról; például a csíkos szöcskeegérről (Magyarország legritkább és legrejtélyesebb kisemlőse, Sicista subtilis trizona) vagy az európai nyelesszemű légyről (1996-ban fedezték föl, a Maros bennszülött légyfaja, csak itt él). Utóbbinak külön története van, napokig vadászott rá a kamerájával, de nem sikerült rálelnie. Már a kéziratot is leadta, ám úgy gondolta, ad még egy esélyt magának, rávette feleségét egy Szeged környéki halászlére, s ezután egy „véletlen” sétát tartottak a Maros partján – hogy, hogy nem, nála volt a fényképezőgépe –, ami végül is eredménnyel járt, s a néhány milliméteres legyet lencsevégre kapta (137. o.).
Nagyon elgondolkodtató volt, amit az etikus fényképezésről mondott. Egy sast akart lefényképezni, ám kiderült, hogy a fészke már épp nincs a nemzeti park területén, s így nem is örökítette meg. Vagy egy másik történetet mesélve kifejtette, hogyan készült a túzokos címlap. Miután az alapvetően nagyon bizalmatlan, bár a védetté nyilvánítása óta kissé oldódó túzokról elegendő fotót csinált, megvárta az estét, s csak akkor távozott leshelyéről, nem zavarva a madár leli nyugalmát. Ezekből az apró, elejtett mondatokból világossá vált, hogy Kalotás Zsolt sem emberen, sem állaton nem fog átgázolni, hogy egy-egy világraszóló képet örökítsen meg, ez tőle nagyon távol áll.
Válaszaiból kiderült, hogy nem elégszik meg a ritka fajok, példányok lekapásával, valami olyan többletet akar adni a képeinek, ami egyedivé teszi őket, olyan természetes, nem beállított pillanatot akar megfogni, ami egyedi, megismételhetetlen. Ilyen felvétel például a kötetben az önmagában triviális fagyás megörökítése, melynek során a víz jéggé válik. Kalotás képén „orognasípokat”, „cseppköveket” látunk jégből (151. o.).

Mind Tirják László, mind Márkus Ferenc maximálisan meg volt elégedve a kötettel. Előbbi nagyon jó turisztikai és természetvédelmi anyagnak is tartja, elmondta, hogy jár kézről kézre a kötet, s az ott lakók is sokszor megdöbbennek, milyen kincseik vannak úgy, hogy nem is tudnak róluk. A fotós közbevetette, hogy Békés megye a természetmegőrzésért az egyik legtöbbet tevő magyar vidék. Márkus Ferenc pedig a sorozat folytatására ösztönözte a szerzőt, aki még nem döntötte el, hogy melyik nemzeti parkkal folytatja, noha Márkus Ferenc kinevezése óta erre lenne egy tippünk. Ráadásul a kiadó is felvetette a folytatást, így minden együtt van, ami igen ritka a könyvkiadásban: aktív szerző, adódó téma (jelentkező nemzeti parkok), készséges kiadó és érdeklődő, a végtermékben gyönyörködő és talán a természetre ezáltal jobban figyelő, vigyázó olvasó.
Lenyűgöző kötet.

Kalotás Zsolt
„1952-ben születtem Gyöngyösön. Végzettségemet tekintve agrármérnök és vadgazdálkodási szakmérnök vagyok. Doktori disszertációmat ornitológiai témában írtam. Az egyetemi diploma megszerzését követően a kutatás szférájában tevékenykedtem, majd az állami természetvédelem legfőbb szervezetéhez, a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézetéhez kerültem, amelynek 1989-től vagyok vezetője.
Meglehetősen későn, csak 22 éves koromban vettem fényképezőgépet a kezembe, teljesen autodidakta úton tanultam az alapokat. 1989-ben megalakítottuk a Magyar Természetfotósok Szövetségét, a naturArtot, amely a természetvédelem elveinek szigorú megtartása mellett a természetfotózás magas művészi szintre emelését vallja. Nem titkolt célunk a valóban etikus művészi természetfotó térnyerésének elősegítése volt, amely ma már megvalósulni látszik.
Munkahelyi elfoglaltságom miatt sajnos sokkal kevesebb időm marad a fotózásra, a pályázatokon indulásra és saját kiállítások szervezésére, mint azt szeretném. Legnagyobb nemzetközi sikerem, hogy 2002-ben első magyar természetfotósként publikálták fotómat a National Geographic magazinban. Külföldön díjjal jutalmazták képemet az Orwo Pentacon pályázat természeti kategóriájában. Legnagyobb szakmai elismerés számomra, hogy 2001-ben sikerült elnyernem Magyarországon az »év természetfotósa« címet.
Önálló kiállítással Tengelicen, Budapesten és Szekszárdon mutatkoztam be. A naturArt szervezésében Dániában, Franciaországban és Indiában láthatták kiállított fotóimat. A legnagyobb nyilvánosságot azonban kétségkívül Budapesten, a Metró Galéria kiállításán, a metró szerelvényeiben kiállítva kaptak fotóim, ahol 3 héten át naponta kb. 1 millió utas ismerkedhetett meg velük.
Kizárólag diára fényképezek. Legkedvesebb témáim a mikrovilág és a madarak világa.
A dokumentáláson túl a természeti folyamatok, mozgások időbeni leírását igyekszem képpé formálni. A természetfotózás számomra nem csupán pihentető kikapcsolódás, természetvédő hivatásom kiteljesedése, hanem életforma is.” (TolnaArt)

Könyvei, elismerések:
Nemzeti parkok Magyarországon. Természet és táj (Alexandra) – 2005-ben „az év könyve” és Fitz József-díjat is kapott érte
A Duna–Dráva Nemzeti Park. A folyók felségterülete (Alexandra)
2004: Pro Natura díj a hazai természetfotózás világhírűvé tételéért

A kiállítás megtekinthető április 30-ig

Kalotás Zsolt:
Körös–Maros Nemzeti Park
A természet szigetei

Alexandra [Pécs, 2008]

Kötött, 235×285 mm, 216 oldal
Felelős szerkesztő: Varjaskéri Viola
Tervezte: Hársfai László
Képfeldolgozás: Horváth Szabolcs
Dürer Nyomda, Gyula
ISBN 9789633706145